Nemzetegyesítő nyolc nap a vizes vb-n – és a java csak most jön

FINA Vizes VB Szurkolók Margitsziget Vízilabda, Light vizes vb
FINA vizes vb szurkolói zóna, Margitsziget
Vágólapra másolva!
Nem kellett ahhoz jósiskolát elvégezni, hogy tudjuk: a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokságot – minden bizonnyal – hibátlanul fogja megrendezni Magyarország, miközben az itt élő és hozzánk látogató emberek pár óra alatt érzik magukénak a londoni atlétikai vb melletti legnagyobb idei sporteseményt. A szakmai és közönségsiker kezdettől fogva garantált volt, vasárnaptól pedig új dimenzióba helyeződik minden. Mert július 23-án új vizes vb kezdődik Budapesten.
Vágólapra másolva!

Vasárnaptól ugyanis elkezdődik az úszás, amely ennek a vizes világbajnokságnak elnevezett sport-konglomerátumnak a legfontosabb eleme. Erre már odafigyel Amerika és Ausztrália is.

Magyarország pedig - ha a figyelmet még fokozni lehet - még inkább,

mert Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Gyurta Dániel, vagy Cseh László révén nekünk is vannak olyan világklasszisaink, akik miatt a következő nyolc nap reggeltől estig az úszásról fog szólni.

Az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka a riói olimpián lett az egész ország kedvence Forrás: MTI/EPA-EFE/Esteban Biba

Ami pedig a mögöttünk hagyott nyolc napot illeti: nem történt semmi különös?

Dehogynem.

A Városligetben kialakított egyedülálló környezetben mindennap megteltek a lelátók. A magyar ember jóformán azt sem tudta eddig, hogy mi az a szinkronúszás (hivatalos nevén műúszás), de amióta Budapesten mutatják be ennek a sportágnak a művészei gyakorlataikat, valahogy más lett minden. Medencéből felbukkanó majd alámerülő szépségek és az eleganciájuk ötvöződik a Vajdahunyad vára árnyékában, miközben az ország megismeri Kiss Szofi nevét, aki „csak" a 13. helyen végez. Ez amúgy minden idők legjobb magyar vb-teljesítménye a szinkronúszásban, szóval megérdemli a hangzatos jelzőket. A közönség veszi is a lapot, a lelátón ülőknek nem kell mondani, hogy ez mekkora dolog. Az újságíró keresi a közhelymentes fordulatokat, mert Kiss Szofi tényleg élete kűrjét mutatta be a városligeti medencében.

Ki kell lépnünk önmagunkból, egy olyan országban, ahol már az olimpiai ezüstérem is kudarc; igenis mondjuk ki, hogy ez a teljesítmény fantasztikus.

A világ sok országában kimondják – mi ezt most tanuljuk. Még akkor is, ha vannak olyan vélemények, hogy ezt azért nem kellene.

Kiss Szofi a 13. helyen végzett az egyéni technikai versenyben a műúszóknál. Ez minden idők legjobb magyar világbajnoki helyezése ebben a sportágban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Miért ne kellene? Miért ne mondhatná azt a riporter egy ötödik vagy hatodik helyezésre, hogy káprázatos? Akár Rasovszky Kristófra, akár Olasz Annára gondolunk, mindig jusson eszünkbe, hogy ők mennyit tettek azért, hogy ötödikek vagy hatodikak legyenek. Netán hetedikek.

25 kilométer leúszása után a 35 fokos melegben, a 26 fokos Balatonban.

Magam például nem 25 000, hanem 250 méter után a mentőcsónak után kiáltanék, de nem vagyunk egyformák. A parton álló, izzadó, rákvörösre sülő közönség pedig tudja, milyen ez – a 25 kilométeres versenyen öt órán keresztül égnek a napon csak azért, hogy biztassák a magyarokat. A zirci idős ember az unokáját hozta el Füredre, hadd lásson a gyerek, hátha úszó lesz belőle. A szemük előtt születik meg a teljesítmény, a helyezés, miközben eddig még alig ismert sportolók kerülnek az érdeklődés középpontjába. Ki azért, mert csókot kap a párjától, ki azért, mert új szerelemre talál a vb alatt, ki pedig azért, mert úszás közben megrúgták.

A magyar hosszútávúszók mindegyike kihozta magából a maximumot Balatonfüreden Fotó: Szabó Gábor - Origo

Rasovszky Kristófot – elnézést a kifejezésért – tökön rúgták, de a vizes vb-t nem tudták.

Még akkor sem, ha sokszor megpróbálták. Az édesanya négy hónapos gyermekével nem lelte a pelenkázót a Duna Arénában, pedig van ott abból néhány – majd legközelebb biztosan megtalálja. A biciklivel érkező nem találta a kerékpártárolót, ha legközelebb alaposabban körülnéz, biztosan felfedezi. De kérdezni is érdemes, mert segítenek. Akárkivel beszélek, bárkivel találkozom, mindenki ódákat zeng rólunk. Hogy a karszalagosok normálisak, és nem portást játszanak, hogy az önkéntesek a világ valamennyi jelentős nyelvén megszólalnak, hogy a Balatonra tartó vonat kalauza két megálló között a vizes vb aznapi programját sorolja. Furcsa ez abban az országban, amelyet sokszor – jogosan – úgy emlegetünk, hogy ha egymás mellé állítunk két, véletlenszerűen kiválasztott embert, biztosak lehetünk abban, hogy két perc alatt találnak valami olyan témát, amelyről jobb esetben vitatkoznak, rosszabb változatként összeugranak. A vizes világbajnokság nem ilyen dolog.

A vizes vb közönségsikere egyértelmű Fotó: Polyák Attila - Origo

Ez a sportesemény egyesíteni tudja az embereket, és ez a leginkább a margitszigeti estéken mutatkozik meg. A Hajós Alfréd uszodába – amelyet a sportvilág a vízilabdázás szentélyének nevez – naponta megy ki 7000 ember csak azért, hogy a magyar női és férfi vízilabda-válogatottnak szurkoljon.

A póló ebben az országban pontosan olyan szent dolog, mint Angliában a labdarúgás, Norvégiában a sífutás, vagy Amerikában az amerikaifoci.

A póló a miénk, mi vagyunk az egyetlen ország, amely kilenc olimpiai bajnokságot nyert, pedig ez a történet is úgy indult, hogy 1900 és 1920 között Nagy-Britannia nyerte a vízilabda olimpiai bajnokságokat. Mi 1928-ban egy olimpiai ezüstéremmel bukkantunk fel a habokból, azóta meg tudjuk, mi történt. Azt is tudjuk, hogy a legutóbbi két nyári olimpia nem a magyarokról szólt (a férfiak két ötödik, a nők két negyedik helyezést értek el), azt is tudjuk, hogy a fiúk 2013-ban nyertek legutóbb vb-t, mégsem gondolja senki azt, hogy akkor most minek kimenni.

A szigeti pólóesték tényleg varázslatosak Fotó: Mudra László - Origo

A szigeti pólóesték láttán ötlik fel: ha mindig nálunk lenne a vízilabda-vb, akkor senki sem okoskodna azon, hogy

Amúgy meg teljesen mindegy. Olimpiai sportág, amely soha nem fog lekerülni a játékok műsoráról, mert ahhoz az úszásnak is le kellene kerülnie. Az meg nem fog.

Vasárnaptól – az új budapesti világbajnokságon – szinte minden figyelem a magyar úszóválogatott tagjaira szegeződik, miközben a vízilabdatorna egyenes kieséses küzdelmeiben egyre élesebb lesz a harc.

Ha egyetlen magyar sportoló sem nyerne egyetlen érmet sem, az szomorú dolog lenne, de a világbajnokság szakmai és közönségsikerét ez sem csökkentené.

Ha viszont Hosszú Katinka nyer, ha Kenderesi Tamás világbajnok lesz, ha a női vízilabdacsapat csodát csinál, és valahogy Amerika elé kerül, és ha a férfi pólósok megmutatják, hogy itt Szerbia sem ér labdába, akkor olyan katarzissal zárul a 17 napos eseménysorozat, amelyből 2020-ig vidáman eléldegél a magyar sportszerető.

Sokszor szeretnénk látni Hosszú Katinkának ezt az arckifejezését egy-egy budapesti győzelme után Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/David Ebener

2020-ban meg újra kezdődik minden. Akkor rendezi hazánk az összes vizes sportág összes Európa-bajnokságát. Addig meg fél lábon állva is kibírjuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!