Mourinhóék árnyékában: Csertői, Pellegrini és a többiek

Az aktuális angol bajnok, egyúttal BL-címvédő otthonában kezdeni egy Bajnokok Ligája-szezont akkor sem tartozik egy csapat álmainak netovábbjai közé, ha történetesen ugyancsak Manchester United-kaliberű sztárcsapatról van szó, mondjuk a Real Madridról, vagy akár az Interről. Ráadásul, ha egy, a legrangosabb európai kupa léptékével mérten kiscsapat kénytelen a vázolt körülmények között fellépni az Álmok Színházában, nos, akkor igazán nem csoda, ha esetleg szorít a gallér, és remegnek a lábak. A Villarrealról azonban egyik sem volt elmondható, Manuel Pellegrini csapata rendkívül stílusos futballal hozta el az egyik pontot az Old Traffordról. A megkomponált játékban természetesen elévülhetetlen érdemei voltak a Sárga Tengeralattjárót négy éve irányító chilei mesternek, ez adta az apropót, hogy összegyűjtsük, szerintünk kik napjaink legattraktívabb, ám reflektorfényen kívül dolgozó futballedzői.

1. Manuel Pellegrini (chilei - Villarreal)

A spanyol bajnokságban lassan, de biztosan a stabil élcsapatok közé emelkedő Villarreal chilei mestere játékosként nem futott be jelentős karriert. A jól megtermett középső védő pályafutása nagy részét a az Universidad de Chile csapatában töltötte, egy alkalommal pedig hazája válogatottjában is bemutatkozhatott, majd edzősködésre adta a fejét.

Dél-amerikai klubedzők viszonylag ritkán vállalnak szerepet Európában (többnyire akkor sem túl sok sikerrel, elég, ha Wanderley Luxemburgo Realnál, vagy Carlos Bianchi Atléticónál történt szerepvállalására gondolunk), a távoli kontinensen történt tevékenységük pedig ha nem is marad titokban, de az öreg kontinensen eléggé háttérbe szorul az európai futball miatt.

Pellegrini természetesen egykori klubjánál kezdte tréneri pályafutását, majd további chilei csapatokat követően 1999-ben, már az ecuadori LCD Quitóval szerezte pályafutása első bajnoki címét. A Quito után már igazi nagycsapatok jöttek, először az argentin San Lorenzo, amely 2002-ben a chilei tréner vezetésével szerezte meg története első nemzetközi trófeáját a Copa Südamericanát (gyakorlatilag a dél-amerikai UEFA-kupát).

A San Lorenzo után a River Plate következett (behúzva a 2003-as argentin Clausura), majd 2004 nyarán Pellegrini átkelt az Atlanti-óceánon, hogy leüljön az akkor már négy éve stabil első osztályú, nagy terveket szövögető Villarreal kispadjára.

A civilben mérnök végzettségű (látszik is a precízen felépített játék mindenkori csapatainál) tréner nyolcadik helyen vette át a Sárga Tengeralattjárót, hogy aztán első évében rögtön bronzéremre, így BL-selejtezőt érő helyre vezesse csapatát.

A következő évben aztán újoncként egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt a csapat (a kettős terhelést figyelembe véve nem is volt olyan rossz eredmény a párhuzamosan elért spanyol bajnoki hetedik hely), ahol végül az Arsenal állította meg.

Ezt követően jött egy ötödik hely, majd a 2007-2008-as szezonban a klub történetének legjobb bajnoki szereplése, egy ezüstérem, Pellegrini pedig szerződését meghosszabbítva 2011-ig kötelezte el magát a csapathoz.

Bár fordultak meg neves játékosok a csapatnál (Riquelme, Forlán, Martin Palermo), a Villarreal sikerének titka (mint ezt a MU elleni BL-csoportmeccsen is igazolta a csapat) minden bizonnyal a Pellegrini által preferált, végtelen precizitással felépített csapatjátékban rejlik. A Villarrealban nincsenek klasszikus értelemben vett sztárok, esetleg egykoriak (pl. Robert Pires), akik máshol már nem kellettek, vannak viszont Pellegrini által felfedezett (pl. a kapuból az argentin Vierát kiszorító Diego López) játékosok, akik remek elegyet alkotva a 2008-2009-es szezonban akár a Bajnokok Ligájában, akár a spanyol bajnokságban "nagyot dobhatnak".

"A Villarreal óriási meglepetésre pontot szerzett az Old Traffordon" - ez ma már nem is olyan nagy meglepetés.

2. Mark Hughes (walesi - Manchester City, azelőtt Blackburn)

Az egykori walesi gólzsák nevét játékosként mindenki a Manchester Unitedhez köti, de a Vörös Ördögökén kívül viselte többek között a Barcelona, a Bayern München és a Chelsea mezét is.

A csatárként rettegett Hughes a Blackburnben eltöltött két esztendővel zárta le sikerekben gazdag játékospályafutását, a Rovers vezetői számára pedig kézenfekvőnek látszott az ötlet, hogy a csalódást keltő bajnoki 15. hely után távozó Graeme Souness örökét a visszavonuló csatár vegye át.

Centerből (öltönyös) irányító: Mark Hughes

Első évében Hughes ugyan nem tudott előrébb lépni a csapattal (2005-ben is 15. lett a BRFC), utána azonban parádés szezonnal egészen a 6. helyig nyomult előre a tabellán. Érdekes, hogy a fiatal tréner vérátömlesztésen esett át, hiszen az egykori gólvágó edzőként rendkívül szervezett, masszív védekezést honosított meg az Ewood Parkban, minden más - így a gólszerzés is - csak ezután következett.

A remek szezont egy kis visszaesés követte (tizedik hely), hogy aztán 2007-2008-as idényben újfent a közvetlen élmezőny mögött (7.) végezzen a csapat. Ezek ugyan önmagukban nem életnagyságú szoborért kiáltó eredmények, azonban ha megnézzük, hogy ezeket Hughes jobbára ismeretlen, vagy más csapatoktól elhajtott, kezelhetetlennek bélyegzett játékosokkal érte el, akkor mindenképpen fejet kell hajtanunk a walesi tréner pedagógiai és taktikai érzéke előtt.

Hughes négy blackburni éve alatt többek között olyan játékosok tolták a Rovers szekerét, mint a finn Shefki Kuqi, a török Tugay Kerimoglu, az új-zélandi Ryan Nelsen, a grúz Zurab Kizanisvili, a walesi Craig Bellamy, vagy éppen a norvég Morten Gamst Pedersen, akiket csapattá, ráadásul jó csapattá gyúrni nem lehetett egyszerű feladat. A tréner teljesítményét a Premier League-ben is elismerték, így a nyáron feljebb bukhatott, és - bár ezt akkor még nem tudtuk - a világuralomra törő Manchester City edzője lett.

3. David Moyes (skót - Everton)

A skót David Moyes abban mindenképpen párhuzamba állítható Mark Hughes-zal, hogy egy alapvetően nem túl sokra tartott csapattal ér el folyamatosan jó eredményeket, két ponton viszont ellentéte a walesinek: Moyes nem tud igazán komoly játékospályafutást felmutatni (fiatalon volt ugyan 24 meccse a Celticben, azt követően jobbára alsóbb osztályú angol csapatokban futballozott), viszont neki 2005-ben már sikerült betörnie csapatával a "négy nagy" (MU, Arsenal, Chelsea, Liverpool) közé, ráadásul pont a városi rivális Vörösök kárára.

De ötöt nem tudok cserélni, legfeljebb kettőt - David Moyes

A skót tréner is alapvetően ismeretlen, saját nevelésű, vagy máshol létszámfelettivé minősített játékosokból építkezik (Tony Hibbert, Leon Osman, James Vaughan, vagy éppen Phil Jagielka), bár az Everton keretében azért időről időre felbukkannak jelentős összegért szerződtetett futballisták (James Beattie, Andy Johnson, Yakubu Ayiegbeni, Maroune Fellaini).

Moyes hat év után élhet át "alkotói válságot" a Goodison Parkban, hiszen többek szerint kihozta a maximumot azokból a lehetőségekből, amelyek Liverpool kék felén a rendelkezésére állnak. Ennek megfelelően felmerült a neve más csapatokkal kapcsolatban is, egyelőre azonban továbbra is a Stolverkosokkal próbálja a lehető legjobb eredményt elérni.

4. Quique Sánchez Flores (spanyol - Benfica, azelőtt Valencia, Getafe)

Quique Sánchez Flores játékosként sem volt akárki: a madridi születésű egykori jobbhátvéd tíz éven át szolgálta a Valenciát (eközben tizenötször a spanyol válogatott mezét is magára húzhatta), majd a kilencvenes évek közepén két esztendőn át a Real Madridban focizott.

Edzői karrierjét is Madridban kezdte, gyakorlatilag ő rakta le annak a Getafének az alapjait, amellyel előbb Bernd Schuster, majd Michael Laudrup is vesztes spanyol kupadöntőt játszhatott.

A Getafével elért sikerek (feljutás az élvonalba, majd ott simán megkapaszkodás) hatására aztán egykori klubjánál, a Valenciánál is felmerült a neve, 2005-ben pedig a klub vezetése végül őt választotta Claudio Ranieri utódjául.

Az alapvetően tapasztalatlan trénerre nem lehetett panaszuk a Turia-parti szurkolóknak, hiszen első szezonjában a harmadik helyre, majd a selejtezőt sikerrel véve a Bajnokok Ligájába vezette csapatát, ahol egészen a negyeddöntőig jutott.

Igazából második valenciai szezonjában sem érhette szó a ház elejét, hiszen a csapat negyedikként futott be a Real Madrid, a Barcelona és a remeklő Sevilla mögött, a 2007-2008-as idényben azonban érthetetlenül korán elfogyott a klubvezetés türelme, és októberben, a Sevilla elleni 3-0-s vereséget követően annak ellenére menesztette Florest, hogy a csapat a bajnokságban is ott volt a közvetlen élmezőnyben, és a Bajnokok Ligájában is versenyben volt.

Utódja, Ronald Koeman tevékenységét látva - korai kiesés a BL-ből, majd kis híján a Primera Divisiónból is - értékelődik fel igazán a fiatal szakember tevékenysége, erre azóta valószínűleg a klubvezetés is rájött, hiszen ha vissza nem is hívta Florest, Koemant az az Unai Emery váltotta, aki Floreshez hasonlóan a fiatal edzőnemzedék tehetséges alakja.