Siklósi a legjobb 32 között a nála tíz esztendővel idősebb kínai Csao Tung ellen győzött 15-9-re. Az első három percben alig esett találat - mindketten figyelmeztetést is kaptak passzivitásért -, a szünet után azonban Siklósi beindult, és a következő "megállóig" 11-3-as vezetésre tett szert. Kis túlzással akkor szúrta meg a 2019-as Ázsia-bajnokot, amikor akarta, és bár a végén kicsit kiengedett, a vége magabiztos győzelem lett.
A BHSE 23 éves vívója a marokkói Husszam Elkorddal csapott össze a 16 között, és küzdelmes mérkőzésen 15-13-ra győzött. A 28 éves, kétszeres Afrika-bajnok rivális, aki egy fejjel alacsonyabb magyar ellenfelénél, szívósnak bizonyult, mert bár Siklósi 4-1-re és 10-6-ra is vezetett, sikerült kiegyenlítenie, sőt 12-11-re a vezetést is átvette. A hajrában azonban a magyar összpontosított jobban.
"Számítottam rá, hogy nehéz csata vár rám, mert Elkord tulajdonképpen francia, ott edz, olyan a stílusa is, mint a franciáknak. A kezdeti taktikámra jól reagált, jól váltott, így engem is váltásra kényszerített. Az asszó végén pedig szerencsém volt, alakulhatott volna még szorosabban is" - mondta az MTI-nek
Siklósi a negyeddöntőben a címvédő dél-koreai Park Szang Jounggal találkozott
és végig feszült meccsen tudott nyerni 15-12-re.
A két vívó két éve, a budapesti vb-n a 32 között találkozott, akkor is Siklósi nyert, illetve tavaly, a heidenheimi világkupa döntőjében is ő örülhetett kettőjük asszója után. Most is a magyar kezdett jobban, 4-2-es vezetéséig egylámpás, tiszta tusokkal jutottak el, utána pedig néhány együttes találat következett. Az első három perc után 6-6-ot mutatott az eredményjelző. A csata a folytatásban is szoros maradt, kéttusnyi különbséggel egyikőjük sem tudott ellépni egészen addig, amíg 10-8 nem lett a 25 éves Park javára. Siklósi folytatta az agresszív letámadást, a dél-koreai folyamatosan a pást végén táncolt. A magyarnak az utolsó három perc elején sikerült fordítania,
11-10-re már nála volt az előny, amelyet a végéig nem is engedett ki a kezéből, az utolsó tus is egylámpás találat volt.
"Lélektani előny volt a múltunk, amely nekem kedvez, és jól is éreztem magam a páston. Szerintem ő jobban félt tőlem, mint én tőle, ez volt a döntő az asszó utolsó harmadában.
Az volt a tervem, hogy domináljak, menjek előre, és várjak arra, hogy kiugorjon és megtámadjon,
illetve a másik lehetőség az volt, hogy én letámadom őt. Bejött a taktika" - mondta az MTI-nek a rendkívül felszabadultnak, már-már lazának tűnő magyar sportoló.
Az elődöntős-döntős műsor magyar idő szerint 12 órától rajtol, a finálét pedig 14.15-kor rendezik. A BHSE 23 éves vívója először a világranglistán ötödik olasz Andrea Santarellivel csap össze.
"Két éve őt is legyőztem a világbajnokságon, de ebből nem szabad messzemenő következtetést levonni. Most egy új verseny, egy új sztori következik" - jelentette ki Siklósi, akinek szűk két órája van az elődöntőig.
"Arra pont elég lesz ez az idő, hogy kipihenjem magam" - mondta.
Legutóbb, Rióban Imre Géza ezüstérmet szerzett a párbajtőrözők versenyében, magyar győztesig azonban egészen az 1972-es müncheni játékokig kell visszamenni, akkor Fenyvesi Csaba nyerte a fegyvernem egyéni versenyét.
A délben kezdődött elődöntőben Siklósi egyre jobb vívást bemutatva őrölte fel olasz riválisát, akit végül 15-10-re vert és jutott a fináléba, ahol a francia Romain Cannone ellen vívhat majd.