Kovács Antal: Az olimpia visszaadja a hitet

Olimpiai sorozatunkban egykori ötkarikás bajnokainkat és érmeseinket keressük fel, hogy mondják el a véleményüket a játékok és saját sportáguk változásairól, illetve beszéljenek Pekinggel kapcsolatos várakozásaikról. A mai részben Barcelona aranyérmes cselgáncsozóját, Kovács Antalt kérdeztük.

- Milyen az élete, mivel foglalkozik manapság?
- A Paksi Atomerőmű térségi kapcsolatok részlegén dolgozom. Közgazdász vagyok, most írom a doktori disszertációmat. Ami a cselgáncsot illeti, 2005-ben felhagytam az élversenyzéssel, de most is heti nyolc-kilencet edzem, tavaly a japánok elleni mérkőzésre a válogatottba is beugrottam. Elkezdtem a civil életem, de azért belefér a sport, kisebb versenyeken még elindulok.

- Mennyiben változott meg az olimpia az ön idejéhez képest?
- Négy olimpián vettem részt, és mindegyik más volt egy kicsit. Akárhogy belemászik az üzlet és a politika, az olimpiai eszme ma is él. A játékokon béke és szeretet uralkodik, még egy pofon sem csattan el soha, nem úgy, mint például egy focibvébén, ahol 50 ezer rendőr vigyáz a rendre, de még így is gyakran történnek tragédiák. Az olimpián viszont a nyelvi akadályok ellenére mindenki barátkozik a másikkal. Éppen egy kocsmában voltunk, amikor Kovács Ági aranyérmet nyert, és a hír hallatán annyi sört küldtek nekünk, hogy nem fért el az asztalon, csak mert tudták, hogy a mi versenyzőnk győzött. Az olimpián olyanok az emberek, amilyennek szeretnénk, s ez visszaadja a hitet, hogy ennek az egésznek van még értelme.

- Hol tartja az olimpiai érmét?
- Nagyon biztonságos, de hozzáférhető helyen, mert majdnem minden héten meghívnak valamilyen rendezvényre, és olyankor magammal viszem. Legutóbb egy iskolában voltam, s a gyerekeknek szemmel láthatóan nagy örömöt okozott, hogy a kezükbe foghatták. A lényeg ugyanis az, hogy kedvet csináljunk nekik a sporthoz, és az érem segít ebben.

- Milyen változásokon ment keresztül a sportága a visszavonulása óta?
- Folyamatosan változik, de csak apró lépésekben. Igyekeznek minél nézhetőbbé, dinamikusabbá tenni, és ez működik is. Töretlenül nő a dzsúdó népszerűsége, az utóbbi olimpián a negyedik legnézettebb sportág volt. Nálunk is egyre többen kezdik oktatni, sok kis klub alakult. Az egyik legkomplexebb sportolási mód, csekély sérülésveszéllyel.

- Ha most lenne abban az életkorban, mint olimpiai sikerei idején, hogyan boldogulna a jelenlegi mezőnyben?
- Akik most legjobbak, azokkal én még mind versenyeztem, és többnyire meg is vertem őket. Tehát még a jelenlegi életkoromban is ott tudnék lenni az első tízben, de azzal már csak a második legjobb magyar lennék. Hadfi Dani ugyanis hála istennek már a legjobb háromban van.

- Milyennek látja a magyar sport, illetve sportolóink helyzetét?
- A lelkesedés, a tűz mindenkiben megvan, azért tartunk még ott, ahol tartunk. Az azonban nagyon nem jó, hogy a dzsúdósok - köztük családos emberek - csak az utóbbi hetekben kapták meg az első sportolói ösztöndíjukat. Van olyan Pekingben is esélyes olimpikonunk, akinek a vállalkozásából kellett előteremtenie a versenyzéshez szükséges pénzt. A cselgáncsnak ugyankkor az említett kis klubok, műhelyek miatt nagyon jó az utánpótlása, erre a területre kéne egy kicsit többet szánni. Mindenhol egyetértenek abban, hogy egy sportba fektetett euró hármat hoz vissza, ezért a hosszú távon gondolkodó társadalmak mind sokat áldoznak a sportra.

- Hány magyar aranyérmet vár az olimpián?
- A támogatás mértéke alapján nem sokat, de mivel azt mondják, betegesen optimista vagyok, hat-nyolc aranyra számítok. Egyet vállalunk mi, dzsúdósok is.

- Olimpikonjaink közül kiknek a szerepléséhez fűzi a legnagyobb reményeket?
- A legtöbbet nyilvánvalóan a kajak-kenutól várhatjuk, szerintem az öttusázók és a vívók is nyernek egyet-egyet. A birkózókban és a dzsúdósokban is bízom. Úszásban nagyon nehéz lesz, Cseh Laci mindere képes, de ha egy delfinnel kell versenyezni, talán még ő is kevés. A vízilabdázókon nagyon nagy a teher, remélem meg tudnak vele birkózni. A kézis lányok is belelendülhetnek.

- Mit gondol, ki okozhat meglepetést a magyar csapatból?
- Dzsúdóban, birkózásban, vívásban, vagy akár az ökölvívásban mindig benne van a meglepetés, sok múlik a sorsoláson vagy egy jól kifogott napon. Hat dzsúdósunk megy ki, közülük mindenki esélyes; lehet, hogy az fogja nyerni az aranyat, akitől a legkevésbé várjuk - '92 -ben tőlem sem nagyon várták.

- Jelenleg kit tart sportágában a világ legjobbjának?
- Nem akarok túlzott terhet rakni a fiúkra azzal, hogy magyar nevet mondok... Talán a holland Mark Huizinga.

- Milyen újdonságokra számít Pekingben?
- Én már voltam ott, és biztos vagyok benne, hogy nagyon meg fogják mutatni. Nyilván kínai ízekkel fűszerezik majd - kutyapörkölt és társai -, de hacsak el nem rontják a tiltakozók, akkor reméljük, ugyanolyan remek esemény lesz, mint a korábbi olimpiák voltak.

- Mit a véleménye Tibet helyzetéről?
- Tibettel eddig mindenki szimpatizált, de nem véletlenül mondta a dalai láma, hogy ne bántsák az olimpiát. Remélem, előbb-utóbb mindenki megfogadja a tanácsát, mert ami az utóbbi időben történik, az mélységesen elszomorító. Akik megtámadják a lángot, valószínűleg fogalmuk sincs az egészről, nem tudják, mit tesznek. Ha bajuk van Kínával, bojkottálják a termékeit, az olimpiának azonban semmi köze ehhez. Ugyanezt tudom mondani a távolmaradást hirdető államfőknek is: ne kereskedjenek Kínával, ne fogadják el az olcsóbb munkaerőt - ezzel el lehetne érni valamit. A fáklyavivők pofozásával vagy a bojkottal csak a jóérzésű embereket sértik. A lángot korábban mindenhol szeretet kísérte - tapasztalhattam, mert én is futottam vele - az olimpiai mozgalom pedig sokat tett azért, hogy Kína nyisson. 1988-ban Dél-Koreában is szinte még diktatúra volt, a demokratikus átalakulásban nagy szerepe volt az olimpiának. De az is csak az olimpia miatt történhetett meg, hogy a két Korea sportolói közös zászló alatt vonuljanak fel.

- Mi foglalkoztatja éppen a legjobban?
- El kell küldenem a dolgozatom egy javított változatát a tanáromnak, mert nem sikerült megnyitnia. És persze mindig az eszemben van a másfél éves kislányom, Léda. Egy cserfes kis huncut.