Magyarfoci 2003
1900. január 01. 00:00
A magyar futballválogatott és Gellei "elégedett" Imre rendkívül optimistán kezdett neki a 2003-as esztendőnek. Nem véletlenül, hiszen a válogatott még 2002 októberében pontot lopott Svédországból, és könnyedén legyőzte San Marinót. A márciusi első selejtezőn is szép eredményt értek el Királyék, ekkor Lengyelországban ikszeltek. Aztán áprilisban elkezdődött a mélyrepülés - illetve kiütköztek a valós különbségek -, Svédország ellen, a Puskás-stadionban 2-1-es vereséget szenvedett a nemzeti csapat.
Utólag elmondhatjuk, hogy aratott egy szép sikert is - immár júniusban - a gárda, ugyanis 3-1-re legyőzte a később szép sikert arató Lettországot. Ekkor játszott a válogatottban tétmeccsen először Szabics Imre (akit ekkor a közvélemény és a média már régóta a csapatba követelt), lőtt is ezen a meccsen két gólt. Még ugyanebben a hónapban, idegenen egy ötöst gurítottunk San Marinónak, de természetesen nem ez az összecsappás döntött a továbbjutásról, illetve a második, pótselejtezős helyről, hanem a lettországi vendégszereplés. Ha Rigában nyerünk, megvan a második hely, de a csapat túlságosan kinyílt és nekiesett a "lesajnált" lett válogatottnak, s végül 3-1-es vereséget szenvedett.
Mint mindig, még ekkor is volt egy utolsó szalmaszál, ám a csapat a lengyelektől is kikapott hazai pályán októberben, így lemaradt Portugáliáról a válogatott, ráadásul csak San Marinót előzték meg a negyedik Eb-csoportban Juhárék.
A Gellei-csapat súlyos kudarcát követően lemondott Demján Sándor a Magyar Labdarúgóliga éléről, majd az észtek elleni szerény eredmény után - ígéretével ellentétben - a szövetségi kapitány is idő előtt vette a kalapját. Az MLSZ-ben a sajtófőnökön kívül más nem dobta be a törölközőt, ehelyett - az FTC-s Garami József által vezetett edzőbizottság javaslatát "kikerülve", az utolsó pillanatig titkolózva - a szövetség elnöksége a futballistaként a világ közvetlen élmezőnyébe tartozott, ám edzőként még kevés tapasztalattal bíró Lothar Matthäust győzte meg, hogy évi 300 ezres, illetve német lapértesülések szerint egymillió eurós fizetésért próbálja meg kijuttatni a válogatottat a 2006-os világbajnokságra.
Mindenki felemás érzésekkel fogadta a szenzációs hírt: olvasóink például sajnálják, de biztatják Matthäust, míg a játékosok örülnek neki, az edzők viszont nem értik, miért kellett külföldről hozni trénert a kispadunkra.
Tény: a magyar válogatottat a vb-selejtezők sorsolása előtt az ötödik kalapba sorolták be, azaz papíron már csak Albánia, Örményország, Moldova, Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, San Marino, Liechtenstein, Andorra, Luxemburg és Kazahsztán áll mögöttünk Európában. Ennek megfelelően a sorsolásnál sem reménykedhettünk túlságosan, s végül Svédországgal, Horvátországgal, Bulgáriával, Izlanddal és Máltával került egy csoportba a Matthäus-csapat.
S hogy mégse keserű szájízzel fejezzük be éves magyarfoci-összefoglalónkat; ötven évvel ezelőtt történt, és szívesen idézte fel most is minden magyar futballrajongó: 1953 november 25-én az Aranycsapat 6-3-ra verte Angliát.