Vágólapra másolva!
A Bundesliga történetében az már többször előfordult, hogy egy kapus gólt szerzett, de az esetek nagy részében mindez büntetőből esett. Akciógólt a hét végéig egyedül Jens Lehmann tudott szerezni, még a Schalke kapusaként, de most a Bremen jelenlegi portása, Frank Rost is feliratkozott mellé a listára. A hálóőr ezzel remek hetet zárt, hiszen szerdán bemutatkozhatott a német válogatottban is.

Rost az egykori NDK-ban, Lipcsében született 1973. június 30-án, és a helyi Lokomotiv West Leipzig együttesében kezdte pályafutását. Szülei egyaránt válogatott kézilabdázók voltak, de Frank a focit választotta, igaz, nem a mezőnyben szerepelt, hanem kapus lett belőle. Hamarosan a város legpatinásabb együttesében, az 1. FC Lokomotive Leipzigbe szerződött, és innen bekerült a korosztályos válogatottba, amellyel 1989-ben második lett a tizenhat évesek Európa-bajnokságán.

Az egységes Németország létrejötte után az 1. FC Markleeberg focistája lett, és a Werder innen vette meg 1992 nyarán. Ekkoriban még csak harmadik számú kapus volt a brémaiaknál, Oliver Reck ugyanis kiszoríthatatlan volt a kapuból. Az ő sérülése miatt az 1995-96-is idényben tizenöt mérkőzésen védte a brémaiak hálóját, de ezt követően visszakerült a kispadra. Amikor Reck 1998 nyarán a Schalke 04-be távozott, akkor sem ő számított az első számú kapusnak, de sikerült beverekednie magát a kezdők közé.

Nagy szerepe volt az 1999-es kupagyőzelemben, az elődöntőben ugyanis sérülten is kivédett egy tizenegyest, a fináléban pedig a büntetőpárbajban előbb értékesítette a maga tizenegyesét, majd megfogta Lothar Matthäus lövését. A későbbiekben is remek teljesítményt nyújt, aminek köszönhetően már tavaly februárban meghívót kapott a válogatottba, de akkor még nem mutatkozhatott be a nemzeti tizenegyben. Erre csak most került sor, az Egyesült Államok ellen, a bajnokságban pedig a Hansa Rostock ellen az utolsó percben minden mindegy alapon előrement egy szögletnél, és gólt lőtt. Nem lehet tehát azt mondani, hogy nem tesz meg mindent a Bremenért, pedig már biztos, hogy a nyáron a Schalke 04-hez szerződik.

Ajánlat:

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!