Vágólapra másolva!
Január 16-a és február 1-je között Horvátország hét városa ad otthont a XXI. férfikézilabda-világbajnokságnak. A magyar válogatott 16. alkalommal száll harcba a minél jobb helyezés reményében. Az eddigi történelem során mindössze egyszer sikerült érmet nyerni, 1986-ban, ezen kívül egyszer, 1997-ben jutott négy közé az együttes.

2007-ben a férfiak Németországban léptek pályára, s a világbajnokság csoportküzdelmeit százszázalékos teljesítménnyel abszolválták. Csodásan kezdődött a vébé, hiszen Dánia ellen elképesztő hajrával, s Puljezevics Nenad ámulatba ejtő parádéjának köszönhetően 30-29-re győzött csapatunk, majd Norvégia (25-22) és Angola (34-31) sem okozott gondot.

A középdöntőben folytatódott a parádé, hiszen a Csehország elleni 28-25-ös sikert követően kézzel fogható közelségbe került a negyeddöntő. Ehhez csupán egy pontocskára lett volna szükség a hátralévő három meccsen, ám a horvátoktól elszenvedett 25-18-as zakó, majd a spanyolok 33-31-es sikere után Oroszország ellen sem sikerült a bravúr.

Noha utolsó középdöntő-találkozóján tíz másodperccel a vége előtt még továbbjutásra állt válogatottunk, Koksarov találata eldöntött mindent: Oroszország 26-25-re nyert, s továbbjutott, míg a Skaliczki-csapat 34-33-ra verte Szlovéniát, s ezzel a 9. helyen zárt.

A világbajnok Németország lett, amely a döntőben 29-24-re verte Lengyelországot.

Helyosztók:
elődöntők:
Németország - Franciaország 32-31 (11-12, 21-21, 27-27) - kétszeri hosszabbítás után
Lengyelország - Dánia 36-33 (14-15, 26-26, 30-30) - kétszeri hosszabbítás után

döntő: Németország - Lengyelország 29-24 (17-13)
a 3. helyért:Dánia - Franciaország 34-27 (21-15)
az 5. helyért: Horvátország - Oroszország 34-25 (18-12)
a 7. helyért: Spanyolország - Izland 40-36 (19-13)
a 9. helyért: Magyarország - Szlovénia 34-33 (16-16)
a 11. helyért: Tunézia - Csehország 25-21 (13-13)

A világbajnokság végeredménye:
1. Németország
2. Lengyelország
3. Dánia
4. Franciaország
5. Horvátország
6. Oroszország
7. Spanyolország
8. Izland
9. Magyarország
10. Szlovénia
11. Tunézia
12. Csehország
13. Norvégia
14. Ukrajna
15. Koreai Köztársaság
16. Argentína
17. Egyiptom
18. Kuvait
19. Brazília
20. Marokkó
21. Angola
22. Grönland
23. Katar
24. Ausztrália

gólkirály: Gudjon Valur Sigurdsson (Izland, 66 gól)

A vb All Star-csapata: Henning Fritz (német) - Mariusz Jurasik (lengyel), Marcin Lijewski (lengyel), Michael Kraus (német), Michael Knudsen (dán), Nikola Karabatic (francia), Eduard Koksarov (orosz).

A világbajnok csapat névsora: Henning Fritz, Johannes Bitter (kapusok), Pascal Hens, Oliver Roggisch, Dominik Klein, Michael Haass, Sebastian Preiss, Holger Glandorf, Markus Baur, Christian Zeitz, Torsten Jansen, Andrej Klimovets, Michael Kraus, Florian Kehrmann, Lars Kaufmann, Christian Schwarzer (mezőnyjátékosok)
Szövetségi kapitány: Heiner Brand

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!