Vágólapra másolva!
A magyar sport 2007-ben is parádés évet produkált. Régen volt rá példa, hogy két magyar sportoló teljesítményével is kiemelten foglalkozzon a nemzetközi média: a gyorsaságimotoros Talmácsi Gábor világbajnoki címével, a teniszező Szávay Ágnes pedig őszi szárnyalásával hívta fel magára a figyelmet, így nem is volt meglepetés, hogy 2007-ben ők diadalmaskodtak Magyarországon "Az év sportolója"-választáson. A pekingi ötkarikás játékok előtti esztendővel "olimpiai szemüvegen át" is elégedettek lehetünk, hiszen a magyar versenyzők hat világbajnoki aranyérmet nyertek olimpiai számokban, az Európa-bajnokságokon pedig tízszer állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Két duplázó is akadt: az öttusázó Horváth Viktor és a kenus Vajda Attila vb-n és Eb-n sem talált legyőzőre.

fogathajtás:
A lengyelországi Warkában rendezett szeptemberi kettesfogathajtó-világbajnokságon Lázár Vilmos arany-, Hódi Károly bronz-, míg a Nyúl Zoltánnal kiegészülő magyar csapat ezüstérmes lett.

Lázárnak úgy sikerült végrehajtania a bravúrt, hogy csak az ötödik helyen állt a zárószám, az akadályhajtás előtt. Minden idők egyik legszorosabb viadalán az összetett első három helyezettje között kevesebb mint egy hibapont volt a különbség. Lázár egyéniben 1999 és 2001 után harmadszor, összességében pedig hetedszer lett világbajnok.

jégkorong:
A magyar válogatott az áprilisi, ljubljanai divízió I-es világbajnokságon második lett, csak a hazai, szlovén együttes előzte meg. Ez minden idők legjobb magyar eredményének beállítása azóta, hogy bevezették a sportágban a csoportrendszert.

kajak-kenu:
A nők közül Kovács Katalin, a férfiaknál pedig Vajda Attila és a Kozmann György, Kolonics György duó tudott győzni az olimpia műsorán is szereplő számban az esztendő csúcseseményén, az augusztusi, duisburgi világbajnokságon.

Forrás: [origo]

Kovács Katalin második lett "Az év sportolója"-választáson

A kajakos Kovács számára mind a vízen, mind a parton eseménydúsan telt az év. Olimpiai bajnok társa, Janics Natasa távozása Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából nagy vihart kavart, s egyszersmind felbomlasztotta évek óta verhetetlen párosukat.

Ennek (is) következtében a világversenyeken egyesben és négyesben indult - előbbi számban a tavaly vb-győztes Benedek Dalmát, valamint Janicsot is megverte a hazai válogatókon -, s bár a májusi, szegedi Világkupán és a júniusi, spanyolországi Európa-bajnokságon "csak" ezüstérmekkel gazdagodott, a németországi vb-n 500 és 1000 m egyesben is leiskolázta a mezőnyt, megszerezve ezzel pályafutása 22. és 23. világbajnoki címét. Kovács idei mérlege: két-két arany- és ezüstérem a vb-n, valamint négy ezüst az Eb-n.

A kenus Vajda C-1 1000 m-en a Vk-t, az Eb-t és a vb-t is megnyerte, utóbbi kettőt ráadásul úgy, hogy hatalmas fölénnyel utasította maga mögé riválisait. A szakág még egy remek vb-diadalt szállított a szurkolóknak: a Kozmann, Kolonics páros szerezte meg az első helyet C-2 500 m-en. A duó az Eb-n egy-egy második és harmadik helyet szerzett.

A magyar csapat által gyűjtött 20 Európa-bajnoki és 18 világbajnoki érem közül említést érdemel még Janics két elsősége K-1 200 m-en, illetve a Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál alkotta kenus kvartett két vb-aranya (200 és 500 m) és egy Eb-bronza (200 m) - de ezek a számok nem szerepelnek az ötkarikás játékok programjában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!