Klinikája közelében száguld Overdose
![Overdose, versenyló](https://cdn.origo.hu/2024/01/AzKjICp3wFCRvcWLDH_MUEcEIiMoeOYu2l7gLx3J-ts/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RmZTg4ZDAyMDIwMjQxOTNhM2E1MWNjNWQ5MTEyZjZm.webp)
"Azért döntöttek a Berlinhez közeli helyszín mellett, hogy ezzel a gesztussal is megköszönjék azt a szeretetet és kiemelt figyelmet, amelyben Overdose tavaly, hoppegarteni rehabilitációja során részesült" - mondta Mikóczy Zoltán, a versenyló résztulajdonosa a pannoniaoverdose.hu-nak.
A hoppegarteni pálya szezonnyitó versenynapjának első futamát 14 órakor indítják. Azt még nem tudni, hogy Overdose futama hányadik lesz az aznapi kilenc verseny közül, ám mivel ez lesz a nap legmagasabb, tízezer euró összdíjazású főfutama, vélhetően a szervezők a versenynap végére, de legalábbis a második felére teszik, a legvalószínűbb, hogy valamikor 16 és 18 óra között indul.
Az ezerméteres futam kiírása szerint a lovak által a versenyben vitt súly tavalyi eredményeik függvényében 55-59 kg között lesz. Overdose tavalyi két, pozsonyi és budapesti győzelme következtében 59 kilóval indul, azaz a lehető legnagyobb súllyal.
Overdose 14 győztes verseny után tavaly augusztusban, Baden-Badenben veszítette el veretlenségét.