Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Dick Pound július 24-én egy levelet jutatott el a NOB összes támogatójának, amelyben megírta lesújtó véleményét az elnökválasztásról, illetve burkoltan kifejezte elégedetlenségét az új elnök személyét illetően.

"A választási showműsor teljesen semmibe vette a NOB főszponzorait és partnereit. Komolyan aggódom az olimpiai mozgalom jövőjét illetően."

Pound 15 esztendeje tagja a NOB-nak és ezalatt dollármilliárdos üzleteket kötött, a belga Jacques Rogge és a koreai Kim Un Yong mögött csupán a harmadik helyen végzett az elnökválasztáskor. Ezért azonnal lemondott a NOB marketing- és kommunikációs részlegének irányításáról.

Jacques Rogge egyébként éppen a napokban utazott Colorado Springsbe, az Egyesült Államok olimpiai bizottságának székhelyére, ahol megdöbbenve értesült a hírről.

"Dick Pound írt egy levelet. Ezt nem kívánom kommentálni. És Dick Pound viselkedését sem" - nyilatkozta az új NOB-elnök. "Az biztos, a NOB marketingpolitikája nem változik, ugyanazok a szponzorok maradnak, mint korábban. Főleg azért, mert nagyon sikeresek voltak."

Az estleges botrány azért járna kellemetlen következményekkel, mert a NOB 10 főtámogatója közül 7 amerikai székhelyű, tehát Pound relatíve nagyobb hatással lehet rájuk. Ezek az elkövetkező négy évben mintegy 50 millió dollárral támogatják az ötkarikás mozgalmat.

Pincési László

(SZTÁR Sport)

Korábban:

Rogge az Egyesült Államokban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!