A Real Madrid 1987 óta nem tudott továbbjutni olasz rivális ellen a BEK/BL-ben, sorozatban hét párharcot bukott el, és legtöbbször – háromszor – épp a Juve kezétől vérzett el. A két csapat kedd esti összecsapásán is inkább Allegri taktikája érvényesült, a meccs döntő többségében a Real alkalmazkodott az olaszok játékához.
Hazai oldalon a stabil kezdőcsapatból csak egy, de annál fájdalamsabb hiányzó volt: Paul Pogba, az ő helyén a mindössze 22 éves Stefano Sturaro kapott lehetőséget. Nem teljes az analógia, de legalább ilyen meglepő és kockázatos húzás volt Roberto Di Matteótól, amikor a 2012-es BL-döntőben a kezdőbe jelölte Ryan Bertrandot, aki akkor mutatkozott be a BL-ben. Allegri a meccs után elmondta, azért hagyta ki Roberto Pereyrát a kezdőből, hogy meccs közben friss, több poszton is használható játékost tudjon behozni.
A Realnál Karim Benzema és Luka Modric sérülése okoz gondot, így Ancelotti ismét a 4-4-2-es felállás mellett döntött Sergio Ramosszal a középpályán.
Allegri a hagyományos olasz játékfelfogás mellett döntött, ami amellett érvel, hogy az határozza meg a játék sebességét és irányát, aki uralni tudja a pálya közepét. Éppen ezért labda nélkül sokszor inkább 4-4-2-es gyémánt alakzattal játszott a Juventus, Vidal pedig brutális, kettős terhelést kapott.
Az olasz futball egyik legemblematikusabb posztja a csatárok mögött játszó trequartista, aki a támadások megszervezéséért és a gólszerzésért is felel, mint például Francesco Totti. Ám időről időre akad egy edző, aki egy védekezésben is használható, sokoldalú játékost tesz a posztra; egyrészt, hogy erősítse a csapat letámadását, másrészt a középpályás jelenlétet. Elsőként talán a 4-2-3-1-et játszó Luciano Spalletti alkalmazta a Románál, ahol Simone Perrotta kapta a feladatot, Allegri pedig Kevin-Prince Boatenggel kísérletezett még a Milannál ebben a szerepkörben, és most ezt dobta be a Real ellen is azzal, hogy Vidalt részben kivette a középpályáról.
A feladat tökéletes fizikumot követel: Vidal részt vett a Juve letámadásában, de ha a Real ki tudta hozni a labdát, akkor azonnal visszazárt a középpályára, és segített Pirlo tehermentesítésében a labdakihozatalok során is. Nem meglepő, hogy ő futotta a legtöbbet a játékosok közül.
A Juventus általában labdatartással uralja a meccseit, de egyértelmű volt, hogy a Real ellen ezt nem kockáztathatja meg, mert hatalmas területek maradtak volna a védők mögött. Allegri ezért inkább arra játszott, hogy a saját térfélen bemutatott passzolgatással kicsalogassa a Real középpályásait, majd a letámadást hosszú, lapos labdákkal játssza ki a középen visszalépő Tévez, és a szélek felé mozgó Morata segítségével.
A Realnak végig problémát okozott a zsebben (az ellenfél védelme és középpályája közötti terület, angolul pocket) mozgó támadók kezelése, viszont ennek is megvolt az ára: Vidal visszalépései miatt sokszor túl nagy volt a távolság a labda és a támadók között, a Juventus pedig beszorult a saját tizenhatosára, és nem tudták kihozni a labdát, különösen az első félidő utolsó 15 percében.
Ahogy várható volt, Ancelotti a Pirlo elleni védekezésre építette fel csapata labda nélküli játékát. A 4-4-2 két csatára, Ronaldo és Bale középre zártak, és folyamatosan zavarták a labdakihozatalokat.
A négytagú védelem Pirlóval kiegészülve azonban ilyen szintű nyomást még elég jól és labdabiztosan kezel, Chiellini nem egy labdazsonglőr, mégis mind a 61 átadása pontos volt a meccsen. Ha a Realnak nem egy olasz, hanem egy kicsit bátrabb edző ül a padján, akkor Pirlo letámadását Kroosra lehetett volna bízni, Ronaldo és Bale pedig támadhatta volna a sokkal körülményesebb belső védőket, amivel vélhetően nagyon komoly probléma elé állította volna a Juventust. Ancelotti azonban türelmesebb megoldást választott, és semmiképp sem akart ilyen nyitott játékba belemenni.
A Juventus bátran és kezdeményezően ment bele az elődöntőbe, több lehetőséget is kidolgoztak, mielőtt egy fantasztikus passzjáték után Varane helyezkedési hibáját kihasználva megszerezték a vezetést (1-0).
Tevez ebben az esetben is a zsebből indult, a francia védő viszont nem követte a mozgását.
A gólt követően átvette a meccs irányítását a Real, a felfutó védők, Marcelo és Carvajal is többször a védelem mögé tudtak kerülni, és rendszeresen emberfölényt alakítottak ki a széleken. Egy ilyen szituáció után egyenlítettek a spanyolok, és a vezetést is megszerezhették volna, ha Isco és Marcelo szép összjátéka után Rodríguez nem a kapufára fejel. Ebben az időszakban a Juventusnak többször is szerencséje volt, és ami leginkább aggasztó lehet számukra a visszavágó előtt az az, hogy a bekapott gólt egyáltalán nem tudták lereagálni, benne maradtak a Real nyomásában.
A második félidő elején a túlságosan fellazuló Real-védelem ellen végig tudott vinni egy kontrát a Juventus, Tévez pedig magabiztosan lőtte be a saját maga által kiharcolt tizenegyest (2-1). Carvajal viszont örülhetett, hogy megúszta sárga lap nélkül, mert máskülönben a 74. percben már a másodikat kapta volna, mikor felrúgta Vidalt.
A 63. percben Hernandez becserélésével (Isco helyett állt be) a Real Madrid átváltott a megszokott 4-3-3-as rendszerére, de még mielőtt Ronaldo és Bale belendülhettek volna a széleken, egy perccel később Allegri is lépett: Barzagli becserélésével 3-5-2-re, igazából 5-3-2-re módosította a Juventus alakzatát.
A Real nem találta a felállt védelem ellenszerét, Kroos egyetlen kulcspasszt sem adott a meccsen, és a tizenhatoson belülre egyszer sem passzolt pontosan. Pozíciós játékban nem volt a csapat hasznára Ramos sem, és csapnivalóan futballozott Gareth Bale is.
Ahogy látszik, a Realnak 162 passza volt a támadóharmadban, de a tizenhatoson belül alig volt pontos átadásuk, sokszor pedig esetleges ívelgetésbe fordult a játékuk, 29 beadásukból mindössze 7 talált embert.
Ugyanez a gyakorlatban így nézett ki: a Juventus félkörívben védte a kapu előterét, és rendre nyerte a fizikai párharcokat, hiszen Ronaldo és Bale képességei ilyen környezetben nem igazán érvényesülnek.
A meccs végére fejben és lábbal is elfáradt a Juve, gyors egymásutánban Bonucci, Vidal és Pirlo is veszélyes helyen vesztett labdát a rossz döntése miatt, de ezeket nem tudta kihasználni a Real, sőt még Llorente szerezhetett volna kétszer is gólt a meccs hajrájában.
Az, hogy nem sikerült, rávilágít a legnagyobb különbségre, ami a Juventus és a topcsapatok között húzódik: kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy minél többet cserél Allegri, annál gyengébb lesz a csapata, nincs olyan minőségi keret a keze alatt, amely érdemben tudná erősíteni a kezdőcsapatot. Llorente helyzeteiből egy klasszis két gólt lőtt volna, de egy felső kategóriás támadó is minimum egyet.
A Realban sok gyenge egyéni teljesítmény akadt, amihez persze hozzájárult az is, hogy a Juve kedvezőtlen feltételeket teremtett ellenfelének. Erre lehet számítani Madridban is, a Juventusnak azt a határt kell megtalálni védekezésben, amivel még nem szorul be a kapu elé, de nem is ad túl nagy területet a Real támadóinak.
A meccstapasztalat és az eredménykényszer miatt Ancelotti valószínűleg a kezdetektől 4-3-3-at játszik majd, így Ronaldo és Bale számukra kedvezőbb pozícióban, a szélről befelé induéva, a kapuval szemben állva dinamikusan játszhat. A Juventus mellett szól viszont Pogba várható visszatérése, és a tény, hogy a hétvégi bajnokijukra akár el sem kell utazniuk, míg a bajnoki címért küzdő Real kiélezett meccset játszik a Valencia ellen.
Bármi is történik majd, a címvédő elleni megérdemelt győzelmével a Juventus bizonyította, hogy szerencsés sorsolás ide vagy oda, visszatért Európa élmezőnyébe. Massimiliano Allegri valószínűleg nem lett volna képes a semmiből felépíteni a Juventust, viszont a Contétól átvett csapattal megugrotta azt a szintet, amit elődje már nem tudott: az egyenes kieséses szakaszban négy győzelem mellett csak egy döntetlent játszott a csapat, és a 8-2-es gólarányon sincs mit magyaráznia.
Az eddigi BL-statisztikák alapján a hazai pályán 2-1-es győzelemmel kezdő csapatok az esetek 51 százalékában jutottak tovább, pont ennyire tűnik kiegyensúlyozottnak a mostani visszavágó is.
A korábbi BL-meccsek elemzéséről itt olvashat.