158 magyar sportolót neveztek az olimpiára
![Fábián László Budapest, 2015. március 4.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója a bakui Európa Játékok előtt száz nappal tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Larus Rendezvényközpontban 2015. március 4-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás](https://cdn.origo.hu/2023/12/SVwogOyJIu0qaWm-g74B2c7kSYZHUAXbMxNwjEZPHcw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRhNjY3MTVhZTU3YjRkMDY4N2Q3ZjBhMDNlODhjNzVm.webp)
A MOB honlapjának keddi beszámolója szerint 21 sportágban 93 férfi és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. Négy évvel ezelőtt Londonban 157 fős volt a magyar sportolói csapat, idén eggyel többen utazhatnak. Tartalékként a vívó Somfay Péter szerepel a névsorban.
A sportszakemberekkel – sportági csapatvezetés, edzők, orvosok, masszőrök, technikai személyzet, a delegáció vezetése és a csapatiroda – együtt ez a szám a háromszázat is meghaladja.
"A MOB 294 főt utaztat, ehhez a szövetségek saját költségen még 25-30 sportszakember utaztatását finanszírozzák, természetesen a MOB koordinálása mellett" – mondta Fábián László csapatvezető.
A magyarok Rióban 21 sportágban, asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, cselgáncsban, kajak-kenuban, hegyikerékpárban, műugrásban, ökölvívásban, öttusában, súlyemelésben, sportlövészetben, teniszben, tornában, tollaslabdában, triatlonban, úszásban (medencés és nyíltvízi), vitorlázásban, szörfben, vízilabdában és vívásban versenyeznek.
A csapatvezetés és a csapatiroda néhány tagja már a hétvégén elutazik Rióba, hogy előkészítsék a delegációk fogadását, szállását. A csapat jelentős része július 30-án indul közvetlen chartergéppel.