Gera világbajnoki áron kelhet el

Érdekes hír jelent meg a sportnapilap keddi számában. A hírek szerint a Ferencváros labdarúgócsapata egymilliárd forint feletti összegért válna csak meg Gera Zoltántól, az együttes válogatott csatárától. Annyiért, amennyiért a brazil világbajnok Bebeto egy mexikói kiscsapathoz szerződött. Európa és a világ forrong, hamarosan megszülethet a fizetési plafonként emlegetett törvény.

Amikor Pierre de Coubertin báró először felvetette az újkori olimpiai játékok gondolatát, még nem gondolhatta, hogy alig száz esztendővel később már nem a játék szeretete irányítja a sportot, hanem a pénz. Külföldön már bevett szokás, hogy a sportolók kereseteit nyilvánosságra hozzák, Magyarországon ez a legnagyobb tabutémák egyike. Összeállításunkban megpróbáltuk megvizsgálni a legfrekventáltabb sportág, a labdarúgás nemzetközi és hazai viszonylatát. Természetesen a pénzkérdésből kiindulva...

A magyar labdarúgás csődhelyzetében egyre gyakrabban elhangzik az a sokat emlegetett igazság, hogy bezzeg a régi szép időkben... Azt kevesen tudják, hogy a "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci" szlogen éppen Puskás Ferenc szájából hangzott el az '50-es évek derekán. Az 1956-os események hatására a legendás Aranycsapat tagjainak többsége külföldön maradt, s jutott egy-két éves késéssel profi szerződéshez. Kocsis Sándorral 1957-ben az olasz Fiorentina kötött előszerződést: Luigi Pacini elnök 90 millió lírát ajánlott a labdarúgónak. A szerződés ugyan kútba esett, ám 1958-ban Kubala segítségének köszönhetően a Barcelona három évre szóló szerződést kötött vele négymillió pezetáért. Ugyanebben az évben a formán kívüli, túlsúlyos Puskást négy évre, 100 ezer dollárért kötötte magához a katalán sztárgárda.

A hihetetlen árfolyam-emelkedés egyik legjobb példája a '80-as évek legpiacképesebb magyar labdarúgójának, Détári Lajosnak az esetén érezhető: az Eintracht Frankfurtból a görög Olympiakoszhoz igazolt labdarúgó 1988 nyarán Diego Maradona mögött a világ második legdrágább játékosának számított. A német klub 15 millió márkát kapott érte. Viszonyításképpen: Maradona 1984-ben 9 millió dollárért igazolt a Barcelonából Nápolyba!

Az égig szökő árak és bérek a '90-es évek elején a precedenst teremtő Bosman-szabállyal kaptak zöld utat. A szabály óta minden klubelnök figyel arra, hogy fiatal tehetségeiket ne lehessen aprópénzért más klubokhoz csábítani. Főleg azzal, hogy hihetetlenül hosszú élettartamú szerződéseket kötnek, lévén egy játékost a szerződése lejárta után tulajdonképpen ingyen lehet elvinni, anélkül, hogy a volt klubja egy fillért is kapna. Jó példa erre a trendre, hogy két éve a spanyol labdarúgás csúcstartója egy harmadosztályú játékos, a 18 éves Vincente Rodrígez Guillen volt, aki 160 millió dollárt (44 milliárd forintot) ért.

De mi a helyzet a magyar labdarúgókkal? Amíg egy évtizede az átlag játékos 1-2 millió forintot keresett évente, addig ez az összeg napjainkra 4-5 millióra emelkedett. (A legjobb hazai játékosnak tartott Illés Béla 30-40 millió forintot kap egy évben.) Persze, a rosszul megkötött szerződések hihetetlen adatokat eredményezhetnek. Így fordulhatott elő magyar viszonylatban az a blama, hogy a Ferencvárosnak - állítólag - 30 milliójába került Tibor Jancula, aki tavaly egy gólt szerzett, és ha szerencséje volt, a kispadra leülhetett. Vagy Hrutka János, aki frankfurti szerződése értelmében három év alatt 558,6 millió forint juttatást kapott volna, ha nem küldik el. De így sem járt rosszul, a Ferencvárosnál ugyanerre az intervallumra 93 milliót alkudott ki, nem véletlen, hogy a klub tulajdonosváltásakor a többségi tulajdonos a védőt - mivel fizetése aránytalanul magas volt - nem vette át a kft.-be, bérét így az eladásáig az egyesület fizette.

Az értékesítésnél egyébként Lisztes Krisztián és Hrutka értékét az növelte jelentősen a VfB Stuttgart, illetve a Kaiserslautern vezetőinek szemében, hogy játszottak a Ferencváros Bajnokok Ligájában szerepelt csapatában, de így is összehasonlíthatatlanul kevesebbe kerültek, mint nyugati sporttársaik. Egy szaklap elemzése szerint a Manchester United nem különösebben ismert saját nevelésű középhátvédjét, McGibbont például 200 ezer fontért szerződtette az angol harmadosztályú Wigan Athletic - kétszer annyiért, mint Hrutkát a 'Lautern.

A légiósok mindig is szerencsésebb helyzetben vannak. A német Hertha két magyarja, Király Gábor és Dárdai Pál három éve a premizálási rendszer alapján 2000-től 20000 márkáig terjedő győzelmi pénzt kapott. A teljes összeg abban az esztendőben Király számára akár a 350-400 ezer márkát is elérhette. Ugyancsak az 1999-2000-es szezonban Szűcs Lajos és Hrutka János csapata a Kaiserslautern egyénileg szabottan premizált volt, Szűcs 19 ezer (2,5 millió forint), míg Hrutka 25 ezer (3,3 millió forintot) márkát kapott. Brockhauser István és Horváth Ferenc a belga Genknél közel 400 ezer belga frankot, azaz majdnem 2,4 millió forintot keresett, de még Fehér Miklós a Porto kiegészítő embereként is 6 millió forinttal gazdagodott. És ez a három évvel ezelőtti állapot, azóta valószínűleg nőttek az összegek.

Gera Zoltán után folyamatosan érdeklődnek, a portugál Sporting és német Cottbus már be is jelentkezett érte, de a jól értesültek az olasz Interről is suttognak. A Geráért kért egymilliárdos limit az utolsó, megszűnés előtt devizaárfolyam szerint nyolcmillió német márkát (3,7 millió dollárt) érne. Annyit, amennyiért két éve a Werder Bremen szerződtette Banovicot és Verlaatot együtt, amennyiért a Dortmund megszerezte Herrlichet, vagy amennyiért a világbajnok brazil Bebeto egy mexikói kiscsapathoz igazolt.

Cél: csökkenteni a fizetést!

A nemzetközi és az európai szövetségen belül már megfogalmazódott, a legfontosabb cél az lenne, hogy stabilizálják a labdarúgáson belüli pénzmozgásokat, elsőként mindjárt a fizetési plafon meghatározásával. Angliában a heti bérek már szinte kimondhatatlan, magyar szemmel pedig elképzelhetetlen méreteket öltöttek. Egy Beckham-szintű labdarúgó hetente százezer fontot (azaz majdnem 40 millió forintot!) keres.

Németországban sem más a helyzet, januárban éppen a Sport Bild robbantotta ki a botrányt. A lap birtokába olyan banki kivonatok kerültek, amelyekből feketén-fehéren kiderült, a Dortmund játékosai fejenként mennyit kerestek 2001 augusztusában. A hónap utolsó napján a klubot működtető gazdasági társaság nettó ötmillió márkát (620 millió forintot) utalt át az együttesnek. Ráadásul a legtöbbet, 640 ezer márkát (79 millió forintot) az a ghánai Otto Addo kereste, aki jobbár a cserepadot koptatta. Ezen felbuzdulva előbb Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere, majd Gerhard Mayer-Vorfelder, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke nyilatkozott úgy, a fizetési plafon bevezetésére elérkezett az idő.

Kedden összeültek a G-14 néven elhíresült európai sztárklubok képviselői is, és Brüsszelben megvitatták a kényes kérdést. "Az utóbbi öt esztendőben irracionálisan megemelkedtek az átigazolási díjak és a fizetések. A pénzeket limitálni kell" - jegyezte meg Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München és a G-14-ek elnöke. A legnagyobb veszélyben a Bundesliga és a Premier League van. Németországban a Kirch-médiatársaság csődjével a klubok a fő bevételi forrástól estek el, Angliában pedig a hároméves 441 millió dolláros (120 milliárd forintos) szerződéssel bíró ITV Digital tartja sakkban a csapatokat. A Manchester United, Liverpool, Real Madrid, Barcelona, Juventus, Milan, Inter, Bayern München, Dortmund, Marseille, Paris SG, Ajax, Eindhoven és a Porto tömörülésével létrejött G-14 legközelebb május 14-én, Glasgow-ban, a Bajnokok Ligája-döntő előtti napon ül össze.

Pincési László

Korábban:

Focifizetések itthon és külföldön

Fórum:

Lehet magyar focistából világsztár?