Az afrikai labdarúgás Kamerun jóvoltából került fel a világ futballtérképére, amikor a válogatott remekül szerepelt az 1982-es világbajnokságon, de hiába ért el három döntetlent, nem juthatott tovább csoportjából.
A mai napig az olaszországi vébé a kameruni labdarúgás legnagyobb sikere, ráadásul 1990-ben nem sok hiányzott a még nagyobb bravúrhoz. A negyeddöntőben Anglia ellen ugyanis Kamerun fantasztikusan futballozott, és kevéssel a lefújás előtt 2-1-re vezetett, ráadásul helyzetek egész sorát dolgozta ki - azonban sorra ki is hagyta a lehetőségeket. Végül csak hosszabbításban szenvedett vereséget az angol válogatottól, mégpedig két, meglehetősen vitatható tizenegyessel.
A kameruniak ezt a teljesítményt nem tudták megismételni a négy évvel későbbi amerikai tornán, de mással felhívták magukra a figyelmet. Egyrészt az oroszok elleni súlyos, 6-1-es vereséggel, másrészt Roger Milla újbóli csatasorba állításával, aki a világbajnokságok történetének legidősebb gólszerzője lett.
A következő két tornán egyaránt már a csoportkörben búcsúztak, pedig 2002-ben sokkal többet vártak tőlük.
2006-ban ki sem jutott az együttes, Dél-Afrikában pedig négy éve mindhárom csoportmérkőzését elveszítve búcsúzott: Japán 1-0-ra, Dánia és Hollandia egyaránt 2-1-re verte.