Mourinhóék árnyékában: Csertői, Pellegrini és a többiek

Az aktuális angol bajnok, egyúttal BL-címvédő otthonában kezdeni egy Bajnokok Ligája-szezont akkor sem tartozik egy csapat álmainak netovábbjai közé, ha történetesen ugyancsak Manchester United-kaliberű sztárcsapatról van szó, mondjuk a Real Madridról, vagy akár az Interről. Ráadásul, ha egy, a legrangosabb európai kupa léptékével mérten kiscsapat kénytelen a vázolt körülmények között fellépni az Álmok Színházában, nos, akkor igazán nem csoda, ha esetleg szorít a gallér, és remegnek a lábak. A Villarrealról azonban egyik sem volt elmondható, Manuel Pellegrini csapata rendkívül stílusos futballal hozta el az egyik pontot az Old Traffordról. A megkomponált játékban természetesen elévülhetetlen érdemei voltak a Sárga Tengeralattjárót négy éve irányító chilei mesternek, ez adta az apropót, hogy összegyűjtsük, szerintünk kik napjaink legattraktívabb, ám reflektorfényen kívül dolgozó futballedzői.

5. Pablo Correa (uruguayi - Nancy)

Az uruguayi Pablo Correa játékospályafutására jellemző, hogy annak csúcsa a francia Nancyban eltöltött öt esztendő volt, melynek során összesen 28 góllal segítette csapatát. 2000-ben történt visszavonulását követően a klub edzőként alkalmazta, majd 2002-ben vezetőedzőként ülhetett a Nancy kispadjára.

A klub vezetői türelmesek voltak a dél-amerikai szakemberrel szemben, aki első szezonjában mindössze a másodosztály 15. helyéig jutott csapatával, azonban a 2003-2004-es idényben már hatodik lett a gárda. Sőt, a töretlen fejlődés folytatódott, harmadik nekifutásra Correa a másodosztály bajnoki címéig vezette a Nancyt, amely így feljutott az élvonalba.

Az első élvonalbeli szezon várakozáson felül sikerült a piros-fehérek számára, hiszen amellett, hogy stabilan (12. hely) megkapaszkodtak az élvonalban, még a francia ligakupát is elhódították (soraikban a jelenleg Debrecenben futballozó Rudolf Gergellyel, aki viszont a fináléban nem lépett pályára): az 1978-as Francia Kupa-győzelem óta ez a klub legnagyobb sikere.

• 2006-os francia Ligakupa, döntő: Nancy-Nice

A következő esztendő a 13. helyet hozta a Nancy számára, hogy aztán a 2007-2008-as szezonban robbantson a csapat, és egészen az utolsó fordulóig versenyben, sőt, a nagy vetélytárs OM-mel szemben lépéselőnyben legyen a bronzérmet és BL-selejtezőt jelentő harmadik helyért folytatott harcban.

A Rennes képében megjelenő utolsó akadályon aztán 3-2-es hazai vereség formájában elhasalt a Nancy, a számok azonban egyértelműen igazolják: Correa remek csapatot hozott össze gyakorlatilag a semmiből, a Nancyt pedig most már a nagy francia kluboknak is komolyan kell venniük.

6. Walter Novellino (olasz - klub nélküli, előtte Torino, Sampdoria, Venezia, Piacenza, Napoli)

Az olasz edző nevének dallamáról valahogyan mindig Ivor Novello, a némafilm-korszak brit sztárja jut az ember eszébe, de természetesen ez még nem ok arra, hogy valaki összeállításunk résztvevője lehessen.

Walter Novellino már játékosként is lerakta a névjegyét az olasz futballban, a játék alapjaival brazíliai gyermekéveiben megismerkedő csatár játszott többek között a Torinóban, a Perugiában, és az Ascoliban, de legjobb korszakát a Milannál töltötte, ahol gólokkal és gólpasszokkal segítette története tizedik bajnoki címéhez a vörös-fekete csapatot.

Egyszer a válogatottban is szerepelt, aztán visszavonulása után edzőnek állt, és abban a műfajban alkotott igazán maradandót, amely különleges képességeket igényel. 1997 és 2003 között ugyanis négy csapatot, a Veneziát, a Piacenzát, a Napolit és a Sampdoriát is feljuttatta a Serie B-ből az első osztályba, a velencei brigád vele szagolhatott bele először az élvonal levegőjébe.

A leghosszabb ideig a genovaiaknál tartott ki, a Samppal kétszer is kiléphetett a nemzetközi porondra, a 2004/2005-ös idényben mindössze egy ponton múlt, hogy az UEFA-kupa jutott Novellino csapatának, és nem a BL. Az öltözői legendák szerint Novellino az a tréner, akit vagy imádnak játékosai, vagy nagyon nem szeretnek, és a mérkőzések közben is jól látszik, hogy ő nem az a halvérű típus, szurkol, mászkál, üvölt, gesztikulál, ezer fokon ég.

Hogy milyen edző Novellino valójában? A legtalálóbban talán egy Sampdoria-drukker fogalmazta meg egy szurkolói fórumon: "Novellino egy Serie B-edző, abból viszont a legjobb. Hozza a megbízható embereit, és általában feljuttatja a csapatot. A Serie A-ra es Európára azonban sajnos alkalmatlan."

7. Csertői Aurél (magyar - Haladás, előtte Sopron, Fehérvár, Siófok)

Csertői Aurélra még játékosként is élénken emlékezhetnek a futballrajongók, hiszen 1989-es NB I-es debütálása után jó tíz évig állandó résztvevője volt a magyar élvonalnak.

A győri születésű csatár a Haladásban kezdte meg elsőosztályú karrierjét, majd következett a Győr, az MTK és a Kispest-Honvéd, ahol aztán 1998-ban súlyos sérülést szenvedett. Az FTC elleni rangadón az ex-kispesti Mátyus János rossz ütemű becsúszó szerelése miatt nyílt bokatörést szenvedett, felépülése után még Pápán játszott, de ez már inkább levezetés volt.

A fénykorában gyorsaságából jól megélő csatár összesen 268 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, ezeken 60 gólt szerzett, és a válogatottban is magára húzhatta a meggypiros dresszt 11 alkalommal, egyszer a nemzeti tizenegyben is eredményes volt.

Pápán játékos-edzőként már belekóstolt az edzősködésbe, aztán Győrben előbb az utánpótlásban dolgozott, majd 2003 januárjában már a felnőttekhez került, ahol Varga Zoltán mellett segédkezett. Nem lett egy sikersztori ez a győri félév, ugyanis az ETO egész tavasszal bukdácsolt, és bár végül hatodik lett az akkoriban 12 csapatos bajnokságban, a felsőházban már esélye sem volt feljebb lépni (az alsóházi Zalaegerszeg például 17 ponttal többet gyűjtött nála).

2003 nyarán az előző idényben meglepetésre ötödik helyen végzett siófoki gárdához került, ahol Csank Jánost váltotta. A Balaton FC-re keresztelt együttes első mérkőzésén a Csernyánszki - Radics, Hegedűs, Kuttor, László - Györök (Mészáros N., 61.), Kovács P., Virág (Vörös, 88.), Usvat - Csordás, Sitku (Filipovic, 61.) összeállításban 1-1-re végzett a Fradi ellen, és a folytatásban sem fukarkodott a meglepetésekkel, többen siófoki csodát emlegettek, amikor ősszel a Balaton zárt a tabella élén.

Csodáról szó sem volt, Csertői jól mérte fel, hogy a keret tagjai mire képesek, és hozzájuk igazította a taktikát, aminek a nagyon masszív védekezés volt a lényege, és bár elöl nem szórták a gólokat a támadók, annyit mindig rúgtak, amely a három vagy az egy ponthoz elég volt. Az alapszakasz végén második, a bajnokság zárásakor negyedikként végzett a Balaton FC, amely aztán költözésbe kezdett, Csertői viszont nem követte Diósgyőrbe a gárdát, hanem Fehérvárra került, ahol ismét Csank Jánost váltotta.

A Videotonnál egy döcögősebb, ismerkedő szezon után jött az igazán sikeres évad, bajnoki 3. helyezéssel, és a Fejér megyeiek történetének első Magyar Kupa-győzelmével. Elnézve a Vasas elleni finálé csapatát (Sebők Zs. - Csizmadia, Koller, Kuttor, Horváth G. (Vincze Z., 76.) - Bozic, Schwarcz, Dvéri (Horváth F., 107.), Lattenstein - Alumona (Dajic, 78.), Sitku) ismét elmondhatjuk, hogy Csertői rutinos, kipróbált harcosokkal, de igazán nagy nevek nélkül rakott össze egy sikercsapatot.

A következő szezonban azonban az NB II-es Gyirmót elleni kupakudarc, és a vezetőkkel meglévő szakmai nézetkülönbségek miatt elhagyta a koronázó várost, és Sopronban kötött ki, ahol azonban csak hat fordulón keresztül dirigálhatta a csapatot, mert utána az edzőket nagykanállal fogyasztó Vízer László Máriusz megköszönte neki a munkát.

2007 nyarán a Haladás trénere lett, ahol barátaival és egykori csapattársaival, Illés Bélával és Halmai Gáborral kezdett közös munkába, és az együttműködés igazán gyümölcsöző, a szombathelyiek visszakerültek az élvonalba, barátságos meccsen ikszeltek az Arsenallal, és jelenleg harmadik helyen állnak az NB I-ben. A Rohonci úti stadion igazi oroszlánbarlang lett, a Hali sorra lógó orral küldi haza az ellenfeleket, a nézőszám folyton 5000 felett van, bizonyítva, hogy a magyar futballban is kifizetődő, ha valahol a vezetőségben, a kispadon és a pályán is mindenki csendben, de rendeltetésszerűen végzi a dolgát.

10. Volker Finke (német - nem edzősködik, előtte Freiburg)

Összeállításunk kakukktojása a hatvanadik születésnapját tavasszal ünnepelt német tréner, Volker Finke, hiszen a pedagógus végzettséggel is rendelkező szakember jelenleg nem aktív.

A sem komoly játékos-, sem jelentős edzői múlttal nem rendelkező Finke 1991 nyarán vette át a Freiburg irányítását, és egészen 2007 nyaráig ült a gárda kispadján, amelyet akkor sem kellett elhagynia, amikor csapatával búcsúzott a Bundesliga első osztályától, bár ez kétszer is előfordult.

A klubvezetés türelme mindkét esetben elnyerte jutalmát, hiszen Finke 1998-ban és 2003-ban is azonnal visszajutott, ezzel az egyetlen német edzőnek mondhatta magát, aki háromszor került fel a Bundesliga 1-be osztályába ugyanazzal a csapattal.

A Freiburg ráadásul megalkuvást nem ismerő, támadó felfogású játékával sok hívet szerzett magának, Finke pedig egyáltalán nem bánta, hogy csapata legjobbjait évről-évre elcsábították a nagycsapatok: "Én nem megvenni szeretem a sztárokat, hanem csinálni".

Szavai igazát bizonyítja, hogy a klubnál olyan futballisták váltak ismertté, mint Rodolfo Esteban Cardoso, Jörg Heinrich, Jens Todt, Sebastian Kehl vagy Levan Kobiasvili: ők mindannyian Freiburgban kezdték Bundesliga-pályafutásukat, hogy aztán valamelyik nevesebb klubhoz igazoljanak.