Vágólapra másolva!
Gurisatti Gyula 1999. április 23-a előtt egy sportban volt világbajnok, utána pedig két másikban ért fel a csúcsra, de nem azért, mert kevesellte volna a búvárúszásban megnyert négy vb-aranyérmét. Miután egy felrobbant palack miatt térd alatt amputálták a lábait, művégtagokkal is sikeres tudott lenni: sportlövészetben két paralimpián is részt vett, horgászatban pedig két világbajnoki címet szerzett. Vajon miért hagyta ott a balesete után a pszichológus öt perc beszélgetés után?

"Miután megismerkedtem velük, nehezen fogadtak be. Sokat hülyéskednek a saját bajukon – például olyanokkal, hogy ellopom a lábad –, de nagyon nem szeretik, ha sajnálják őket" – mutat a már javában horgászó versenyzőkre az etyeki Boti-tónál a mozgássérült horgászok szövetségi kapitánya, Ulrich György. Büszkeségei, a 2014-es világbajnok csapat tagjai is elindultak a HandiCup nevű versenyen.

Itt kivételesen nem a végeredmény volt a lényeg, a tavaly egyéniben és csapatban is világbajnoki címet nyerő Gurisatti Gyula cseppet sem szomorkodott azon, hogy noha a versenynap előtt sorra fogta a pontyokat, élesben csak pár keszeget zsákmányolt, és a társával csak a negyedik lett.

Azt mondja, a lényeg, hogy 2014-ben, a római vb-n épp fordítva történt minden. "Az edzésnapon egy deka hal nem jött, el is neveztek víziőrnek, másnap viszont én voltam a hentes és mészáros, csak én fogtam a halat" – emlékszik vissza az olasz fővárosban történtekre.

Három sportban is tehetséges

Az ő sportolói karrierje azonban sokkal korábban kezdődött. Lövésztehetségére hamar felfigyelt edzőként dolgozó édesapja, de hatévesen inkább az uszodát választotta – 23 évesen pedig már búvárúszó világbajnok volt.

A HandiCup páros horgászversenyen minden ép pecás mellé egy mozgáskorlátozott került a reggeli sorsolás után Fotó: Polyak Attila - Origo


A sportág igazi nagyágyúja lett, összesen négyszer nyert vb-t, itthon több mint száz magyar bajnoki címet szerzett, mivel a 12 szám többségében nagyon jó volt. Akadt olyan év, hogy négy-öt bajnoki címet is begyűjtött – hosszú távon, búvárszámokban, 100-as, 200-as váltóban. "Tizenhét évig voltam válogatott, egészen a 33. születésnapomig" – tér rá a dátumra, amely megváltoztatta az életét.

Nem zavarja, ha a balesetről kérdezik

Megváltoztatta, de nem tönkretette, hanem új irányt szabott neki. "1999-ben volt a robbanás, amikor elvesztettem mindkét lábamat térd alatt. Valamit csinálni kellett, ezért elkezdtem paralőni és horgászni. Én voltam az egyik, aki Magyarországon elindította a mozgáskorlátozott horgászatot 2003-ban." Olyan könnyedén beszél a múltról, hogy visszakérdezünk: zavarja, amikor a 16 éve történteket kell felelevenítenie?

"Semennyire. El is mondom röviden, hogy mi történt. Edzést tartottam, és a tanítványaim fel akartak köszönteni a születésnapom alkalmából. Május 1-jén születtem, de mivel épp aznap rendezték a dunaújvárosi világkupát, a tanítványaim már 23-án tortával készültek, nyilván azért, hogy ellógják az edzést, mert nagyon kemény volt a felkészülés. Azt mondtam, ha mindenki leússza egyszer a versenyszámát, jöhet az ünneplés. Csak közben elmentem palackot tölteni, akkor történt a robbanás.”

Gurisatti Gyula egy spéci uszonnyal merül, horgászik, és a vízműnél dolgozik Fotó: Polyak Attila - Origo


"A klubelnöknek lett volna a feladata, hogy lejárt szavatosságú palack ne lehessen a közelünkben, konkrétan azért vette fel a fizetését, hogy erről nyilvántartást vezessen, de nem törődött vele. Ezt a palackot már kidobták egyszer, de szükség volt még egyre, hát visszacsapozták, pedig 12 éve nem vizsgálták meg műszakilag" – emlékszik vissza a balesetre Gurisatti Gyula. A felelősök végül könnyedén megúszták, 1 év 10 hónap, illetve 1 év 8 hónap börtönt kaptak – felfüggesztve. Azóta egyébként már csak olyan palackokat gyártanak, amelyek nem törnek szilánkosra, hanem széthasadnak, így nem okoznak ilyen sérülést.

Magának nem kell pszichológus!

Gyula pozitív világszemléletet örökölt a szüleitől, világéletében átlépett a nehézségeken. A baleset után a pszichológust megdöbbentette, hogy fejben mennyire rendben van. Öt perc után azt mondta neki: "Gyula, magának nem kell pszichológus!" "Én csak arra gondoltam, hogy így kell élnem, és ezt elfogadtam."

Ez azonban nem azt jelenti, hogy lemondott volna a szenvedélyről. "Igyekeztem megkeresni az életnek azt a területét, ahol pozitív érzésekhez juthatok. Szerettem focizni, szerettem futni, ez nagyon hiányzik, de most is olyan dolgokat keresek, amelyekben örömömet lelem, amelyek motiválnak, előrevisznek. Soha nem voltam kesergős fajta, új célokat keresek."

A versenyen Tímár Gábor sokszoros magyar horgászbajnok is részt vett Fotó: Polyak Attila - Origo

Pedig a felépülés nem két napig tartott. "Másfél év volt, mire eldobtam a mankókat, de az intenzív osztályon már a harmadik napon edzéstervet készítettem a gyerekeknek. Behoztak nekem egy infrás nyomtatót és egy laptopot, mert nem akartam cserbenhagyni a tanítványaimat. Abban az évben sikerült is megnyernünk a klubcsapatok világbajnokságát, sőt Lyonban világbajnok lett az egyik junior tanítványom, akit ideiglenes művégtagokkal elkísértem a versenyre. Megható volt, amikor az eredményhirdetés után odahozta az aranyérmet, és azt mondta, ezt azért nyerte, hogy ne érezzem, hogy nincsen lábam. Az ilyen visszajelzések után döbbenek rá, hogy amit csinálok, annak van értelme."

Továbbra is merül egy spéci uszonnyal

A búvárkodásról sem mondott le. "Azóta is minden héten kétszer-háromszor úszom, van egy spéci uszonyom, ami az én lábamra készült. Ugyanúgy szoktam merülni, még tengerben is."

Közben kiderült, hogy a sportlövészetet sem felejtette el. Bár folytathatta volna mozgáskorlátozott búvárúszóként, nem szerette volna kihasználni azt az előnyt, hogy egészségesen volt többszörös világbajnok. Sportlövészetben már két paralimpián is szerepelt, a legjobb eredménye a 13. volt, most pedig a riói játékokra gyúr. Ha elkerüli a balszerencse, akkor már most résztvevőnek mondhatná magát, csakhogy a kvalifikációs vb-n nagyon erős szél fújt.

Fotó: Polyak Attila - Origo


"Az 53. lövésnél kétszer belekapott a szél a kezembe, ezért úgy döntöttem, leteszem a fegyvert, mert ebből már nem lesz jó lövés, erre véletlenül elsült. Ránéztem a monitorra, láttam, hogy 6,9 pontot lőttem – hiszen a táblát azért eltaláltam –, és majdnem ez is elég volt. Hét pont már riói kvótát ért volna, azaz nagyjából egy milliméteren múlt a kijutásom. Remélem, sikerül majd kijavítanom ezt a hibát az eszéki kvótaszerző versenyen."

Egymillió csak a lőszerekre

Úgy véli, a parasportolók támogatásában komoly hiányosságok vannak. "Nem kaptunk meg azt a támogatást, amit Peking után emlegettek. Ez arról szólt, hogy közel azonos anyagi feltételek mellett készülhetünk majd a játékokra, mint az épek. Sok olyan magyar, a világ elitjében lévő parasportoló van, aki segélyekből, támogatásokból él. Úgy gondolom, ha a döntéshozók egy napot eltöltenének egy ilyen sportoló mellett, és látnák, hogy milyen munkát végez, akkor másképp néznének ezekre az emberekre, és más döntések születnének."

Ilyen anyagi körülmények között költséges hobbinak tűnhet a sportlövészet és a horgászás, a nagy versenyeken elért irigylésre méltó eredmények ellenére. Gurisatti a fizetéséből – civilben vízórák adminisztrációjával foglalkozik – közel egymillió forintot költ csak lőszerre egy évben. "Egy darab lőszer 25 forint, és ahhoz, hogy a világ elitjében legyek, napi 100-200 lőszert kellene ellőnöm, ami napi 2500-5000 forint. Ráadásul Magyarországon egyetlen akadálymentes lőtér van. A 2008-as pekingi paralimpia előtt csak keveset tudtam gyakorolni, az utolsó pillanatban kaptam csak lőszert."

A horgászathoz kondi is kell

Közben a horgászattal is nagy sikereket ért el, Rómában nagy hátrányból sikerült dévérkeszegeket, márnákat és tengeri péreket is fogva az első helyre kerülnie a magyar csapatnak. "Nehéz pálya volt, sokszor kellett kivenni-betenni a botot, fizikailag is nagyon fárasztó volt. Jó formában, jó kondiban vagyok, de a 40 fokban végighorgászott három óra után szinte leestem a ládáról."

Fotó: Polyak Attila - Origo


Ennek ellenére ő lett a legjobb, így egyéniben is vb-aranyat ünnepelhetett. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert a verseny után kirabolták a magyar csapatot. "A bankettig örültünk, de hazafelé már nagyon rossz volt a hangulat. Képzeljék el, egy élet munkája ott volt az autóban, és mind elvitték. Saját, spéci cuccok voltak, ráadásul sok-sok emlék fűződik egy-egy pecabothoz, ráállt a kezünk is – hihetetlenül sajnáltuk."

Vízilabdás is van a családban

Az alma nem esett messze a fájától, Gyulának a lányai is roppant tehetségesek a saját sportágukban. "A nagyobbik, Lilla felnőtt Európa-bajnok lett tavaly búvárúszásban, a kisebbik, Gréta pedig válogatott vízilabdás, az U19-es és U20-as Eb-n, illetve vb-n is gólkirálynő lett. Most pedig benne van Merész András felnőtt keretében."

Ha minden jól alakul, akkor Rióban két Gurisatti is ott lesz: Gréta a női pólótornán, Gyula pedig a paralimpia sportlövő versenyén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!