Vendéglátóinak, tárgyalópartnereinek többek között arról beszélt, a Párizs, New York, Madrid és Moszkva mellett versenyben lévő London kandidálásának egyik erős pontja, hogy 28 sportágból 21-nek az eseményei az olimpiai falutól 15 percnyi távolságon belül lennének. A miniszter jelezte, hogy az esetleges rendezés remek lehetőséget teremtene a brit főváros egyik elhanyagolt részének, az East Endnek a rehabilitációjára, továbbá közölte, hogy már az utóhasznosításra vonatkozó tervek is elkészültek.
A vízisportcentrum és a kerékpáros pálya olimpia nélkül is felépül, akárcsak egy kommunikációs központ, amelyet később az egyetemek használnak majd. A pályázat ezzel együtt tradicionális, illetve régi-új létesítményekre is épít, így például a wimbledoni teniszcentrum és a Wembley-stadion komoly szerephez jutna a lebonyolításban. Caborn szerint nem elhanyagolható tény, hogy a britek mindig is fontos szerepet játszottak a paralaimpiai mozgalomban.
A brit sportminiszter - aki látogatása során többek között Mesterházy Attilával, a Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkárával, Füleky Andrással, a Nemzeti Sporthivatal elnökhelyettesével, Mészáros Jánossal, a Nemzeti Sportszövetség alelnökével és Nébald Rudolffal, a Fogyatékosok Nemzeti Sporszövetségének elnökével találkozott - azt is közölte, a július 6-i helyszínválasztásnál fontos lehet, hogy a kormány mellett valamennyi politikai párt és a lakosság is támogatja a kandidálást.
Caborn meglátogatta a Telepy Károly iskolát is, amely magyarországi úttörője a British Council "Dreams and Teams" projektjének. A program, amely jelenleg már harminc országban működik, a sport segítségével készíti fel a fiatalokat arra, hogy hogyan legyenek jó vezetők.