Domenech: Én is utálnám magamat

Vágólapra másolva!
Franciaországban jelenleg minden bizonnyal Raymond Domenech az elsőszámú közellenség. A válogatott szövetségi kapitánya sohasem volt a szurkolók kedvence, még akkor sem, amikor a válogatott ezüstérmes lett a vébén, az utóbbi időszak eredménytelensége és furcsa döntései pedig végképp ellene fordították a közvéleményt.
Vágólapra másolva!

Már az is nagy meglepetést okozott, hogy 2004 júliusában a francia szövetség Domenech-et nevezte ki a válogatott élére, hiszen az akkor 52 esztendős edző semmilyen komolyabb sikert nem ért el korábban. Ugyan 11 évet töltött az U21-es válogatott élén, későbbi klasszisok egész sorát irányította, de egy Európa-bajnoki ezüstnél (2002-ben tizenegyesekkel kaptak ki Csehországtól) többet nem tudott felmutatni. Korábban klubedzőként négy évig az Olympique Lyont vezette, azonban az OL akkoriban még nem volt sztárcsapat, olyannyira nem, hogy éppen Domenech edzősége alatt jutott vissza az élvonalba.

Lábtörőből szövetségi kapitány

Domenech tehát semmit sem nyert edzőként, játékos-pályafutása során azonban bajnok volt 1979-ben a Strasbourggal (Arséne Wenger csapattársaként), a Francia Kupát pedig a Lyonnal és a Bordeaux-val is begyűjtötte. A bajnokságban 433 mérkőzést játszott, nyolcszor a válogatottban is pályára lépett, nem volt tehát rossz futballista - kőkemény védőként ismerték, sokatmondó beceneve a "lábtörő" volt. "Olyan volt a bajszom, mint Charles Bronsonnak, és kicsit rá is játszottam a hasonlóságra, hogy még jobban megijesszem az ellenfeleket" - nyilatkozta Domenech a pályán eltöltött időszakról.

Szövetségi kapitányi kinevezésében persze volt ráció, hiszen az utánpótlás-csapatnál dolgozva jól ismerte a játékosok többségét - márpedig 2004-ben úgy tűnt, hogy a francia válogatottnál generációváltásra lesz szükség. Az Európa-bajnokság után Marcel Desailly, Bixente Lizarazu, Zinédine Zidane, Lilian Thuram és Claude Makelele is lemondta a válogatottságot, Domenech feladata lett volna tehát egy új csapat építése, de ez nem nagyon ment neki. A franciák csak szenvedtek a selejtezősorozatban, csoportjukban a riválisaik Svájc, Írország és Izrael voltak - hazai pályán mindhárom ellenféllel csak gól nélküli döntetlent játszottak. Úgy tűnt, hogy Domenech szövetségi kapitányi karrierje hamar véget ér, de jött a deus ex machina, az isteni segítség, hiszen Zidane úgy döntött, hogy mégiscsak visszatér a nemzeti tizenegybe - és hatására Thuram és Makelele is hasonlóan határozott. Vezérletükkel a csapat kvalifikálta magát a 2006-os vébére, ahol ezüstérmes lett, és ezzel Domenech bebetonozta magát a kispadra.

Zidane nélkül nem megy

Két évvel később, az Európa-bajnokságon azonban már nem volt Zizou, és a franciák nagyon gyengén szerepeltek: már a csoportkör után kiestek, három mérkőzésen csak egy gólt szereztek. Ennek ellenére nagy meglepetésre meghosszabbították Domenech szerződését, de a csapat a selejtezők során is szenvedett, pótselejtezőre kényszerült, ahol csak Thierry Henry emlékezetes kezezésével tudott túllépni az íreken. Ezúttal pedig a világbajnokságra sem tudta összekapni magát a válogatott, és minden jel arra mutat, hogy megint a csoportkör jelenti a végállomást - ahhoz, hogy a franciák továbbjussanak, minél több góllal meg kellene verniük a házigazdát, és emellett imádkozniuk, hogy Mexikó és Uruguay ne játsszon döntetlent.

Mindez már csak azért is valószínűtlen, mert az együttes háza táján teljes a káosz, amit elsősorban Domenech gerjesztett. A szakvezető mindig is híres volt arról, hogy nem feltétlenül szakmai indokok alapján dönt: a 2006-os vébé előtt kifejtette, hogy az asztrológia is szempont, és mivel ő Vízöntő, így a Skorpiók negatív hatással vannak rá - így aztán az ebbe a csillagjegybe tartozó Robert Pires csak a televízióból nézhette a vébét. De Domenech szerint az sem szerencsés, hogy a védők Oroszlánok legyenek - ennek ellenére William Gallas alapember. David Trézéguet korábbi rendszeres mellőzését, vagy azt, hogy a dél-afrikai tornára sem Samir Nasrit, sem pedig Karim Benzemát nem vitte ki, viszont nem lehet a horoszkóppal magyarázni.

"Én is utálnám magamat"

Valamivel nagyobb problémát jelent, hogy Domenech a jelek szerint pedagógiailag sem képzett - ami meglepő, hiszen sokáig fiatalokkal dolgozott. Ezzel együtt rengeteg olyan döntést hozott, főleg az utóbbi időben, amelyek nem összekovácsolták, hanem inkább megosztották a válogatottat.

Az, hogy Henryt a kispadra ültette, valahol érhető volt, hiszen a támadó nem sokat játszott az FC Barcelonában, azonban a csapatkapitányi karszalagot Patrice Evrának adta - amit Gallas személyes sértésként fogott fel. Ráadásul több játékost is olyan poszton szerepeltetett, amelyik nem volt éppen ideális: Florent Maloudából például védekező középpályást akart faragni a vébé előtt, amit a Chelsea sztárja nem fogadott el - Uruguay ellen így a kispadra került.

Mindez összefügg azzal, hogy Domenech taktikai szempontból sem számít túlságosan innovatívnak. Nagyon sokáig ragaszkodott a 2006-ban jól bevált 4-2-3-1-es játékrendszerhez, annak ellenére, hogy a jelenlegi keret erre kevésbé alkalmas (nincs már Zidane, Vieira és Makelele, akik a középpályán meghatározták a játékot). A vébé előtti utolsó három edzőmeccsen át is váltott a 4-3-3-ra kevés sikerrel, így Mexikó ellen már megint a szokásos volt a taktika, ám előretolt ékként azt a Nicolas Anelkát játszatta, aki erre a szerepkörre kevésbé alkalmas, rendre visszalépett a labdákért, és tulajdonképpen leszűkítette a területet saját csapata előtt. Henry pedig végig ott kucorgott a kispadon.

Így csökkentek szinte nullára a franciák továbbjutási esélyei

A Barca sztárja tavaly többször is élénken kritizálta a szakembert, legalábbis a Le Parisien szerint. A lap információi alapján Henry azt mondta Domenech-nek, hogy a játékosok nem tudják, mi a feladatuk a pályán, és hiányolják az irányítást a trénertől. A csatár később persze cáfolta mindezt, csak annyit mondott, hogy konstruktív megbeszélést tartott a szakvezetővel - aki azonban a jelek szerint nem vette ezt jó néven. Az már csak hab a tortán, hogy Domenech-nek az újságírókkal is kifejezetten rossz a viszonya: "Néha úgy érzem, én is utálnám magamat, ha velem kellene szóba állnom" - jelentette ki.

A francia csapat igyekszik nem megkönnyíteni saját helyzetét, és a világbajnokságra is maradt egy nagy visszhangot konfliktus. Henryval ellentétben Anelka nem "konstruktív megbeszélést" folytatott Domenech-kel, hanem a Mexikó elleni vereség után nemes egyszerűséggel elküldte az anyjába a trénert. Az pedig a következő géppel haza küldte a Chelsea csatárát.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!