1. Münchenben a bajnoki cím sem okoz majd elégedettséget
Ismét a Bayern számít a Bundesliga első számú favoritjának, annak ellenére, hogy az előző idényben csak a harmadik helyet szerezte meg, és azt is csak nagy nehézségek árán. A klubnál szokás szerint a gyengébb eredményt komoly költés követte, a nyáron összesen 44 millió euróért vásároltak új játékosokat, ami a teljes Bundesliga-mezőny összes kiadásának közel egynegyede.
A müncheniek elsősorban a védelmüket akarták rendbe tenni, ennek megfelelően vettek egy középhátvédet (Jerome Boateng) és egy jobbhátvédet (Rafinha) - utóbbi azt jelenti, hogy a csapatkapitány Philipp Lahm várhatóan megint a balszélen futballozik majd - és egy kapust (Manuel Neuer). Ezen kívül megszerezték a másodosztály gólkirályát, de mégsem tudták teljesen megvalósítani a terveiket, mert a Leverkusen középpályása, Arturo Vidal inkább a Juventusba igazolt.
A Bayern a bajnokságot igen, a BL-t azonban nem nyeri meg - szerintünk
A szintén a Leverkusentől érkezett új edző, Jupp Heynckes elég rutinos ahhoz, hogy elkerülje azokat a csapdákat, amelyek a Bayernnél minden trénert fenyegetnek, és a mezőny legerősebb keretét magabiztosan vezetheti aranyéremre (még úgy is, hogy Arjen Robben és Franck Ribéry - valószínűleg - megint rengeteget lesz sérült), ám az elnökség nagy álmát ő sem fogja tudni megvalósítani. 2012-ben Münchenben rendezik a BL-döntőt, és Uli Hoenessék szeretnék, ha a csapat is ott lenne. Ez azonban még teljesíthetetlen feladat Bastian Schweinsteigeréknek, így aztán a klubnál nem lesznek maradéktalanul elégedettek.
2. A Leverkusennek ismét az ezüstérem jut
A Bayer valószínűleg már sohasem fog kitörni az örök második skatulyájából, ahová 2002-ben betonozta be magát, amikor a bajnokságban, a kupában és a BL-ben is második lett. Az előző szezonban kiharcolt ezüstérem azonban inkább siker, mint kudarc, és a 2011-2012-es bajnokságra ez fokozottan igaz lesz.
A klub ugyanis kissé meggyengült a nyáron: elment Heynckes edző, valamint a legjobb játékosnak tartott Arturo Vidal, míg a középhátvéd Sami Hyypiä visszavonult. A Freiburgból érkezett új trénernek, Robin Duttnak meg kell szoknia a nagycsapathoz méltó környezetet, azonban van olyan jó szakember, hogy megmutassa: képes a fokozott várakozásoknak is megfelelni. A vezetés eddig sem Vidalt, sem pedig Hyypiät nem pótolta, ráadásul az első számú kapus, René Adler sérült, a német kupából való gyors kiesés azonban még jól is jöhet, és a Bayer megszerzi a második helyet. Ami most nem jelent majd csalódást.
3. A fiatalos lendület már kevés Dortmundban
Az előző idényben a BVB lerohanta a Bundesligát, a Jürgen Klopp által alkalmazott taktika alaposan meglepte a mezőnyt. A dortmundiak rohamtempóban futballoztak, letámadáson alapuló, gyors játékuk tökéletesen feküdt a fiatalokból álló keretnek. Ugyanakkor a csapatnak a szezon nagy részében csak a bajnokságra kellett koncentrálnia, hiszen a kupából és az Európa Ligából is viszonylag hamar kiesett.
A Bajnokok Ligája sokkal nagyobb terhelést jelent majd a játékosoknak, akiknek többsége számára ráadásul ismeretlen az első számú európai kupasorozat, plusz a Bundesligában már az esélyesség terhét is el kell viselniük. Mindez együtt már túl sok lesz ahhoz, hogy a Dortmund megvédje az aranyérmet, de a dobogóra azért mindenképpen jó, a Nuri Sahin helyére szerződtetett Ilkay Gündogan pedig a szezon egyik nagy meglepetése lehet.
4. Stuttgartban most az ősz is szép lesz, nem csak a tavasz
A VfB szereplése az elmúlt években egészen furcsa rendszert követett: a bajnokság első felében rendre pocsék teljesítményt nyújtott, hogy aztán egy edzőcsere után meginduljon felfelé, tavasszal valósággal remekelve. A stuttgartiak első számú célja az új idényre, hogy végig egyenletes színvonalon futballozzanak, és ebben nagy segítség lehet, hogy a nyáron az alapcsapat csak minimálisan változott: a védekező középpályás posztján a Wolfsburgnak eladott Christian Träscht a dán FC Köbenhavntől megvett William Kvist hivatott pótolni. Rajta kívül Bruno Labbadia ugyanazokra számíthat, akikkel tavasszal kikecmergett a kiesési zónából, és ez egyben azt jelenti, hogy Hajnal Tamásnak is kulcsszerep jut: a 4-2-3-1-es játékrendszerben övé az irányító feladatköre. Vezérletével a Stuttgart a szezon meglepetéscsapata lehet, akár odaérhet az első négybe is, ami BL-szereplést érne.
Típpjeink |
Bajnok: Bayern München. |
5. A kiscsapatok kicsik is maradnak
Az előző bajnokság nem a nagycsapatokról szólt, hiszen az előzetesen a maximum a középmezőnybe várt Hannover és Mainz is kiharcolta a nemzetközi kupaszereplést, mögöttük pedig a Nürnberg végzett a hatodik helyen. A mostani szezonban azonban az lesz a meglepetés, hogy elmaradnak az ilyen jellegű szenzációk: a mainziak és a hannoveriek is megismerkedhetnek a kettős terhelés jelentette problémával, így nem lesznek versenyben az első hat helyért. Főleg Mainzban akadhatnak problémák, ahol a keret alaposan kicserélődött, és az új szerzemények közül csak Stieber Zoltán jelent majd igazi erősítést - aki a Bundesliga egyik nagy felfedezettje lesz.
6. A Schalkénak nem fog hiányozni Neuer
A válogatott kapus eladása nem csak azért okozott nagy törést a drukkerek számára, mert személyében egy olyan játékost veszítettek el, aki teljesítményével pontokat tudott hozni a csapatnak. A fanatikusok Neuer eligazolásában a pénz győzelmét láttak a tradicionális értékek felett: Manuel tősgyökeres gelsenkircheni, egykoron ott szurkolt a lelátón a csapatnak, és sokan azt hitték, hogy ő tényleg soha nem igazol a Bayernbe.
Huntelaar akár gólkirály is lehet
Szerencsére a csapatnál azért így is marad néhány ősschalkés: a csapatkapitány Benedikt Höwedes, a fiatal tehetség Julian Draxler, és a Neuert pótló Ralf Fährmann. Az Eintracht Frankfurttól igazolt kapus 15 éves korától hat éven keresztül volt a gelsenkircheniek játékosa, és a Schalkéhoz visszatérve bizonyíthatja, hogy képes kiváló teljesítményre. Az előző idény zűrzavaros szereplése után Raúl és Klaas-Jan Huntelaar vezérletével a csapat az első hat között végez.
7. A hamburgi Chelsea-től jó szereplés várható
A HSV éveken keresztül eurómilliókat költött nemzetközi sztárokra annak érdekében, hogy beférkőzzön a Bundesliga elitjébe. A recept nem működött, így aztán a nyáron radikális változás következett: új elnök és új sportigazgató érkezett, a jelszó pedig a fiatalítás lett. A klub megvált a nagy fizetésű sztároktól (Zé Roberto, Ruud van Nistelrooy, Joris Mathijsen, Frank Rost), az új igazolások többsége pedig fiatal, sikeréhes labdarúgó. Négyen is a Chelsea-től érkeztek, ahonnan az új sportigazgató, Frank Arnesen is: a védelemben Jeffrey Bruma és Michael Mancienne alapemberré válhat, míg a 19 éves Gökhan Töre a jövő egyik csillaga lehet.
8. Thomas Schaaf nem ússza meg
A sokáig a stabilitás példaképének tartott Werdernél az előző idényben már egyre erősebbek voltak az edzőváltást szorgalmazó hangok, de a vezetőség ragaszkodott Thomas Schaafhoz. A szakembernek az új idényben sem lesz könnyű dolga, hiszen anyagi problémák miatt nem tudott komolyan erősíteni: a klub, mivel nem jutott be a Bajnokok Ligájába, ördögi spirálba került: hiányoznak a BL-bevételek, ami lehetővé tenné, hogy olyan focistákat igazoljon, akikkel versenyben lehet a dobogóért.
A brémaiak tizenkilencre lapot húztak azzal, hogy ötmillió euróért megvették Mehmet Ekicit. Ha vele is úgy járnak, mint az előző években Marko Arnautoviccsal vagy Wesley-vel, azaz a fiatal irányító nem válik be, akkor a Werder megint a kiesés ellen küzd majd, ez pedig Schaaf menesztését eredményezi.
9. Podolski edzőt buktathat
A válogatott támadó Kölnben első számú kedvenc, ő az egyesület arca, a legnagyobb sztár, kis túlzással körülötte forog minden. Legalábbis eddig így volt, de az új szakvezető, a dán Staale Solbakken alaposan felkavarta az állóvizet, hiszen elvette a csapatkapitányi karszalagot Lukas Podolskitól, mintegy jelzésként, hogy nála mindenki egyenrangú.
Podolski már nem csapatkapitány
A támadó nem tagadta, hogy a döntés rosszul esett neki, ám kijelentette, hogy igyekszik profin kezelni a helyzetet, teljesítményére mindez nem lesz hatással. A kölni sportsajtó azonban az ő oldalán áll, és ha a bajnoki rajt rosszul sikerül (amire van esély, hiszen az első hat fordulóban a Köln idegenben játszik a Schalkéval, a Hamburggal és a Leverkusennel), akkor Solbakken kölni munkája gyorsan véget érhet.
10.Futball-láz Berlinben
A Hertha a tavalyi kiesést követően azonnal visszakerült az élvonalba, és Markus Babbel csapata lendületes játékával belopta magát a fővárosiak szívébe. A keret a nyáron csak minimálisan változott: leginkább olyanokat akartak igazolni, akik rendelkeznek élvonalbeli rutinnal, és Thomas Kraft, Andreas Ottl, illetve Maik Franz megszerzésével ezt sikerült is megvalósítaniuk. Az együttes átlagéletkora kifejezetten alacsony, és a viszonylag kedvező sorsolás (az első fordulóban otthon játszik a Nürnberggel, majd Hamburgba és Hannoverbe látogat) lendületet adhat a csapatnak, amely a szurkolók támogatása mellett gond nélkül kivívja a bennmaradást. A sportigazgató, Michael Preetz szerint ezzel maximálisan elégedettek lennének, de a reális célkitűzés ellenére (vagy éppen ezért) a fővárosban nagy lesz az eufória a csapat körül.
A nyitóforduló párosítása |
péntek: |