Vágólapra másolva!
Pénteken a malajziai Kuala Lumpurban bemutatta 2002-es autóját az F1-es Minardi-csapat. Az olaszok előrelépést várnak az új szezontól, világbajnoki pontok szerzése a céljuk.

Fotó: --
A PS02 dizájnja nem sikerült rosszul, a többit meglátjuk Melbourne-ben

Gabriele Tredozi technikai igazgató szerint minden elem összeállt a Minardi előrelépéséhez. "Nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogy az új kocsi felépült. Főként abból származott előnyünk, hogy rengeteg időnk volt a jármű egészén dolgozni. Például jól feltérképeztük, a tavalyi autó mely részein akarunk javítani, egy ideje tudtuk már, milyen motort kapunk, és rengeteget csiszoltuk szélcsatornában a PS02-est. Mindezek eredményeképp sokkal előrébb tartunk most, mint tavaly ilyenkor. Most egy alapos tesztprogramot is készítettünk, így már csak a pályán kell előbbre lépnünk" - értékelt Tredozi.

Szemmel látható változás a kocsi megemelt első orra, az új "motorháztető" és a magasabb oldalszekrények, melyeken nagyobb a hűtőnyílás. Könnyebb lett az autó titániumváltója, míg az első felfüggesztést átszabták. Először hajtja Asiatech-erőforrás a Minardit.

Az Asiatech AT02 az előző évben használt Cosworth V10-est váltja fel. "Az Asiatech-motor súlypontja lejjebb van, ami sokat segített az autó hátuljának tervezésénél. Komoly technikai fejlődést értünk el a PS02-vel, amiben kulcsszerepe van az új motornak" - így Tredozi.

Az AT02 teljesen új, bár éppúgy 72 fokban döntött, mint az Arrows tavaly használt egysége. A motor szinte minden részét felülvizsgálták, kicserélték tervezői. Az Asiatech könnyebb és erősebb motort ígért korábban, ám a mostani erőmű adatait nem hozták nyilvánosságra.

A 11 csapat közül már csupán az Arrows nem mutatta be 2002-es autóját; erre jövő szerdán Melbourne-ben kerül sor.

[stefano.nuovolacchi]

Korábban:

Fórum:

Minardi F1-TEAM

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!