Annus Adrián: Egy hétig olimpiai bajnok voltam

Annus Adrián továbbra is azt vallja, hogy tiszta a lelkiismerete a 2004-es olimpia miatt, amelyen doppingvétség miatt elvették tőle a kalapácsvetésben szerzett aranyérmét, és ha Athénra gondol, elsőként az eredményhirdetés jut az eszébe. Úgy véli, ő volt a gyengébb, ezért számára nehezebb volt feldolgozni a nyolc éve történteket, mint a diszkoszvetésben elért bajnoki címétől szintén megfosztott Fazekas Róbertnek, akit 2009 óta Annus készít fel az újabb olimpiai szereplésre. Az Ausztriában élő exsportoló két magyar dobóaranyra számít a londoni olimpián.

Mióta ismeri Fazekas Róbertet?

1989-től mindketten ugyanabban a dobócsoportban edzettünk. Jóban voltunk már az első pillanattól kezdve, de nagyon nagy, 40-50 fős csapat volt ez az első években, és onnantól lett szorosabb a kapcsolatunk, hogy otthagytuk az edzőnket, Németh Pált.

Miért jöttek el attól az edzőtől, a 2009-ben elhunyt dobópápától, akiről az olimpiai negyedik Pars Krisztián azt mondta, mindent neki köszönhet?

2000-ben megromlott a viszonyunk, a csoport is rossz irányba tartott, a belső viszályokat nem kezelte megfelelően, ami felbomlást okozott. Mi voltunk ketten az elsők, akik váltottak, de utána még további öt-hat ember eljött.

Most pedig egykori kalapácsvetőként ön az edzője a diszkoszvető Fazekas Róbertnek. Ennyire közeli rokon a két sportág?

Annak idején mindenki minden dobószámban versenyzett, én például többszörös korosztályos országos bajnok vagyok diszkoszvetésben. Három éve Ausztriába költöztem, mire Robi megkeresett 2009 nyarán, hogy szeretné velem folytatni a munkát. Kissé kellemetlenül éreztem magam, mert a volt edzőnk, Vida József helyére kellett lépnem, akinek sokat köszönhetek. Éppen ezért gondolkodási időt kértem, és végül igent mondtam.

Fontos volt a diszkoszvető múltja az edzéseken?

Fogtam a kezemben már jó pár ezerszer diszkoszt, nem keverem össze a palacsintasütővel. De azért még bele kellett tanulnom a mai diszkoszvetésbe, most is épp a számítógép előtt ülök, és mozgást elemzek - ma már minden fellelhető az interneten, a technikák közötti nüánszokról is rengeteg információt találok. Egy edzést levezényelni nem nagy ügy, zömében mindenki tudja a dolgát. A két edzés közötti adminisztrációs munka, az ellenfelek feltérképezése, a kapcsolattartás vagy éppen a doppingszervezetek számára a holléti nyilvántartás vezetése annál fontosabb.

"A mai eszemmel csendesebben harcolnék"

Miért költözött Ausztriába?

A párommal nyitottunk egy éttermet, amellyel ma már csak ő foglalkozik, én pedig napi 200 km-t autózom vagy vonatozom Bécsújhely és Szombathely között. De jó döntés volt, mert érdekes, új világot ismertem meg. Világ életemben sportoló voltam, így jót tett ez a másfél év.

Gondolom, külföldön kevésbé kellett attól tartania, hogy ujjal mutogatnak önre a szurkolók, mondván, "nézd, ott megy Annus Adrián!"

Érdekes, de hamar híre ment, ki vagyok, pedig még ki sem béreltük az éttermet, csak tárgyaltunk, máris megjelent egy cikk egy helyi újságban.

Milyen kicsengésű volt?

Pozitív, nyilván megemlítették benne az athéni eseményeket is egy sorban, de valami olyasmi volt a címe, hogy Ausztriába költözött az olimpiai bajnok.

Így edzőtáboroztak Annus versenyzői Splitben:

Athénról mi jut eszébe?

Az eredményhirdetés. Utána egy hétig olimpiai bajnok voltam. Talán épp emiatt könnyebben tudtam feldolgozni a történteket Robinál, mert az én történetemből az eredményhirdetés sem hiányzott. Azt a néhány napot senki nem veheti el tőlem.

Doppingvétség miatt vették el az aranyérmét. Tiszta a lelkiismerete?

Tiszta.

Fazekassal a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak. Tényleg úgy gondolta, hogy vissza-, illetve megkaphatják az aranyérmet?

Teljesen biztos voltam ebben.

Az olimpia után Fazekas azt állította, hogy közel állt a depresszióhoz, ön pedig azt mondta, hogy még ennél is jóval nehezebben ment a történtek feldolgozása. Miért?

Valószínűleg én labilisabb lelki alkat vagyok, mint ő. Kettőnk közül én voltam a gyengébb. Ő a határozottabb, aki nem tűri az ellentmondást, de ez nem baj, mert kiegészítjük egymást. Én 2006-ban (a doppingvétség miatti kétéves eltiltás lejártakor - a szerk.) mást szerettem volna csinálni, Robi viszont eldöntötte, hogy vissza akar térni. Vívódtam, de végül az elmúlt pár évben kerültem oda, ahová szerettem volna.

Dobásra készülve a 2007-es országos bajnokságon

Utólag sem bánta meg, hogy csak edzőként és nem versenyzőként tért vissza a sportághoz?

Ha azt éreztem volna, hogy vissza kell térnem, akkor vissza tudtam volna térni, főleg, hogy akkor a kalapácsvetés hanyatlott. De nem volt kedvem, más szerettem volna csinálni, a sportolói életmód már nem volt jó.

Az akkori MOB-elnök, Schmitt Pál hogyan biztatta a folytatásra?

Arra biztatott, hogy ne a sajtóban, ne a nyilvánosság előtt keressük az igazunkat arra vonatkozóan, hogy az eredményre méltók voltunk. Hogy ezt mennyire lehet biztatásnak nevezni, nem tudom, de igaza volt. Lehet, hogy a mai eszemmel csendesebben harcolnék. Nem túl kellemes emlék harcban állni egyedül a világgal.

A japán Murofusi Kódzsi volt az, aki végül a kizárása miatt megkapta az athéni aranyát. 2004 után hányszor került vele kapcsolatba?

Jó viszonyban voltunk Murofusival, mondhatni, barátok voltunk. Athén után nem találkoztam vele egészen a tavaly vb-ig, ahol egy helyen laktunk, beszélgettünk, de a 2004-es témát kerültük. Ő az olimpiai bajnok, most már tudomásul veszem. Az, hogy ezt elfogadom-e, más kérdés, de ez már nem téma. Ő tavaly világbajnok lett, élete második legnagyobb sikerét érte el, de a hozzám eljutott hírek szerint még a saját edzője is - aki már nem ugyanaz volt, mint 2004-ben - megjegyezte, hogy a 2011-es volt Murofusinak az élete első olyan világversenye, amelyet meg is nyert. De én borzalmasan elismerem őt, mert az elmúlt 20 év kalapácsvetésének az egyik legmeghatározóbb emberéről van szó.

Ráadásul úgy tartják, hogy félig magyar.

Ismerem a családját, a testvérét, de épp az anyukáját nem, akit magyarnak tartanak, de úgy tudom, hogy nem is ő, hanem a nagyanyja származik Erdélyből. Az biztos, hogy van magyar kötődése, pár szót beszél is magyarul, de csak azokat használja, amelyek hasonlítanak egy-egy japán szóra. Egyszer pont erről beszélgettem vele, hogy melyek azok a szavak, amelyek hasonló hangzásúak.

Egy évvel az athéni olimpia után, Fazekas Róberttel (balra)

Murofusi tavaly vb-t nyert, hat centivel megelőzve Pars Krisztiánt. A magyar kalapácsvető idén azt mondta, hogy a japánnal Londonban már nem kell komolyan számolni, mert túl öreg.

A tavalyi év nem ezt mutatta, viszont szerintem Pars Krisztián a legnagyobb esélyese az aranyéremnek.

Testben, lélekben egyaránt kész erre?

Igen, fejben ott lesz, az eredményei pedig egyre jobbak. A berlini vb-t elrontotta, 2010-ben viszont már második volt, szépen javul, a következő lépcső, egyúttal reális célkitűzés az olimpiai bajnoki cím. Aki a dobósportban dolgozik, egyértelműen úgy véli: csalódás lenne, ha csak második lenne. De saját maga tette ilyen magasra a lécet, ezt a nyomást el kell bírnia, és akkor nem lehet gond. De lehet még egy magyar dobóarany Londonban.

Kire gondol?

Kővágó Zolira. Parssal mindketten a legjobb korban vannak, a harmincas éveik elején (Pars 30, Kővágó 33 éves - a szerk.), ez a legideálisabb kor egy dobó számára. Kővágó évek óta a világelithez tartozik, Athénban olimpiai ezüstérmes volt, idén pedig övé a második legjobb eredmény. Aki májusban 68 méter felett dob, azt méltán nevezhetjük egyértelmű aranyesélyesnek.

Milyen formában van az ön által felkészített Fazekas? Ő képes 68 métert dobni?

Annyit nem, a formája pedig idény eleji. Az elmúlt időszakban a legfontosabb az volt, hogy kijusson az olimpiára. Volt egy félresiklott éve, ezért át kellett alakítani a felkészülését, aztán Amerikában megdobta az olimpiai szintet, onnantól kezdve neki, mivel már 37 éves lesz, nem lehet a formáját csakis egy eseményre, méghozzá az olimpiára időzíteni. Lesznek még versenyei London előtt, de ezekre nem fog rákészülni, így eredményességben akár vissza is eshet. Az ő korában nem lehet már olyan könnyen kipihenni a versenyeket.

Ön szerint mennyire volt nagy dolog Fazekas pekingi nyolcadik helye?

Hatalmas tett, csak azok tudják átérezni, akik végigélték az előtte lévő négy évet. Én sajnos végigéltem vele, pontosan tudom, mennyi nehézségen kellett túljutnia, bármiféle támogatás nélkül. Hál' istennek sikerült. Őt 2004 után befogadta az akkori olimpiai mozgalom, Schmitt Pál is azt mondta, nincs semmiféle olyan indok, amely miatt ne indulhatna az olimpián, és Robi élt is a lehetőséggel. A nyolcadik helyet sokan kevésbé értékelik, de erre igenis büszke lehetett, élete egyik legfontosabb eredménye volt.

Mire lehet képes Londonban?

A 2010-es Eb-n bronzérmet nyert, és a 66-67 méter körüli dobásaival a tavalyi vb-n is harmadik lehetett volna. Hogy ez Londonban mire lenne elég, nem tudni, akár még a pekingi nyolcadik helyet is felülmúlhatja, de az alapvető cél a döntőbe jutás.