Vágólapra másolva!
Január 16-a és február 1-je között Horvátország hét városa ad otthont a XXI. férfikézilabda-világbajnokságnak. A magyar válogatott 16. alkalommal száll harcba a minél jobb helyezés reményében. Az eddigi történelem során mindössze egyszer sikerült érmet nyerni, 1986-ban, ezen kívül egyszer, 1997-ben jutott négy közé az együttes.

A magyar férfikézilabda-válogatott eddig tizenöt alkalommal vett részt világbajnokságon. A bemutatkozásra az 1958-as, a Német Demokratikus Köztársaságban rendezett vébén adódott lehetőség, akkor a csapat a csoportmeccsek során kikapott Csehszlovákiától (11-26), Németországtól (15-22) és Norvégiától (21-23), döntetlent játszott Romániával (16-16), s legyőzte Izlandot (19-16), majd a helyosztón 24-16-ra felülmúlta Jugoszláviát, s hetedik lett.

Ami a legsikeresebb szereplést illeti: 1986-ban, Svájcban az együttes ezüstérmes lett úgy, hogy Svédországot, Dániát, Algériát, Izlandot, Romániát és Koreát is legyőzte, s csupán a döntőben szenvedett vereséget Jugoszláviától. Az All-Star csapatban helyet kapott Kovács Péter, aki 45 találatával a vb negyedik legjobb góllövője volt - s aki 1978-ban, a lengyel Jerzy Klempellel holtversenyben már volt gólkirály. (Négy közé még egyszer, 1997-ben jutott a csapat, de nem sikerült felkapaszkodni a dobogóra.)

Az 1993-as, svédországi vébén Éles József is gólkirály lett, a svájci Marc Baumgartnerrel és a koreai Kjung-Sin Junnal együtt 41 gólt szerzett. A 2003-as világbajnokságon, Portugáliában Perez Carlos volt a legeredményesebb, a Veszprém klasszisa 64 találattal járult hozzá az olimpiai kvalifikáció kivívásához. (Rajtuk kívül gólkirályi címmel még Fenyő András dicsekedhet, aki 1964-ben a román Moserrel és a jugoszláv Milkoviccsal volt társbérletben a legeredményesebb.)

A 2005-ös vébét kihagyta a csapat, 2007-ben pedig hiába kezdett pazarul, s nyerte meg zsinórban első négy mérkőzését, az utolsó három középdöntö-összecsapáson nem sikerült megszereznie a nyolc közé jutáshoz szükséges egyetlen pontocskát. A Skaliczki-csapat végül a 9. lett, a helyosztón 34-33-ra verte Szlovéniát.

Az eddig világbajnokságok dobogósai:

évaranyéremezüstérembronzérem
I.1938FranciaországAusztriaSvédország
II.1954SvédországFranciaországCsehszlovákia
III.1958SvédországCsehszlovákiaNémetország
IV.1961RomániaCsehszlovákiaSvédország
V.1964RomániaSvédországCsehszlovákia
VI.1967CsehszlovákiaDániaRománia
VII.1970RomániaNDKJugoszlávia
VIII.1974RomániaNDKJugoszlávia
IX.1978NSZKSzovjetunióNDK
X.1982SzovjetunióJugoszláviaLengyelország
XI.1986JugoszláviaMAGYARORSZÁGNDK
XII.1990SvédországSzovjetunióRománia
XIII.1993OroszországFranciaországSvédország
XIV.1995FranciaországHorvátországSvédország
XV.1997OroszországSvédországFranciaország
XVI.1999SvédországOroszországJugoszlávia
XVII2001FranciaországSvédországJugoszlávia
XVIII.2003HorvátországNémetországFranciaország
XIX.2005SpanyolországHorvátországFranciaország
XX2007NémetországLengyelországDánia
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!