Aamodt triplázott szuper-óriásműlesiklásban

Vágólapra másolva!
A címvédő Kjetil Andre Aamodt győzött a torinói téli olimpia férfi szuper-óriásműlesikló versenyében. A norvég alpesi síelő 1992 és 2002 után a harmadik diadalát aratta ebben a számban. A második helyen a szakági Világkupában élen álló osztrák Hermann Maier, a harmadikon pedig a svájci Ambrosi Hoffmann végzett.
Vágólapra másolva!

Aamodt a mostani sikerével már négyszeres olimpiai bajnok, a szuper-óriásműlesiklásban aratott három győzelme mellett ugyanis 2002-ben, Salt Lake Cityben kombinációban is a legjobbnak bizonyult. Az összetettben nem védhette meg a címét, mivel a múlt vasárnapi lesiklás során térdsérülést szenvedett. Úgy tűnik, a kényszerpihenő jót tett neki.

A versenyre többszöri halasztás után került sor. Tizenegy órakor, az eredeti időpontban elkezdődött ugyan, de azután, hogy az első 17 induló teljesítette a pályát, a sűrű havazás és erős szél miatt fel kellett függeszteni az indításokat. Ezt követően előbb 13.30-ra, majd 14.45-re tették át a rajt időpontját.

Eredmények:
alpesi sí, férfi szuper-óriásműlesiklás, olimpiai bajnok:
Kjetil Andre Aamodt (Norvégia) 1:30.65 perc
2. Hermann Maier (Ausztria) 1:30.78
3. Ambrosi Hoffmann (Svájc) 1:30.98.

Félbeszakadt a férfi szuper-óriásműlesiklás/torino2006/20060218kivaloan.html?pIdx=1
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!