Rettenetesen fájdalmas egy nagy vereség után az élete versenyére négy évet – vagy még többet – készülő, ám ott hibázó, kieső, várakozáson alul teljesítő sportolót kérdezni.
Csoknyai László igazán nem tehetett a vereségéről, elvégre a 81 kilós cselgáncsosok legjobbját, a világbajnok japán Nagasze Takanorit kapta ellenfélnek rögtön az első meccsén. Félidőig nem talált rajta fogást a japán, ám végül csak behúzta a meccset. Csoknyai egyszerűen képtelen volt úrrá lenni a csalódottságán, csak úgy ömlött belőle a szó: „nem szolgáltam rá a bizalomra, nagyon csalódott vagyok. Nem azért, ahogy kikaptam, de miért nem egy későbbi meccsen? Nem vagyok egy szerencsés ember, nem tudom, miért. Totálisan félretettem a családomat, csak magammal foglalkoztam, és azzal, hogy itt legyek ezen az olimpián, maximálisan felkészülve.
Félretettem a barátaimat, mindent, és miért? Ezért az egy meccsért?
Ezt meg tudom csinálni úgy is, ha teljesen mással vagyok elfoglalva, és nem csak a sporttal. Úgy étkezem, úgy kelek, úgy edzem, úgy alszom, ahogy kell, mit csináljak még? Nem jár ezek szerint a siker. Nekem bele kell törődnöm, hogy ez a sorsom.”
Együtt néztük a szerbek magyar kajakosával, Benedek-Ruzicic Dalmával az ő sorsáról is döntő, harmadik középdöntőt, mely közben meg volt róla győződve, hogy ki fog esni. Dalma hiába nyert hét világ- és Európa-bajnoki címet, a bivalyerős magyar mezőnyből egyszer sem tudott kijutni az olimpiára. Az álma a döntő volt, és nagyon úgy tűnt, hogy lecsúszik róla, mivel harmadik lett a középfutamában, aztán leállt a szél.
Nem történhet meg megint az, mint két éve, hogy én leszek a rosszabbik harmadik.
Úgy néz ki, hogy ez fog történni, mert most kezd elmenni a szél. Szerintem ez a szabály, hogy a két legjobb harmadik jut tovább, egy baromság. De még reménykedem, hogy hátha a következő középfutam harmadik helyezettjénél jobb időm lesz” – mondta könnyezve, majd kiderült, hogy ha hajszállal is, de sikerült elérnie a döntőt, ahol végül hetedik lett.
Az öttusázó Földházi Zsófia három héttel az olimpia előtt sérült meg,
fáradásos törést szenvedett, de mindenképp indulni akart Rióban. A középmezőnyben versenyzett, csak az utolsó számban csúszott vissza a 27. helyre. Szemmel láthatóan komoly fájdalmakkal jött ki nyilatkozni, húzta a lábát, megfeszültek az arcizmai. Az első olimpiáját teljesítő sportoló mégis csillogó szemekkel beszélt arról a „tapasztalatról és szeretetről, amit ad az öttusa-társadalom. Nagyon jó úgy versenyezni, hogy az ember kap egy-egy mosolyt vagy hátba veregetést, hogy fel ne add egy pillanatra sem. Ebből a helyzetből kihoztam a legtöbbet.
Annyi könnyet csorgattam ebbe, amiből egy kisebb Balatont meg tudnék telíteni, de hasznos volt, nagyon jó volt itt lenni.”
Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát – mondja a dal, és tényleg. A párbajtőrözők döntőjében Imre Géza már 14-10-re is vezetett a dél-koreai Park ellen, egy együttes találat hiányzott neki az aranyhoz, végül azonban 15-14-re kikapott. A csarnokban a magyar szurkolók megszólalni sem tudtak a döbbenettől. Imre Géza levonult a pástról, majd mielőtt a tv-kamerákhoz ért volna, a folyosó egyik félhomályos zugában Kőrösi Marianna vállára borult, és zokogásban tört ki.
Nyolc és fél percig én voltam az olimpiai bajnok. Úgy látszik, valaki azt akarja, hogy ne legyek”
– mondta néhány perccel később. 20 évvel korábban az atlantai olimpián is dobogóra állt egyéniben, harmadik lett. Csapatban ezüstöt nyert 2004-ben, Athénban. A csapat most is segített: remek vívással bronzérmet szerzett, menet közben Imre Géza koreaiakkal is küzdött – és nem tudott volna ott helytállni, ha nem teszi túl magát gyorsan az egyéni döntőn.
Janics Natasa éppen fordítva volt vele, mint Imre Géza, azaz teljesítette a futamát, nyilatkozott mindenkinek, majd amikor végzett a kötelezettségével, az egyik stábtag vállára borulva sírva fakadt, és azt motyogta: „mit fognak majd mondani otthon?” A háromszoros olimpiai bajnok nem jutott döntőbe K-1 200 méteren, és ezt nem tudta megemészteni, pedig a gerincműtétje után az is csoda, hogy vissza tudott térni a legmagasabb szintre. Janicsot a korábbi sikerek után aligha dobja fel egy B döntő, de becsületére legyen mondva, másnap ismét kajakba szállt, és megnyerte a kilencedik helyért rendezett futamot.
Kozák Danuta Rióban három aranyérmet nyert, így már ötszörös olimpiai bajnok. Az Origo félkomoly kérdésére, miszerint elégedett-e a három aranyéremmel, Kozák felnevetett, és közölte: „nem! De, persze. Nem is tudtam volna, és nem is akartam volna több számban indulni, ez bőven elég volt, nagyon kellett koncentrálni, hogy ez a három meglegyen. Hihetetlen négy éven vagyok túl, aminek ez a koronája. Örülök, hogy bevállaltam!”
Amerikai vagy magyar nevet szeretnének majd adni a gyereküknek? – kérdeztük Hosszú Katinkát, mire az úszónő így felelt: „már sokat gondolkodtam, de mindig elfelejtem, hogy mik jutottak eszembe, úgyhogy még van időm” – nevetett fel, majd hozzátette, hogy olyan nevet szeretne, ami magyar, de más nyelveken is könnyen kiejthető.
Katinka edző-férjétől, Shane Tusuptól azt kérdeztük, amerikaiként nem zavarta-e, hogy két honfitársa is volt a vert mezőnyben, amikor Hosszú megnyerte a 100 hát döntőjét.
Miről beszél, hiszen én is magyar vagyok”
– nevetett fel Tusup, majd leszögezte, sok amerikait ismer, normális a viszonyuk, de nincsen velük közeli kapcsolatban azóta, mióta Magyarországon él és dolgozik.
Kapás Boglárka arcán mindig ott bujkál a mosoly, de nemcsak ezért élmény őt kérdezni, hanem mert mindig tud olyat mondani, amire érdemes odafigyelni. A 800 gyorson megszerzett bronzérme után mindenkit megnevettetett, amikor azt mondta, ő csak a vízben ijesztő, a parton nem. Aztán fogadkozott, hogy nem akar a továbbiakban az ezüsttel vagy a bronzzal megelégedni.
Tótka Sándor és Molnár Péter a középdöntőbe futammásodikként, a döntőbe futamgyőztesként jutott K-2 200-on. A doppinggyanú miatt az utolsó pillanatban beugró egység kajakosok ajándéknak tekintették az olimpiát, és szemmel láthatóan majd kicsattantak a boldogságtól az elődöntő után, amikor a kék nyelvükkel viccelődtek: „Isszuk ezt a kék löttyöt – mutattak az izotóniás italukra –, és Dana (Kozák Danuta) megjegyezte, hogy kék a nyelvünk. Csináltunk is egy közös képet, és viccelődtünk kicsit –
hát ilyen jó a hangulatunk, ennyire nem vagyunk ráfeszülve az olimpiára, jól telnek a mindennapjaink.”
A páros végül negyedik lett a döntőben.
Riói olimpia, Maracana Stadion, 75 ezer néző, döntő. A német női válogatott 2-1-re legyőzi Svédországot úgy, hogy a mezőny legjobbja a parádés gólt szerző és gólpasszt adó, budapesti születésű Marozsán Dzsenifer. „Az egész pillanatot átgondoltam magamban, hogy mi történik most itt velem.
Egyelőre nem is tudom elhinni, hogy megnyertük, ráadásul az én gólommal és gólpasszommal.”
A 19 éves Kenderesi Tamás az előfutamban és az elődöntőben is legyőzte az immár 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelpset. Van-e ennél nagyobb hőstett? „Nagyon örültem ennek, ő a legnagyobb példaképem, ezért nagyon jólesett, hogy gratulált.” A döntőt aztán Phelps nyerte, Kenderesi pedig bronzérmes lett.
Szász Emese korábban egyetlen világ- és Európa-bajnokságon sem tudott aranyérmet szerezni – ezüstöt és bronzot igen –, a riói olimpián, 33 évesen azonban a csúcsra ért. A regnáló világbajnok Rossella Fiamingo 11-7-re is vezetett, a magyar párbajtőrözőnek innen sikerült fordítania. „Négytusos hátrányban arra gondoltam, hogy ha már itt vagyok, megpróbálom szorosabbá tenni az asszót, mert az olasz nem tartozik a kedvenc ellenfeleim közé, nem volt pozitív a mérlegem ellene. De hittem benne, hogy ez lesz az a nap, amikor megcsíphetem.”
Cseh László olyan mélyről jött vissza, hogy az már önmagában felér egy hőstettel. Csak hetedik lett abban a számban, amiben tavaly elverte a világot, ezek után ő is elismerte, hogy borzasztó lelkiállapotban volt, állítólag még a visszavonulás is megfordult a fejében. Aztán jött a nagy feltámadás, 100 pillangón Cseh hármas holtversenyben lett ezüstérmes, és az olimpia egyik legnagyobb pillanata volt, amikor Michael Phelpsszel és Chad le Closszal kéz a kézben léptek fel a dobogóra. „Akármilyen szörnyűség történik velem, nem fogok megfutamodni, mert az nem én lennék, és örök életemre bánnám” – mondta Cseh, a nagy harcos.
Egyszer már láttuk ezt a mosolyt.
És ezt a magabiztos, elegáns, hihetetlenül hatékony vívást, ahogy az olimpiai döntőben esélyt sem ad az ellenfélnek. Szilágyi Áron a harmadik magyar kardvívó lett Fuchs Jenő és Kárpáti Rudolf után, aki megvédte a címét. Sikere pedig azért kiváló példa, mert bár voltak rázós meccsei, elbírta az esélyesség terhét, és sokakkal ellentétben nem nyomta agyon az olimpia légköre.
„Tudom, hogy milyen terhet kell tudni feldolgozni egy olimpián, milyen gondolatokat nem szabad beengedni, és mi az, amire figyelni kell egy-egy asszó előtt. Ezek a tapasztalatok végigkísértek a riói úton is természetesen, nem mondom, hogy ezáltal könnyebb volt az aranyat megnyerni, de ezek nélkül vagy nem ment volna, vagy sokkal nehezebben.”