Divízió I/A jégkorong-világbajnokság, 5. forduló:
Magyarország - Lengyelország 2-1 (0-0, 0-0, 2-1) - élő közvetítés
Krakkó, 13 ezer néző
v.: Konc (szovák), Wiegand (svájci)
gól: Hári (42., gólpassz: Banham, Sebők), Szirányi (60., üres kapus), illetve Rompkowski (56., Bryk)
kiállítások: 4, illetve 6 perc
Ahogy 2002-ben, 2008-ban, 2010-ben, 2011-ben és 2013-ben, úgy Krakkóban is igazi döntő várt a magyar jégkorong-válogatottra, ráadásul a hazai pályán szereplő, 10 ezer szurkolója által biztatott lengyelek ellen.
Az említett öt alkalomból csak egyszer sikerült győztesen kijönni a legvégső harcból, 2008-ban, amikor Szapporóban 4-2-re győztünk az ukránok ellen. Abból a csapatból mindössze négyen kerültek be a mostani keretbe, a két Vas testvér mellett Benk, valamint Kovács, de a legendás 1975-76-os garnitúrából már senki nem volt ott Krakkóban. A magyar hoki erejét, potenciálját mutatja, hogy a sokak által hosszú évekre tippelt üres járat mindössze egy évig tartott, a gyengébben sikerült dél-koreai vébé után Lengyelországban Rich Chernomaz csapata úgy ment el az utolsó meccsig, hogy csak az előzetesen is a legnagyobb favoritnak tartott kazahoktól kapott ki. Ellenben kipipálta a japánokat, az olaszokat és a végül kieső ukránokat is, arra viszont kevesen számítottunk a torna előtt, hogy az egy éve még egy osztállyal lejjebb szereplő lengyelek ellen dől majd el a sorsunk.
Ha azt írtuk, hogy a lengyeleknek előnyt jelentett a hazai pálya, akkor említsük meg, hogy Krakkóba 4-5 ezer magyar szurkoló látogatott ki a mindent eldöntő meccsre, akik a létszámbeli hátrányukat elképesztő hangerővel és lelkes buzdítással ellensúlyozták. A magyar csapat úgy kezdte a meccset, ahogy az olaszok és az ukránok ellen tette, a lengyeleket már a saját harmadukban igyekeztek csatáraink megzavarni, és az első öt percben szinte végig a lengyel kapu előtt zajlott a játék. Az utolsó meccset bámulatos, 96 százalékos védési hatékonysággal kezdő Odrobny a döntőt is jó formában indította, előbb Magosi lövését kapta le a lepkés kesztyűvel, majd Vas Márton bombáját ütötte ki a botos kesztyűvel. A lengyelek kontrákra építettek, és a szórványos ellentámadásaik egyikénél Kalinowski próbálta meglepni Rajnát, de kapusunk odaért a rövid sarokra. Aztán visszatért a játék az addigi medrébe, azaz jöttek a magyar akciók, sorrendben Hári, Magosi és Sarauer előtt adódott lehetőség, de Odrobny a helyén volt, még Kóger váratlan löketét is leszedte.
Az első harmad így gól és kiállítás nélkül pörgött le, aztán a második felvonás elején emberelőnybe került a magyar csapat, de ezúttal nem sikerült eladni azt a figurát, hogy a honosított kanadai Banham bombáz hátulról, valaki pedig beleszúr a kapu előtt. A lengyelek kőkeményen bekkeltek, egyszer még a legtöbbet ütköző csatárunkat, Sofront is úgy tették fel a palánkra hátulról, hogy elég nehezen kászálódott fel a jégről. Újabb magyar fór következett, de majdnem bajba kerültünk egy gyors ellencsapásnál, szerencsére Sofron hátvédeket idéző módon ért vissza, és korcsolyával szerelt. Nyomott a magyar csapat, de Odrobny mindenbe bele tudott akadni, és közben nagyon kellett figyelnünk, mert életveszélyesek voltak a lengyel próbálkozások is. Kiss Dániel kiállítása miatt a lengyelek is kipróbálhatták a harmad hajrájában, milyen 5 a 4 ellen játszani, de szerencsére nem éltünk át igazán meleg pillanatokat. A hajrát egy parádés ütemű magyar mentés és Sofron jobb sarok mellett elsuhanó bombája zárta le, így minden az utolsó 20 percre maradt, Hitchcock sem rendezhette volna jobban.
A magyar csapat a harmadik harmadot is úgy kezdte, mint az elsőt, azaz ott voltunk a lengyel kapu előtt, és ez gólt is eredményezett a 42. percben: Banham bombája kijött a kapusról, Hári pedig a kapuvas alá emelt. Addig sem teremtett gyenge hangulatot a magyar tábor, de innentől még csavartak egyet a hangerőn, és óriási látvány volt, ahogy a "ki nem ugrál, büszke magyar" nótánál a csarnok harmada ütemesen mozgott fel-le. Jönniük kellett a lengyeleknek, hiszen nekik immáron két gól kellett volna az A csoporthoz, volt is dolga Rajnának, de mi sem mondtunk le a támadásokról, fontos volt éreztetni a hazaiakkal, hogy nem adjuk át az irányítást. Sebők kiállításánál komoly esélyt kaptak a lengyelek, de a ziccereik szerencsére kimaradtak, miközben mi kétszer is eldönthettünk volna a meccset, de Odrobny Sofron és Sarauer eszén is túljárt.
Alig több mint 4 perccel a vége előtt időt kért a lengyel kapitány, a korábbi kiváló csatár, Jacek Plachta, aki bevállalta a kockázatot, és már ekkor lehívta a jégről kapusát. A merész, de mégis érthető húzás első része bejött, 188 másodperccel a vége előtt egyenlítettek a hazaiak, Bryk óriási bombájába a kapu előtt ólálkodó Rompkowski ért bele. Most lett csak igazán őrült hangulat a csarnokban, a lengyel közönség életre kelt, hogy egy perccel a vége előtt ismét kapus nélkül indítsa csapatuk az utolsó rohamot. Banham megkönyörülhetett volna a szívbetegeken, de félpályás lövése mellécsúszott, majd 22 másodperccel a vége előtt egy hosszas videózással kínozták a végletekig az idegeket a bírók, aminek az lett a vége, hogy öt másodpercet nyertünk. A lengyelek még egyszer utoljára lehozták a kapust, Szirányi pedig ezt kihasználva a saját kék vonalától becsúsztatta a megszerzett korongot, a magyar játékosok a jégen, az újságírók és a szurkolók a lelátón ugrottak egymás nyakába. Magyarország 2-1-re győzött, és ezzel 2008 után ismét feljutott az A csoportba, amelyet jövőre Moszkvában és Szentpétervárott rendeznek.
A kapitány büszke
"A játékosok maximálisan tudatában voltak annak, hogy miért jöttek Krakkóba" - nyilatkozta az ünneplés közben Rich Chernomaz szövetségi kapitány. "Rászolgáltak arra, hogy jövőre a világ legjobbjai között játszhassanak. Az első edzőtábor első másodpercétől a lengyel meccs utolsó pillanatáig maximálisan figyeltek. Büszke vagyok rájuk."
