Vágólapra másolva!
Ahogy általában, ezen az Európa-bajnokságon is azok a focisták vannak reflektorfényben, akik a gólokat szerzik, vagy éppen nem is megy nekik jól a játék, de már korábban kivívták maguknak a sztárstátuszt. Pedig a csapat szempontjából legalább olyan fontosak azok a játékosok is, akiknek a feladata kevésbé látványos, de éppen az ő munkájuk teszi lehetővé a klasszisoknak a csillogást. Bemutatunk öt játékost, akik bár jobbára a háttérben maradnak, de nélkülük nem lenne ugyanaz az Eb. 

Jirácek, az új Nedved

A cseh válogatott hívei közül sokan talán lemondóan legyintettek, amikor kiderült, hogy az utolsó, Lengyelország elleni találkozón a csapatkapitány, Tomás Rosicky nem tudja vállalni a játékot. Az Arsenal légiósa ugyanis kulcsfigura, nélküle a válogatott sokkal rosszabbul játszott a görögök ellen a második félidőben. A lengyelek ellen sem kezdődött jól a találkozó, ám a második félidőben Csehország feljavult, és végül Petr Jirácek révén a győzelmet is megszerezte. A 26 éves középpályásnak ez már a második gólja volt a tornán, és nagy utat járt be, hiszen négy éve még csak a cseh másodosztályban futballozott.

Jirácek egy alig 700 lakosú kis faluban, Tuchoricében született, de már ötévesen igazolt játékos volt a helyi Sokolban, öt évre rá pedig a környék központjának számító Sokolov városának klubjában, a Baníkban játszott. Tizenévesen egy rövid időt kölcsönben a Slavia Prahánál is eltöltött, de a fővárosban nem érezte jól magát, visszatért Sokolovba, és semmi jel nem mutatott arra, hogy több lesz egy stabil másodosztályú játékosnál.

Bár 19 évesen bemutatkozott a felnőttek között, de már az is hatalmas előrelépés volt a számára, hogy 2008-ban szerződtette a Viktoria Plzen, amely akkoriban még nem számított élcsapatnak. A plzeniek azonban 2010-ben kupát, 2011-ben pedig bajnokságot nyertek, és ekkor már Jirácek is alapember volt a csapatban. Az előző idényben a BL-ben is lehetőséget kapott, majd meghívót kapott a válogatottba, idén januárban pedig négymillió euróért megvette a Wolfsburg, ahol szintén remekül futballozott.

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Pedig Jiráceket tinédzserként egyáltalán nem tartották különösebben tehetségesnek, nem tűnt ki az ügyességével vagy a technikai tudásával (soha nem volt például korosztályos válogatott) - viszont minden mérkőzésen és edzésen is úgy küzdött, mintha az élete lenne a tét.

Nem ismert elveszett labdát, mindig a csapat érdekét tartotta a legfontosabbnak, és elképesztő futóteljesítményre volt képes. Ősszel a Bajnokok Ligájában mindkét FC Barcelona elleni csoportmeccsen ő futotta a legtöbbet, most az Eb-n a görögök ellen 11 713 métert mértek nála. Majd 80 métert sprintelt a gólja előtt, majd pár perccel később gondolkodás nélkül belefejelt Lukasz Piszczek elemi erejű lövésébe. Stílusa alapján Pavel Nedvedhez hasonlítják, és karrierjük annyiban is hasonlít, hogy Nedved is viszonylag későn, 24 évesen igazolt külföldre.

Cabaye, a művészi hajlamokkal megáldott zongoracipelő

A francia válogatottban sok a klasszis támadó, azonban közülük eddig sem Karim Benzema, sem pedig Franck Ribéry nem tudott gólt szerezni az Eb-n, a védekező középpályás Yohan Cabaye viszont igen. Pedig a Newcastle United játékosának nem az a fő feladata, hogy feltűnjön a kapu előtt, más kérdés, hogy a védekező középpályások azon új generációjába tartozik, akik nem esnek kétségbe, ha cselezniük, öt méternél messzebbre passzolniuk vagy éppen lőniük kell.

A 26 éves Cabaye végigjárta a szamárlétrát, szinte minden korosztályos válogatottban játszott. 2005-ben tagja volt az Európa-bajnoki címet nyert U19-es csapatnak, ám míg abból az együttesből Hugo Lloris, Abou Diaby vagy éppen Yoann Gourcuff már egy-két évvel később bemutatkozhatott a nagyválogatottban, addig Cabaye-nak erre 2010 augusztusáig, Laurent Blanc szövetségi kapitánnyá kinevezéséig kellett várnia.

Forrás: AFP/Franck Fife

Pedig időközben alapemberré vált a francia bajnokság élcsapatának számító Lille-ben, rendszeresen pályára lépett a nemzetközi kupákban is, azonban a nemzeti csapatnál nem vették számításba. Valószínűleg azért, mert a Lille-ben sokáig támadó középpályást játszott, és ezen a poszton voltak jobbak nála. Később viszont egy kicsit hátrébb lépett, és amolyan művészi hajlamokkal is megáldott zongoracipelő lett belőle. Ezt a tulajdonságát az előző szezonban a Newcastle Unitedben is megtartotta: volt olyan meccs, amelyen 11,6 kilométert futott, de az idény során rúgott négy gólt (ebből egyet a Manchester Unitednek szabadrúgásból) és adott kilenc gólpasszt.

Cabaye nagyon sokat köszönhet édesapjának, aki maga is focizott a Lens-ban, azonban 16 évesen egy súlyos sérülés miatt be kellett fejeznie a karrierjét. Ezt követően az egészségügyi pályát választotta, és a helyi Tourcoing csapatának akadémiáján dolgozott, a kis Yohan így került a klub utánpótlásához. 12 évesen vitte el a Lille, amelynek tartalékcsapatában együtt játszott például a jelenleg az Eger együttesét erősítő Karim Benunesszel. Öccse, Geoffrey is focizik, igaz, csak amatőr szinten az ötödik ligás Iris Club de Croix-ban.

Hummels, aki nem kellett a Bayernnek

A jelenlegi német válogatottban rengeteg Bayern-játékos szerepel, annak ellenére, hogy az előző két idényben egyaránt a Borussia Dortmund nyerte a bajnokságot. A Nationalelf alapcsapatában jelenleg a dortmundiak közül csak a középhátvéd Mats Hummels szerepel, ő is csak azért, mert Per Mertesacker tavasszal sokat volt sérült. Igaz, nem sokon múlott, hogy ő is müncheniként szerepeljen a tornán, hiszen Hummels szintén a Bayernben kezdte karrierjét, azonban a bajorok nem tartottak rá igényt. Ma már valószínűleg bánják, hogy 21 évesen elengedték.

Hummels sportos családból származik, apja, Hermann az 1982-83-as idényben még a Bundesliga 2-ben is játszott, anyja, Olla Holthoff pedig sportújságíróként dolgozott. Mats Bergisch Gladbachban született, de miután apját 1995-ben a Bayern igazolta le utánpótlásedzőnek, így a család Münchenbe költözött, és a legidősebb fiú ott kezdett el futballozni, akárcsak öccse, Jonas, aki már az Unterhachingot erősíti. Kettőjük közül Mats volt a tehetségesebb, 2005-től már a tartalékok között játszott, sőt Felix Magath felhívta őt az első csapat keretéhez, ahol azonban mindössze egyetlen bajnokin lépett pályára 2007 májusában. Mivel továbbra sem volt esélye, hogy rendszeresen játéklehetőséget kapjon, így 2008-ban kölcsönadták a Dortmundnak, ahol viszont alapember lett, és a BVB egy évvel később végleg le is igazolta. Azóta kirobbanthatatlan a dortmundiak védelméből, és nagy szerepe volt abban, hogy a klub egymás után két bajnokságot nyert.

Forrás: AFP/Genya Savilov

A korosztályos válogatottakban már korábban is rendszeresen szerepelt (igaz, sokszor nem középhátvédként, hanem védekező középpályásként), és 2010 májusában a nagyválogatottban is bemutatkozhatott, de később a mérkőzések nagy részében csak csere volt. Alighanem az Eb-n is így lett volna, ha Per Mertesacker nem dől ki a sorból, de egyelőre úgy tűnik, hogy a németek ezzel nagyon jól jártak. Hummels ugyanis eddig szinte hibátlanul játszik: a portugálok ellen párharcai 90 százalékát megnyerte, és az első két meccsen egyetlen szabálytalanságot sem követett el. A hollandok ellen pedig volt egy olyan szólója a védelemből, amely már-már Franz Beckenbauert idézte.

Parker, aki már tizenévesen reklámban dekázott

Roy Hodgson irányítása alatt az angol válogatottra elsősorban nem a kreativitás a jellemző, viszont a középpályán több rendkívül nagy munkabírású, robotoló futballista szerepel, akik közül talán Scott Parker a legkevésbé ismert. Pedig a 31 éves játékos már 2003-ban bemutatkozott a válogatottban, de kilenc év alatt tizenötször tették be a nemzeti csapatba.

Parker az FA azóta megszűnt sportiskolájában kezdett focizni, és már 13 évesen megismerhette őt egész Anglia, szerepet vállalt ugyanis az egyik gyorsétterem-hálózat reklámfilmjében, ahol dekáznia kellett párat. Első profi klubja a Charlton Athletic volt, és még nem volt 17 éves, amikor már a felnőttek között játszott, a 2000-es évek elején pedig az egyik legnagyobb angol reménységnek tartották - a 2004-2005-ös idényben a Profi Futballisták Szövetsége (PFA) őt választotta a legjobb fiatal focistának. Meg is vette a Chelsea, de egy évvel leigazolása után jött Roman Abramovics, és vele a nemzetközi klasszisok sora, így Parker, aki ekkor már angol válogatott volt, a Newcastle Unitedhez igazolt.

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Két év után a West Ham United következett, ahol Parker négy szezont töltött el, és sokak szerint a Premier League legkiegyensúlyozottabb középpályása lett, a válogatottban mégis elfelejtették.

A 2010-2011-es idény furcsa lehetett a számára: neki remekül ment a játék, visszakerült a nemzeti csapatba, sőt, az újságírók a szezon legjobbjának választották, de a West Ham kiesett az élvonalból. Parker nem is maradt a WHU-nál, és karrierje negyedik londoni csapatához, a Tottenham Hotspurhöz szerződött. A válogatottban immár biztos helye van, a hollandok elleni barátságos meccsen az ideiglenesen megbízott szakvezető, Stuart Pearce a csapatkapitányi karszalagot is neki adta. Szerepe nem látványos a csapaton belül, de rendkívül hasznosan futballozik.

Miguel Veloso az apja nyomában

Ahhoz, hogy a portugál válogatottban Cristiano Ronaldo vagy Nani villoghasson, arra van szükség, hogy a védekező középpályások extra munkát végezzenek. A két világklasszis szélső szerencséjére a csapatban ott van Miguel Veloso, aki az első két csoportmérkőzésen átlagban több mint 11 kilométert futott, és hatalmas mezőnymunkájával lehetőséget teremt a támadóknak arra, hogy kevesebbet védekezzenek.

Miguelnek alighanem a génjeiben van mindez, hiszen apja, Antonio Veloso kiváló hátvéd volt: több mint 400 bajnokin játszott a Benficában, és negyvenszer a portugál válogatottban, többek között ott volt az 1984-as Európa-bajnokságon is. Természetesen a fia is a Benficában kezdte el karrierjét, azonban ő azt tanácsolta, hogy inkább menjen a városi rivális Sportinghoz, mert ott sokkal jobban törődnek a saját nevelésű fiatalokkal. A kis Miguel így 14 éves korától már a Sportingban szerepelt, négy évvel később pedig már az első csapattal edzhetett - igaz, bemutatkozására várnia kellett, mert előbb még kölcsönadták a másodosztályú Olivais Moscavidénak.

Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

2006 őszén azonban nem csak hogy debütálhatott a nagycsapatban, hanem rögtön kulcsember lett, első BL-meccsén például levette a pályáról az Internazionale portugál sztárját, Luis Figót. Ekkor már ő volt az U21-es válogatott csapatkapitánya, a nagyválogatottban pedig 2007 augusztusában mutatkozott be. Ott volt a 2008-as Eb-n is, de a szövetségi kapitány, Luiz Felipe Scolari részben rá utalva jelentette ki, hogy a játékosok egy részének kevesebbet kellene törődniük a divatbemutatókkal és többet a futballal.

Velosónak klubedzőjével is meggyűlt a baja, ami már csak azért is érdekes, mert a Sporting mestere akkoriban az a Paulo Bento volt, aki jelenleg a szövetségi kapitány, a jelek szerint azonban már rendezték a konfliktust. 2010 óta Veloso mindenesetre az olasz élvonalban, a Genoában futballozik (jövő nyártól tehát Tőzsér Dániel és Rudolf Gergely is a csapattársa lehet): a klub tízmillió euróért vette meg, de minden további transzfer 20 százaléka a Sportingot illeti. A középpályás egyébként ugyanúgy a Gestifute játékosügynökséghez tartozik, mint szinte minden focista a portugál válogatottból.

www.globalsoccerapp.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!