Vágólapra másolva!

Januárban elkezdik építeni a debreceni sportcsarnokot

A debreceni, el sem kezdett csarnokba költözött a torna-vb. A Nemzetközi Tornaszövetség végrehajtó bizottsága csütörtökön úgy döntött, hogy nem veszi el a jövő évi szerenkénti világbajnokság rendezési jogát Magyarországtól. A vb-re azonban 2002. november 20-25. között nem Budapesten, hanem Debrecenben kerül sor, ahol a tervek szerint januárban elkezdődik egy 8000 fős sportcsarnok építése.

A leégett régi helyén az új Budapest Sportcsarnok jelen helyzet szerint csak 2002 decemberére készül el, így nem lehet a vb helyszíne, s a FIG előírásának, mely szerint a vb-t legalább 5000 fős csarnokban kell megrendezni, egyetlen budapesti létesítmény sem tesz eleget. Felmerült ugyan egy ideiglenes, könnyűszerkezetes csarnok építése, valamint a Kisstadion befedésének lehetősége is, ám a magyar tornaszövetség a FIG végrehajtó bizottságának tenerifei ülésén végül Debrecent terjesztette elő házigazdaként.

A magyar delegáció kormánygaranciával alátámasztva megígérte egy nyolcezres csarnok felépítését 2002. szeptember 30-ig, s a javaslatra a vb-tagok egyöntetűen igennel szavaztak. Valószínűleg sokat nyomott a latban, hogy a hajdúsági város idén nyáron roppant sikeres ifjúsági atlétikai vb-t rendezett, valamint az, hogy a mostani pályázat tenerifei prezentációján jelen volt Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is.

E tény egyben jelzi, hogy a tegnapi írásunkban felvázolt négy rendezési lehetőség közül (a két, már említett budapesti ötlet mellett a szegedi, már javában átépítés alatt lévő csarnok jött szóba) a magyar küldöttség eleve a debrecenit favorizálta.

A város tehát a vb-rendezési jogával együtt "nyert" egy új sportkomplexumot is, harmadiknak, a Hódos Imre Sportcsarnok és az Oláh Gábor utcai mellé. A csarnok valamennyi teremsport eseményeinek megrendezésére alkalmas lesz. Jégkorongmérkőzéseken 6000-en, más sportágak esetében 8000-en, koncertek alatt pedig (amikor a küzdőtéren is el lehet helyezni nézőket) 14 ezren férnek el benne. A csarnok a tervek szerint 3,5 milliárd forintba kerül majd. Összehasonlításként: a BS 25-27 milliárdba, igaz, ez a környező terület átépítésének árát is tartalmazza.

- Friss a döntés, de a kérdés az időszűke miatt mégsem korai: milyen tervekkel készülnek a vb-re? - kérdeztük Orendi Mihályt, a Debreceni Sportcentrum Kht. ügyvezető igazgatóját.
- A vb-n a kb. 2000 fős Hódos Imre-csarnok is szerephez jut, mint bemelegítőcsarnok, de ezt is fel kell újítani, hiszen a 70-es években épült, s már meglehetősen elavult. Mellette épül fel az új csarnok, amely a vb alatt 5500 fős befogadóképességű lesz, 12 méter belmagassággal és 60x35 méteres küzdőtérrel. A csarnokhoz 1000 személygépkocsit befogadó parkoló is épül. Ezek a tervek egyébként nem új keletűek, a város már régóta szeretne egy modern csarnokot.

- Ki lesz a kivitelező?
- Erről még nem tudok nyilatkozni.

- Ha nagyon optimistán néz előre, mit gondol, az első kapavágást mikor lehet megejteni?
- Január második felében.

- Nem okozhat gondot, hogy szeptember 30-ig át kell adni a sportcsarnokot?
- Szerintem nem. A tervek előre gyártott elemekre vonatkoznak, s ezeket itt már csak össze kell rakni. S a világon nagyon sok olyan komoly referenciával rendelkező építőipari cég van, amelynek ez a munka nem okozhat gondot. Hadd mondjak egy hazai példát: a Westend CityCenter Budapesten az első kapavágástól számítva tíz hónap alatt elkészült.

- Véleménye szerint a vb után hogyan lehet majd kihasználni a két csarnokot?
- A csarnok mellett található az egyetem nagy része. Az intézményben 23 ezer hallgató tanul, s úgy gondolom, hogy az ő kötelező testnevelésük, valamint az egyetemi sport, kiegészülve Debrecen minőségi teremsportágainak programjaival, a város és az egyetem egyéb nagy rendezvényeivel, kulturális eseményeivel, vásárokkal, együttesen igen komoly kihasználtságot eredményezhet. A DVSC női kézilabdázói és a férfi kosarasok rettentően örülnek, hogy a város egy korszerű csarnokkal gazdagodik, de az egyszerű helyi lakosok körében is hatalmas a lelkesedés.

Fábik Tibor

Korábban:

Januártól épül a debreceni tornász-vb új csarnoka

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!