LEN-kupa, elődöntő, első mérkőzés:
Leonessa Brescia (olasz) - BVSC 9-6 (4-1, 1-1, 1-3, 3-1)
gól: Fiorentini 3, Ribic 2, Barac, Piccardo, Ciric, Vicevic 1-1, illetve Varjas 3, Csányi, Németh, Ibolya 1-1
Eleinte nagyon megilletődötten játszott a BVSC, ezt könyörtelenül kihasználták a rutinos házigazdák, s 4-1-re elhúztak. A folytatásban - köszönhetően elsősorban az alaposan feljavult Szécsi védéseinek - előbb egyenrangú partner lett a magyar együttes, majd a harmadik játékrészben már felül is múlta ellenfelét: 6-2-ről sikerült 6-5-re felzárkózni.
A befejező negyed közepén is ugyanennyi, azaz a döntőbe jutás szempontjából biztató volt a különbség (7-6), de a vége az olaszoké, pontosabban inkább a náluk légióskodó jugoszlávoké volt. Így, ha nem is behozhatatlan, de tetemes előnnyel várja a tavaly is döntős Brescia a március 10-i Szőnyi úti visszavágót.
Bajnokok Ligája, Piros csoport, 3. forduló:
Jug Dubrovnik (horvát) - Honvéd 9-6 (4-1, 2-0, 0-3, 3-2)
gól: Smodlaka 3, Vranjes, Fatovic 2-2, Boskovic, Racucina 1-1, illetve Molnár, Bárány 2-2, Kiss, Biros 1-1
Nem csupán a mérkőzés alakulása, hanem a végeredmény szempontjából is döntő volt, hogy az első két negyedben - miközben a Jug hét emberelőnyéből négy gólt lőtt - a Honvéd négy létszámfölényes helyzetből egyszer sem volt eredményes. A hazaiak klasszisa, Smodlaka, 18 nappal lágyékizoműtétje után, alig több mint két játékrész alatt háromszor talált a vendégek kapujába.
A harmadik hét percre stílust váltott a Honvéd, Molnár kihúzódott a centerposztról, de csak átmeneti volt a felzárkózás (4-6). A vége megint a hazaiak egyértelmű fölényét hozta, magabiztosan húztak el ismét négy góllal (8-4), s gond nélkül, a vártnál könnyebben nyertek.
A magyar bajnok március 9-én Moszkvában a Dinamo ellen száll vízbe.
Dinamo Moszkva - NK Becej (jugoszláv) 7-7
A csoport állása:
1. Jug 6 pont
2. Honvéd 4
3. Becej 1 (21-25)
4. Dinamo Moszkva 1 (18-32)
Ajánlat:
Korábban:
Félsiker nem elég a vízilabda-kupákban
Fórum: