A focivébék vesztesei

Közeledik a labdarúgó-világbajnokság, és ilyenkor folyamatosan kerülnek nyilvánosságra a különböző összeállítások a korábbi tornákról. Mi most a szokásokkal ellentétben nem a győzteseket és a hősöket néztük ki magunknak, hanem azokat a csapatokat, amelyek egy-egy vébé nagy vesztesei közé tartoztak. Az alábbi összeállítás a teljesség igénye nélkül készült, így kimaradt belőle a számunkra legfájóbb és számtalanszor felidézett 1938-as és 1954-es elveszített finálé, de olvashat a brazilok balul sikerült első döntőjéről, a hollandok nagy meneteléséről, amely pont a legrosszabbkor ért véget, az olaszok tizenegyes-fóbiájáról, a 2002-es vb-n betliző címvédőről, valamint furán elintézett favoritjairól, és az örök pechvogelről, a skót válogatottról, amely még egyszer sem élte túl a csoportkört.

A 2002-es világbajnokság több szempontból is egyedinek számított, először fordult elő, hogy Ázsiában gyűltek össze a sportág legjobbjai, ráadásul egyből két országban, Japánban és Dél-Koreában. A franciák is sporttörténelmet írtak, de ettől szívesen eltekintettek volna, először fordult ugyanis elő, hogy a címvédő győztes meccs, mi több, rúgott gól nélkül búcsúzott a tornától. Korábban 1950-ben Olaszország és 1966-ban Brazília sem jutott tovább a csoportból címvédőként, de mindkét csapat nyert egy-egy meccset, ráadásul éppen négy góllal szereztek többet, mint a gallok. A sérült Zidane nélkül felálló franciák rögtön a nyitómeccsen meglepetést okoztak azzal, hogy kikaptak a vb-újonc Szenegáltól, amelyben a 23 nevezett játékosból 22 éppen a Ligue 1-ben kergette a labdát, kapitányuk, Bruno Metsu pedig szintén honfitársa volt az ezúttal csak szenvedő Henyréknak.

Éppen az Arsenal meseterlövésze volt az, aki a legközelebb járt a gólszerzéshez, de lövése a kapufán csattant, és ez jelzésértékű volt, ugyanis hiába szerzett a csatársort alkotó Henry és Trezeguet ketten együtt összesen 48 bajnoki gólt az idényben, a vébén semmi nem jött össze nekik, csak a kapufát forgácsolták, ráadásul előbbit kiállították Uruguay ellen, így nem lehetett ott a dánok elleni utolsó mérkőzésen. Zidane-t ellenben összedrótozták az orvosok, de a combját fájlaló irányító sem tudott csodát tenni, első vereségét volt kénytelen elkönyvelni a Kékek mezében, és a 2-0-s vereség azt jelentette, hogy Roger Lemerre fiai utazhattak haza.

Ugyanerre a sorsra jutott két másik nagyágyú, Olaszország és Spanyolország is, ráadásul mindkét favorit Dél-Korea ellen vérzett el. A csoportkörben korábban mindig megrekedő válogatott a holland mágus, Guus Hiddink irányításával nagy menetelésbe kezdett, előbb 2-0-ra elpáholta a lengyeleket, ami történelmi tett volt, hiszen korábban nem tudott meccset nyerni az ázsiai gárda világbajnokságon, majd pontot mentett az USA ellen (bár az 1-1 inkább az amerikaiakra nézve volt hízelgő, mivel Friedel kapus kivédte a koreaiak szemét), majd a továbbjutásról döntő találkozón a kilenc főre fogyatkozott portugálok ellen Park Dzsi Szung továbblőtte csapatát a legjobb 16 közé.

Már ekkor lehetett látni, hogy a hazai pályán minden előnyét élvezi a dél-koreai válogatott, de a többség úgy gondolta, hogy az olaszok megállítják majd a közben a nemzet hőseiként körülrajongott Hiddink-fiúkat. A nyolcaddöntőben a negyedik percben vitatott büntetőt kaptak az ázsiaiak, amit Buffon kivédett, aztán Vieri a 18. percben egy szögletet követően a rövid sarokba fejelt, és úgy tűnt, azoknak lesz igazuk, akik a taljánok továbbjutására voksoltak.

A 88. percig őrízte előnyét a squadra azzurra, ekkor azonban a védelem hibázott, és ezt Szeol Ki Hjeon kihasználta, hosszabbításra mentve a csatát. A ráadásban Byron Moreno ecuadori bíró "újabb híveket szerzett magának Olaszországban", amikor kiállította a színészkedéssel vádolt, valójában a 16-oson belül buktatott Tottit, majd nem adta meg Tommasi szabályosnak tűnő gólját, és amikor talán már mindenki a hosszabbításra készült, An Dzsung Hvan fejesével érvénybe lépett az aranygól-szabály, és ezzel csomagolhattak a taljánok.

Moreno első számú közellenség lett Itáliában, a válogatott játékosait pedig úgy kellett lefogni, amikor a repülőtéren meglátták az ecuadori botrányhőst, az egyik olasz portál pedig így írt a sípmesterről: "néhány kiló súlyfelesleg, csőlátás és a felelősségtudat teljes hiánya - ez jellemzi Morenót". Később a FIFA is beismerte, hogy Moreno tévedett, amikor kiszórta Tottit, de ez nem vigasztalta az olaszokat, akik három mérkőzésen összesen öt meg nem adott gólt kértek számon a bírókon.

Mindenesetre Dél-Koreát nem zavarták ezek a hangok, óriási eufória volt az országban, Guus Hiddink személyi kultusza pedig nem ismert határokat. A nyolc között a spanyolok vártak a házigazdára, és ha lehet, tovább fokozódott a botrány, az egyiptomi Gamal Gandur ugyanis alaposan belenyúlt a meccsbe, két spanyol gólt sem adott meg. A 49. percben Baraja bólintott Park Dzsi Szung mellől a kapuba, de az egyiptomi úgy látta, hogy a spanyol középpályás szabálytalankodott, így kifelé ítélt szabadrúgást.

A rendes játékidőben nem született gól, így következett a hosszabbítás, amelynek második percében Joaquin száguldott el a jobb oldalon, beadását pedig Morientes fejelte be, de Gandur úgy ítélt, hogy a beadás előtt már kinn volt a labda, így ezt a találatot is annullálta, a visszajátszások alapján tévesen. A tizenegyeseket aztán Dél-Korea rúgta jobban, és ezzel első ázsiai csapatként jutott az elődöntőbe, az utcákon milliók ünnepeltek vörösbe öltözve, a világ nagy része pedig a magyarázatot kereste a történtekre, és keserű szájízzel fogadta az újabb nagy favorit eltüntetését.