Vágólapra másolva!
Látványosan támadó, könnyen elkedvetlenedő és bizonytalan életkorú focistákból álló válogatott a nigériai, amelynek új szövetségi kapitánya, Lars Lagerbäck gyakorlatilag a világbajnokságon fogja megismerni a játékosait.

Miért érdemes szurkolni nekik?

Mert ők azok, akik mindig is a látványos támadójátékot helyezték előtérbe, ami akkor is roppant szórakoztató, ha gyakran az eredményesség rovására megy.

Hogyan lehet legyőzni őket?

A védőiket könnyen hibázásra lehet kényszeríteni, ráadásul hátrányba kerülve a csapat könnyen feladja a küzdelmet. Ha pedig igazak azok a pletykák, hogy a játékosok egy része jóval idősebb annál, mint ami az útlevelében áll (Kanu állítólag nem 33, hanem 42 éves), akkor elég kifárasztani őket.

Mit várunk tőlük?

Szélvészgyors támadásokat és becsületsértő, ám sokszor öncélú cseleket a csatároktól, vaktában előrebikázott labdákat a középhátvédektől. Extravagáns küllemű szurkolókat, akik minden cselnél örömujjongásban törnek ki.

Kire figyelünk?

A balhátvéd Taye Taiwót még 2006-ban az év fiatal labdarúgójának választották Afrikában, és posztja ellenére is a nigériaiak egyik legveszélyesebb játékosa lehet, köszönhetően felfutásainak és bombaerős lövéseinek. Ha Nigéria a kaputól harminc méterre szabadrúgáshoz jut, az ellenfél kapusa kezdhet rettegni.

Forrás: AFP

A gyenge pont

Még mindig a szervezetlenség, ami elsősorban a vezetésre jellemző, de gyakran a pályán is érződik. A játékosokat olykor jobban érdekli a győzelmi prémium, mint a mérkőzésekre való felkészülés, bár természetesen most is nagyon fogadkoznak, hogy profikhoz méltóan viselkednek majd -ám ez nem mindig jön össze.

Róluk mondták

"Nigéria nagyon veszélyes ellenfél lesz. Egyénileg kiváló játékosok alkotják, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a torna Afrikában lesz, ami hazai pályát jelent a számukra" - fejtette ki a görögök szövetségi kapitánya, Otto Rehhagel.

28/50

Kapusok: 4/10
Az afrikai kapusokat általában sok kritika éri, és ez alól a nigériaiak első számú jelöltje, Vincent Enyeama sem kivétel. Az évek óta Izrelben védő kapus remek reflexekkel rendelkezik, azonban a beíveléseknél könnyen zavarba hozható, és hajlamos a potyagólokra is. A rúgótechnikája viszont kiváló, a Hapoel Tel-Avivban ő az első számú tizenegyeslövő.

Védelem: 5/10
A hátsó alakzat nem áll rossz futballistákból, ám az Afrika-kupán is látszott, hogy gyakran nincs meg a kellő összhang a játékosok között, ráadásul a szélsőhátvédek sokszor elől ragadnak - ez elsősorban a balhátvéd Taiwóra igaz. A jobb oldalon pedig Chidi Odiahon kívül nincsen megnyugtató megoldás.

Középpálya: 6/10
Míg korábban ebben a csapatrészben rengeteg kreatív futballista kapott helyet, az élen Augustine Okochával, addig manapság szinte csak védekező középpályások állnak a válogatott rendelkezésére. Jon Obi Mikel vagy Dickson Etuhu ebben a szerepkörben remek megoldás, ám egy váratlanabb megoldásokra is képes társ nagyon hiányzik a gárdából.

Csatársor: 7/10
Az utóbbi időszakban a nigériaiak általában három csatárral játszottak, mivel rengeteg kiváló támadóval rendelkeznek. Obafemi Martins vagy Yakubu Aiyegbeni gyorsasága nagyon jól jöhet a világbajnokságon, jellemző, hogy a selejtező házi gólkirálya, Ikechukwu Uche be sem fért a kontinensviadalra utazó keretbe.

Szövetségi kapitány: 6/10
Lars Lagerbäck rendkívül rutinos szakember, aki már több nagy világverseny résztvevője volt, és ez mindenképpen előny a nigériaiak számára. Az viszont már nem, hogy a svéd edző alig három hónappal a vébé előtt került a posztra, így nem sok ideje van arra, hogy megismerje a csapatot. Nagy kérdés, hogy mennyire hagyja befolyásolni magát a szövetség vezetői által, akik rendre bele szoktak szólni a szövetségi kapitány munkájába.



Tanácsunk a szövetségi kapitánynak

Érdemes lehet kipróbálni a veterán csapatkapitányt, Nwankwo Kanut a középpályán. A 81-szeres válogatott egykori gyorsasága ugyan megkopott, de még mindig remekül lát a pályán, és cselezni is kiválóan tud, így ő lehet a legalkalmasabb arra, hogy összefogja a csapatot, és némi kreativitást biztosítson.

Forrás: AFP

Nem csak a szépre emlékezünk

A szakértők a kilencvenes évek közepén a nigériai válogatottól várták azt, hogy az afrikai országok közül elsőként igazán kiugró eredményt ér majd el a világbajnokságon, ami egyet jelent a legjobb négy közé kerüléssel. Nem is alaptalanul: a gárdában hemzsegtek a nemzetközi klasszisok, akik szinte egytől egyig európai élcsapatoknál keresték a kenyerüket, többségük tagja volt az 1996-ban olimpiát nyert együttesnek, és a játéktudás alapján csak kevés olyan válogatott volt, amely erősebb kerettel rendelkezett volna. A nigériaiak azonban sem 1994-ben, sem pedig 1998-ban nem tudták elérni céljukat, 2002-ben pedig egyenesen leszerepeltek. A csalódást keltő teljesítmény elsődleges oka az a szervezetlenség, amely még mindig jellemző az afrikai labdarúgásra.

Felejthetetlen pillanatuk

Nagy várakozás előzte meg a nigériaiak első vb-mérkőzését 1994-ben, és a Bulgária elleni találkozón emlékezetesre is sikeredett. A 3-0-ra megnyert mérkőzésen Rashidi Yekini szerezte meg a vezetést, aki a találatot követően rendkívül emlékezetes gólörömöt produkált. A csatár azok után, hogy betalált, maga is beszaladt a kapuba, és extázisban üvöltött, miközben két kezét a hálón keresztül az ég felé emelte. Lehet, hogy még most is ott állna, ha csapattársai nem szaladnak hozzá.


Mi lett volna, ha

A továbbjutás nem okozott gondot az 1994-es tornán, sőt, a nigériaiak az élen végeztek csoportjukban, pedig Argentína is ott szerepelt. A következő körben Olaszország volt az ellenfelük, és sokáig úgy tűnt, hogy azt az akadályt is veszik. Egy perccel a rendes játékidő letelte előtt 1-0-ra vezettek, ráadásul Gianfranco Zola kiállítása miatt emberelőnyben játszották, ám nem tudták kihúzni kapott gól nélkül: Roberto Baggio egyenlített, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte az olaszoknak. A nigériaiaknak csak néhány percet kellett volna kivédekezniük, hogy bejussanak a negyeddöntőbe, ahol Spanyolország lett volna az ellenfelük.


A 2002-es világbajnokság meglehetősen rosszul sikerült Nigéria számára, a csapat a csoportkörben csak egy pontot szerzett - igaz, a svédek ellen a szerencsével is hadilábon állt. A 2-1-re elveszített mérkőzésen ugyanis kétszer is a kapufát találták telibe: a 38. percben, 1-1-nél Okocha fűzte be a teljes svéd védelmet, lövését Teddy Lucic a gólvonalról kivágta, ám éppen Johan Mjällbyt találta telibe, akiről a labda a kapufára pattant, majd a hátvédek menteni tudtak, a hajrában pedig az előretörő Joseph Yobo lőtte 20 méterről telibe a kapufát. Ha a nigériaiaknak ezt a meccset megnyerik, akkor Anglia mögött a második helyen végeztek volna a csoportban, és bejutottak volna a legjobb 16 közé, ahol Dánia lett volna az ellenfelük.


Út Dél-Afrikába

A nigériai válogatottnak nehéz dolga volt a kvalifikációs sorozatban, hiszen már a második körben egy csoportba került Dél-Afrikával, márpedig ebből a fázisból csak a csoportgyőztesek jutottak biztosan tovább. A Szuper Sasok azonban magabiztosan vették az akadályt, pontvesztés nélkül zártak az élen, ami azonban egy kicsit el is altatta a gárdát - a dél-afrikaiak ugyanis korántsem képviselnek olyan nagy játékerőt, mint korábban. Erre a harmadik fordulóban a nigériaiak is rájöttek, amikor rögtön az első meccsen csak döntetlent játszottak Mozambikkal. Mivel a nagy rivális Tunézia ellen mindkét mérkőzésen ikszeltek, a mozambiki pontvesztés végzetesnek tűnt. Csak abban bízhattak, hogy Tunézia vereséget szenved Mozambikban, ami az utolsó játéknapon így is történt, Nigéria pedig kijutott a vébére. A szövetségi kapitány, Shaibu Amodu ennek ellenére izgulhatott az állása miatt, és miután az év elején az Afrika-kupán a csapat "csak" harmadik lett, el is távolították a válogatott éléről. A kispadra a svéd Lagerbäck került, aki a jelen helyzet szerint a vébén irányíthatja először az együttest. Jelenleg ugyanis egyetlen felkészülési mérkőzés sincsen lekötve.

Csoportellenfelek:Argentína, Koreai Köztársaság, Görögország.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!