A vb-bronzérmes, Eb-3. és olimpiai 6. helyezett Gál Róbert egy németországi tesztversennyel hangolt az augusztus 9-i pekingi bemutatkozására. A viadalon a német válogatott az Európa-válogatottal mérte össze a tudását, amelyben Gál talajon indult. Gyakorlatát szinte hibátlanul teljesítette, a kiinduló pontszáma 5,6 lett, összességében pedig 14,1-re értékelték. Ám így is a vesztes csapatban szerepelt, mert a német válogatott több pontot gyűjtött. Gál szerint azonban önbizalom-növelés szempontjából így is nagyon fontos volt ez a megmérettetés, és láthatta a pekingi ellenfeleit is.
Az olimpián csak ugrásban és talajon szereplő versenyző az elmúlt időszakban Budapesten és Tatán készült, valamint részt vett egy egyhetes dél-afrikai edzőtáborban is, ahol némi kikapcsolódásra is nyílt lehetősége. A jövő szerdai indulásig mindennap tréningezik Budapesten, csak vasárnap kap pihenőt.
"Szerencsére a korábban sérült lábammal nincs gond az edzéseken, így arra nem kell külön figyelmet fordítani. A talajgyakorlatom már teljes biztonsággal megy, és az ugrásom is fejlődött. Az olimpiai szereplésemet illetően egyelőre nem bocsátkoznék jóslásokba, de az biztos, hogy talajon várom magamtól a jobb eredményt" - szögezte le Gál Róbert.
Böczögő Dorina az elmúlt napokat Budapesten töltötte, csütörtöktől pedig az elutazásig már Békéscsabán folytatja a felkészülést. Augusztus 10-én mind a négy szeren indul Pekingben. Az idei szezonban általában a gerendagyakorlatára kapta a legtöbb pontot, ezt már szinte tökéletes pontossággal tudja kivitelezni. Az Európa-bajnokságon bemutatott ugrásaival nincs gondja, a talajgyakorlatával sem, felemeskorláton azonban kicsit "megszenvedett".
"Egyformán készülök valamennyi szerre, de bevallom, az ugrás a szívem csücske. Esélylatolgatásba nem mennék bele, számomra az a legfontosabb, hogy életem első olimpiáján mind a négy gyakorlatomat képes legyek hiba nélkül bemutatni. A többi pedig már nem rajtam, hanem a pontozókon múlik. Persze van titkos álmom, de ezt nem szeretném elárulni!" - fogalmazott a 16 éves tornász, aki a magyar olimpiai csapat második legfiatalabb tagja lesz a 15 éves úszó Kapás Boglárka után.