Vágólapra másolva!
A magyar sport 2007-ben is parádés évet produkált. Régen volt rá példa, hogy két magyar sportoló teljesítményével is kiemelten foglalkozzon a nemzetközi média: a gyorsaságimotoros Talmácsi Gábor világbajnoki címével, a teniszező Szávay Ágnes pedig őszi szárnyalásával hívta fel magára a figyelmet, így nem is volt meglepetés, hogy 2007-ben ők diadalmaskodtak Magyarországon "Az év sportolója"-választáson. A pekingi ötkarikás játékok előtti esztendővel "olimpiai szemüvegen át" is elégedettek lehetünk, hiszen a magyar versenyzők hat világbajnoki aranyérmet nyertek olimpiai számokban, az Európa-bajnokságokon pedig tízszer állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Két duplázó is akadt: az öttusázó Horváth Viktor és a kenus Vajda Attila vb-n és Eb-n sem talált legyőzőre.

karate:
Az idén is rengeteg világversenyes érmet gyűjtő karatésoknál a legkiemelkedőbben a kick-box szakág teljesített, amelynek képviselői összesen tizenhárom medált, közte négy aranyat érdemeltek ki a belgrádi világbajnokságon.

Debreczeni Dezső (light-contact, 57 kg) sportágtörténelmi csúcsként hetedik vb-elsőségét szerezte meg. A kyokushin karatésoknál a nehézsúlyú Szövetes Veronika a négy aranyat hozó vilniusi Európa-bajnokságon nyert a plusz 65 kg-ban, ezzel pályafutása hatodik kontinensbajnoki aranyát szerezte meg, majd ezt követően világbajnok lett Tokióban.

kerékpár:
Bodrogi László a stuttgarti országúti világbajnokságon egyéni időfutamban a második helyen végzett, és ezzel minden idők legjobb magyar eredményét érte el. A Franciaországban élő klasszis a teljesítményével olimpiai kvótát szerzett.

A 2007-es esztendő ezen kívül is jól sikerült a francia állampolgársággal kacérkodó versenyző számára, hiszen megnyerte a nemzetek időfutamát, két kiemelt kategóriás verseny egy-egy szakaszán pedig - nevezetesen a Vuelta a Espana és a német körverseny egyik időfutamában - második lett.

kézilabda:
A női válogatott a tavaly decemberi Európa-bajnokságon, Svédországban ötödik lett, és ezzel olyan eredményt ért el, melynek révén nem kellett selejtezőt játszania a decemberi franciaországi vb-re. Ez azért volt fontos, mert a vb-ről lehetett volna olimpiai kvótát vagy ötkarikás kvalifikációs tornán való indulási jogot szerezni.

Forrás: MTI

Nem Pálinger Katalinon múlt a szerényebb vb-szereplés - a győri kapus végig parádésan védett

Végül csak az utóbbi jött össze: a Németh András vezette csapat csak a csalódást keltő nyolcadik helyen végzett a decemberi vb-n. Vigaszdíj: Görbicz Anita bekerült a torna álomcsapatába az irányító posztján.

A férfiválogatott a németországi vb-n kilencedik lett, de mivel csak európai gárda végzett előtte, van még esélye, hogy kiharcolja a pekingi részvételt. Ehhez a januári norvégiai Eb-n kell jól szerepelnie.

motorsport:
Az év kiemelkedő sikereként Talmácsi Gábor győzött a 125 kcm-es kategóriában a gyorsaságimotorosok világbajnokságán. A Bancaja Aspar magyar motorosa kiélezett küzdelmet vívott az elsőségért csapattársával, a spanyol Hector Faubellel, akinél végül öt ponttal bizonyult jobbnak az összesítésben.

Forrás: MTI

A motoros világbajnok Talmácsi Gábor neve immáron külföldön is igencsak jól cseng

Teljesítményének értékét növeli, hogy spanyol istálló alkalmazásában spanyol riválissal szemben érte el sikerét úgy, hogy az utolsó futamon spanyol földön, Valenciában kellett helyt állnia.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!