Kemény Dénes: Utójáték nincs?

Kemény Dénes megcsinálta a mesterhármast: a 2000-es sydneyi és a 2004-es athéni olimpia után 2008-ban is csúcsra ért a férfivízilabda-válogatottal. Közben voltak botlások, vereségek döntőkben, a legfontosabb eseményen azonban nem hibázott a csapat. A szövetségi kapitány a finálé után szusszant egy nagyot, majd kibeszélt mindent magából.

• Remek magyar pólócsapatról írnak az amerikai lapok
• Biros Péter és Varga Dániel a pólós álomcsapatban
• Kemény-jelenetek a pólódöntőben
• Zsinórban harmadszor olimpiai bajnok a vízilabda-válogatott

Juha Pál helyszíni tudósítása Pekingből

- A döntőt miképp értékelné?
- Ha a mérkőzésen picit jobban védekezünk, akkor egyenletes játékkal, magabiztosan tudtunk volna nyerni, ám nagyon sokáig benne volt a játékban, hogy el is veszíthetjük a meccset. A második félidőben azzal, hogy a védekezést rendbe raktuk és már csak két gólt kaptunk az első félidő nyolc góljához képest, fordult a kocka. De nagyon fenyegető emlékek voltak az első két negyedből, így az utolsó három percig várni kellett, amikor már annyi góllal vezettünk, hogy nem tudnak utolérni.

- A játékosoknak mit mondott a diadal után?
- Egy szót mondtam nekik elég gyakran, azt, hogy köszönöm.

- A sportág népszerűségére miképp hat, hogy döntős volt az amerikai csapat?
- A bíróküldésnél igyekeztünk nem a montenegrói játékvezetőket megkapni, mégis sikerült. Tudtunk, hogy nagy jelentőségű lenne a sportág szempontjából, ha az Egyesült Államok nyerne, és halálpontosan tudtuk, hogy el fognak menni egy szintig. Persze, mivel mi a part mellett vagyunk, azt is tudtunk, hogy annál tovább nem mennek, aki látta a meccset, az látta ezt is. Négy gólt nem akartak hozni, de az első félidőben két-három, míg a másodikban 1-2 igazságtalan, értelmetlen döntést hoztak. Ezt megkaptuk, de aztán elfogadták, hogy a magyar csapattal nem lehet kicseszni. Ennek a sportágnak egy amerikai ezüst sem rossz. A férfi és a női csapat is négy közé jutott, így az Államokban nagy lelkesedés lesz, meg fog erősödni a sportág. Ha Amerikában bevezetnék a profi vízilabdát, az lenne a tökély. Két világligát játszottunk Amerikában, egyszer három-, egyszer ötezer ember előtt.

- Hogy élte meg a 2004-es olimpia utáni éveket, amikor is a nagy döntőket mind elbukta az együttes, így hatványozottan felértékelődött az olimpia?
- Az ember nem kap röhögőgörcsöt, amikor sorra elveszíti a döntőket, elbuktunk négyet vagy ötöt, már nem is tudom. Ráadásul általában jó vízilabdát játszottunk, és bizonyos meccseken valami mindig becsúszott a csapat játékába, s egy korai hiba után hajlamos volt az egész csapat leblokkolni. Ezúttal a legnagyobb dolog az volt, hogy akár vezetésnél, akár az ellenfél vezetésénél a csapat nyugodt maradt, ami azt jelentette, hogy egy játékos hibájától a többi nem rettent meg, hanem megpróbálta segíteni, hogy többet ne hibázzon. Aminek szintén örülök: Athénban százszázalékos teljesítménnyel nyertünk, most egy döntetlent játszottunk, azaz utoljára Sydneyben szenvedtünk vereséget a csoportmeccsen, és ez a veretlenség valószínűleg Londonig fog tartani - hacsak nem lesz a téli olimpián is póló.

- Mennyivel másabb ez a csapat, mint az Athén utáni?
- Ez nyert. S ez egy nagyon lényeges különbség. Valószínűleg itt most mindenki nyerő típus volt. Mindenki félre tudta tenni az összes zavaró körülményt ahhoz, hogy a megfelelő pillanatban annyit tegyen hozzá, amennyit tud s amennyi elég.

- Ezek szerint a keretválasztás tökéletes volt?
- Hogy a csapat más összeállításban nyert vagy veszített volna, ez az, amit nem lehet utólag megmondani. Pedig ilyenkor ez nekem hízelgő, ha azt mondják: jól döntöttél. Lehet, más összeállításban is nyertünk volna. Egy biztos: ebben nyertünk.

- A tapasztalat segített át minket a nehéz meccseken?
- Az első meccs után (döntetlen Montenegró ellen) ment a sopánkodás, a spanyol meccs után ment a gólkülönbség-számolgatás, s akkor mindig azt válaszoltuk, hogy a következő meccsre kell készülni, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a helyzet. Meg lehet nyerni úgy is egy olimpiát, hogy a csapat negyeddöntőt is játszik, Sydneyben az egyik legerősebb csapattal, az olasszal szemben jutottunk tovább. Annak, hogy direkt elődöntősök voltunk, annyi haszna volt, hogy nem kellett még egy olyan veszélyes meccset játszani, mint az említett negyeddöntő - ha akkor elszáll a csapat, akkor csak a nyolc között végzett. Viszont az volt a csapda benne, hogy úgy kellett játszanunk Montenegróval, hogy egy gyengébb Kanada elleni meccset követően, három nap tétlenség után kellett újra visszakerülnünk a játék ritmusába, a birkózásba, s azért bármennyire is próbáltunk edzésen is rekreálni az éles meccshelyzetet, nem sikerült. Ezt lehetett is látni, hogy jó darabig nehéz volt a meccs. Az volt a legfontosabb momentuma az olimpiának, hogy a csapat hitt abban, hogy nem kapkod, hanem megy előre, végzi a dolgát, és szépen lassan föltornássza magát.

- Az imént a miniszterelnök úr hívta?
- Igen, gratulált, megköszönte, hogy nem játszottunk annyit az idegeivel, mint négy évvel ezelőtt.

- Vagy egy olyan mondás, hogy a csúcson kell abbahagyni. Ez már a csúcs?
- Utójáték nincs? Erre a kérdésre egész évben azt mondtam, hogy az olimpiáig csak az olimpiával foglalkozom, és utána lesz négy hónapom arra, hogy eldöntsem, mit csináljak. Úgy tűnik, hogy ez még mindig fennáll.

- Érez magában erőt?
- Ebben a pillanatban nem tudom, akkor megválaszolnám. Négy évvel ezelőtt is novemberben jeleztem, hogy elvállalom a következő időszakot, addig nem is foglalkoztam ezzel. Most is úgy gondolom, hogy egy megérdemelt pihenés következik.

- A magyar küldöttség gyengébb szereplése mennyiben foglalkoztatta?
- Egyáltalán nem. Egyetlen feladatunk volt, hogy amit tudunk, azt adjuk meg az értünk szorító 15 millió magyarnak. Meg kellene őket kérdezni, hogy tetszett-e nekik.

- A negyedik helyen végzett női pólósokra sem figyelt?
- A női vízilabdát egyáltalán nem követem, halvány fogalmam nincs, nem is láttam egy meccset sem. Mindig a saját dolgunkkal foglalkoztunk. A szobámban volt egy külön televízió, és az ellenfelek DVD-s montázsaiból próbáltam leszűrni a fejlődési lehetőséget. Természetesen saját magunkat is folyamatosan elemeztük, nem csak a következő ellenfelet. A csapat sokszor nem azért nyer, mert jól analizálta az ellenfelet, hanem, hogy megtalálja, neki mit kell másképp csinálnia ahhoz képest, amit addig csinált. Mindez ugyanúgy gólokat jelent.

- A három olimpia közül melyiket volt a legnehezebb megnyerni?
- Mindegyiknek megvolt a saját nehézsége. Sydneyben tapasztalatlanul két csoportvereség után kellett lelkileg úgy föltuningolni magunkat, hogy amikor odajutottunk az olasz-magyar negyeddöntőre, akkor azt meg tudtuk nyerni 8-5-re. Athénban az első meccsen, ha nem fordítunk 0-3-ról az utolsó negyedben, és kikapunk a szerbektől, akkor biztos nekünk esnek a játékvezetők, és megpróbálnak kicsinálni minket, mert ott volt még az amerikai, az orosz és a horvát csapat, ehhez képest csoportelsők lettünk, a döntőre pedig ugye mindenki emlékszik, hogy határtalan nehézségek árán fordítottunk ott is a szerbek ellen, azaz ennek is megvolt a maga nehézsége. Itt pedig ez a folyamatos ezzel játszunk, azzal játszunk dolog miatt volt nehéz, mert ugye a másik csoport nagyon összekavarodott. S a legvégén kaptunk egy olyan döntős ellenfelet, amelyet szívesen elfogadtunk volna az olimpia előtt, de ha belegondolunk, hogy két nappal a finálé előtt öt góllal verték a szerbeket, akkor úgy gondolom, ez volt a nehezebb döntő, nem pedig egy Szerbia elleni lett volna az.

- Nevezhetjük Kemény Dénest olimpiaspecialista kapitánynak?
- Tíz aranyat nyertünk, ebből három olimpiai, ha ezt leredukálja az olimpiára, akkor az az ön dolga, mert szerintem a másik hetet is lehet értékelni.

- Ezek szerint nem is fontosabb az olimpia, mint a többi világverseny?
- Szerintem mindenkinek fontosabb, mert az olimpián van a legnagyobb közönségfigyelem, ezt a tévénézettségi adatok is mutatják. Nyilván tehát az olimpia értékelése egészen más, de azért mondom, mi nagyon-nagyon büszkék vagyunk arra a hét aranyra is, amit Eb-n, vébén, Világligán, Világkupán nyertünk.

- Arra lettem volna kíváncsi, hogy az elmúlt négy évben feláldozott-e netán egy-két meccset a sikeresebb olimpia érdekében?
- Nem, hiszen mindig döntőt játszottunk, s ki az, aki ott veszíteni akar? A dobogón mindig csak két boldog csapat van.

- A hangja alapján, mivel nem rekedt, azt is hihetném, hogy könnyebb volt a döntő.
- Ebben a csarnokban nem is mindig hallják, persze az ember azért kiabál, ha azt érzi, hogy kell.