Összességében nézve a világbajnokság eseményeit, megállapítható, hogy a papírforma szinte végig érvényesült, és ez alól a nyolcaddöntő sem volt kivétel. Ékes példa erre rögtön az első játéknap ebben a fázisban, amikor is a két, esélyesebbnek tartott gárda ment tovább.
A németek Svédországot verték ki (), mégpedig a vártnál sokkal simábban, a háromkoronások tulajdonképpen egyetlen percig sem veszélyeztették a hazaiak győzelmét. A torna előtt a skandinávok abban bíztak, hogy a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem csak a fegyelmezett csapatjáték és a kőkemény védelem, hanem a gólerős támadójáték is működhet (elvégre a selejtezősorozatban sok gólt értek el), de a támadó alakzat rögtön az első találkozón, Trinidad és Tobago ellen csődöt mondott, és később sem villogott.
A svédek a legjobban az angolok elleni második félidőben futballoztak, de góljaik és helyzeteik ott is szinte csak pontrúgásokból adódtak - ami nem probléma, de a németek ellen már ez sem működött, ráadásul a svéd remények első számú letéteményese, Zlatan Ibrahimovic is elmaradt a várakozásoktól.
Mexikó viszont emelt fővel búcsúzott a tornától (), hiszen Argentína ellen a világbajnokság egyik legjobb, és egyben legizgalmasabb összecsapását játszotta. Az El Tri számára a csoportból való továbbjutás nem jelentett problémát, bár az Angola elleni gól nélküli döntetlen akár intő jel is lehetett a közép-amerikaiak számára - ugyanakkor az ember nem tudja elhessegetni a gondolatot, hogy szándékosan lettek másodikok a csoportban, hogy így Argentínával játszhassanak.
A dél-amerikai gárdát ugyanis remekül ismerték, és ez meg is látszott a nyolcaddöntőben, ahol vezetést is szereztek, és a hosszabbításban csak egy pazarul eltalált kapáslövés miatt estek ki. Ennek ellenére a mestert, Ricardo Lavolpét továbbra is sokat kritizálják Mexikóban - csak ők tudják, miért...