Vágólapra másolva!
A Paris Saint-Germain sztárja, a svéd Zlatan Ibrahimovic, illetve az FC Barcelona brazil csatára, Neymar is a jelölt a 2013-as Puskás-díjra, azaz az ő egy-egy találatuk is szerepel azon a hétfőn nyilvánosságra hozott tízes listán, melyen az elmúlt egy év legszebb góljai kaptak helyet az illetékes szakmai bizottság megítélése szerint.

Az eset érdekessége, hogy Ibrahimovic angolok elleni elképesztő ollózása még 2012-ben született, de tavaly már lezárták a jelöltek listáját, így akkor nem fért fel a gól.

Nem a svéd csatáré az egyetlen 2012-es gól, a Bologna görög játékosának, Panajotisz Konénak a Napoli elleni látványos mozdulata szintén ott van a tízes listán, mivel a a 2012. november 1. és 2013. október 31. között esett gólokkal "pályázhattak" a játékosok.

A jelöltek közé ezúttal két női játékos - az ausztrál Lisa De Vanna és a francia Louisa Nécib - is bekerült.

Az idei tíz jelölt listája:
Lisa De Vanna (ausztrál) - június 1., Sky Blue-Boston Breakers amerikai női bajnoki mérkőzés


Louisa Nécib (francia) - március 17., Olympique Lyon- Saint-Etienne francia női bajnoki mérkőzés


Peter Ankersen (dán) - augusztus 10., Esbjerg-Aarhus dán bajnoki mérkőzés


Antonio Di Natale (olasz) - április 7., Udinese-AC Chievo Verona olasz bajnoki mérkőzés (0.44-nél a gól a videón)


Zlatan Ibrahimovic (svéd) – 2012. november 13., Svédország-Anglia barátságos mérkőzés


Panagiotisz Koné (görög) – 2012. december 16., Napoli-Bologna olasz bajnoki mérkőzés


Daniel Luduena (mexikói) – július 27., Pachuca-Tigres UANL mexikói bajnoki mérkőzés


Nemanja Matic (szerb) – január 13., Benfica-FC Porto portugál bajnoki mérkőzés


Neymar (brazil) – június 15., Brazília-Japán Konföderációs kupa-mérkőzés


Juan Manuel Olivera (uruguay) – augusztus 28., Nautico-Sport Recife Copa Sudamericana-mérkőzés


A 2009-ben alapított Puskás-díjat elsőként Cristiano Ronaldo kapta meg, a Manchester United színeiben szerzett találatáért. A portugál csatár Puskás Ferenc özvegyétől vehette át a legszebb gólért járó díjat. 2010-ben Hamit Altintop győzött, 2011-ben Neymar, míg tavaly a szlovák Miroslav Stoch.

A fifa.com és a francefootball.fr olvasói december 9-ig választhatnak a tíz megadott gól közül. Akkor nyilvánosságra hozzák, melyik három kapta a legtöbb szavazatot.

Rögtön ezt követően, ugyancsak a két megjelölt honlapon, folytatódik a szavazás, de már csak a fennmaradó három legszebb gól közül választhatnak a voksolók. A végső győztest 2014. január 13-án, a FIFA Aranylabda-gáláján, Zürichben hirdetik ki. A szavazás aznap, az esti show közben zárul le.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!