Ők is britek, csak ők bulizni jöttek, nem balhézni

Becslések szerint 40 ezer északír szurkoló döntött úgy, megnézi, mire megy a 30 év szünet után ismét nagy tornán szereplő válogatottjuk. A zöldmezes embertömeg nagy részének nincs jegye, de ez cseppet se zavarja őket, ők bulizni jöttek, élvezni a lehetőséget, amely ki tudja, mikor adatik meg számunkra újra. És hogy mi van, ha esetleg kikapnak? Még nagyobb hangerővel éltetik a csapatukat.

Ha valakik, mi magyarok pontosan átérezzük, mit jelent 30 év után kijutni egy nagy tornára. Sokan a Franciaországba látogató északír drukkerek közül még meg sem születtek, amikor utoljára jártak kinn a zöldek egy komoly eseményen, abban az 1986-os vb-csapatban pedig olyan nevek szerepeltek, mint a 119 válogatottságával sokáig világrekordernek számító kapus, Pat Jennings, valamint minden idők legfiatalabb vb-résztvevője, Norman Whiteside.

Ha a mostaniakról kérdezzük az északíreket, szinte mindenki kivétel nélkül Kyle Lafferty nevét említi, akire mi is jól emlékezhetünk, hiszen a selejtezők során Budapesten és Belfastban is betalált ellenünk, előbbi három, utóbbi egy pontot ért csapatának. Bár a 28 éves csatár gólerősségében nagyon bízik az a 40 ezer északír, aki a becslések szerint Franciaországba utazott, az általunk megkérdezett szurkolók első helyen a csapategységet jelölték meg a legnagyobb erősségüknek.

Északír drukkernő, északír drukker Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Federico Gambarini

"Nem vagyunk favoritok, de nem lesz könnyű minket megverni" - foglalta össze a lényeget az egyik szurkoló, aki nem tagadta, kicsit ideges, mert még szoknia kell az élményt, hogy egy Eb-meccsen figyelheti a csapatot. Arról megoszlottak a vélemények, hogy a szurkolók számára mennyire volt meglepetés a csapat selejtezőbeli bravúrja, az északíreket ugyanis az ötödik kalapból sorsolták, mégis maguk mögé utasították a románokat, magyarokat, finneket, feröerieket és a hatalmas gödörbe került görögöket.

Északír és lengyel szurkolók Fotó: Polyák Attila - Origo

"Csak annyit vártunk a csapattól, hogy tegyenek ki magukért, de sokkal jobban teljesítettek az előzetesen elképzeltnél. Hogy az Eb-n mi az elvárás? Legyünk jók és hátha ebbe belefér egy továbbjutás is" - mondta egy Angliában élő északír apa, aki fiával érkezett az Eb-re.

Azok után, hogy az Eb első két napján egymást érték a szurkolói összecsapások, a béke szigete volt a nizzai stadion környéke, ahol a két tábor közösen hangolt a meccs előtt. A franciák persze biztosra mentek, nekünk háromszor is át kellett esni a biztonsági ellenőrzésen, és ugyanígy a szurkolókat is több lépcsőben ellenőrizték, miközben

összeszámolni sem tudtuk a rendőröket szállító autókat

, de sem a vízágyúra, sem a gumilövedékes puskára nem volt semmi szükség. A szombat esti történtek után persze érthető, hogy megerősített létszámban vonultak fel a fegyveres erők a stadionnál, mert bár a lengyelek és az északírek akkor is együtt ittak, szórakoztak Nizza központjában, a helyi kemény fiúk úgy gondolták, megmutatják, ki az úr a városban, és erőszakoskodtak egy sort.

Emeletes lengyel Fotó: Polyák Attila - Origo

Akár újságírót, akár szurkolót kérdeztünk az északírektől, mindenki azt mondta, ők bulizni jöttek, élvezni azt, hogy itt lehetnek, fel sem merült bennük, hogy átrendezzék a várost, ahogy az angolok tették Marseille-ben.

"Az a baj az angolokkal, hogy sosem tanulják meg a leckét"

- utalt egy északír drukker a folyamatos balhékra, ahogy az angol huligánok átlépik az országhatárt. Az északírek maguk sem igazán tudják, hogy álljanak az Egyesült Királyság legerősebb focinemzetéhez, bár többen is elismerték, hogy szurkoltak a szomszédnak az oroszok ellen, általában azért mégis a rivalizálás a jellemző a kapcsolatukra.

Az írekkel viszont sokkal egyértelműbb a viszony: az ő vereségük kifejezetten jókedvet okoz az északírek körében.

Mint ahogy a helyieket is jókedvre derítette a zöldmezes északír horda, amelynek tagjai fotózkodtak, akivel csak lehetett, a csinos francia lányokat még egy-két puszira is lehúzták a közös képek után, a lengyelekkel meg maradt a pacsizás és a koccintás. A stadionban és a környékén nem lehetett alkoholt kapni, de ezt a kérdést rutinosan megoldották a szomjas britek, már a meccsre menet feltankoltak, és akiknek nem volt jegyük, azok Nizza belvárosában egy ír kocsmában gyülekeztek, úgy tűnik, ha italozásról van szó, már nem olyan szigorúak a másik Írországgal kapcsolatban. A stadion környékén spontán kialakult sörverseny győztese nálunk az az északír lett, aki mindkét kezében egy-egy üveget lóbált, miközben teljesen berekedve és a sunyin támadó nizzai napsütéstől alaposan lepirulva énekelte az aktuális szurkolói dalt.

"És a szívünk piros-fehér" Fotó: Polyák Attila - Origo

"Ez egy olyan lehetőség, amely talán csak egyszer adódik az életben, egyszerűen nem volt kérdés, hogy itt legyünk. Ott voltam Budapesten az első selejtezőn - csupa jó emléket szereztem a barátságos magyarok között -, de még az ottani győzelem után sem gondoltam, hogy itt kötünk ki. Az biztos, hogy akármi lesz a vége, mi boldogan megyünk haza, és ha utolsóként zárnak a fiúk a csoportban, akkor is megünnepeljük őket. Hogy mi van, ha ma veszítünk a lengyelek ellen? Akkor pedig csak még hangosabban éneklünk, bedobunk pár sört, és folytatjuk a bulizást" - mondta egy hatalmas szendvics eltüntetése közben Daniel, aki még nem élt, amikor 1986-ban velünk együtt résztvevő volt a mexikói vébén az északír válogatott. Hogy mi lehet ebből a tanulság számunkra? Talán azt, hogy nem ártana nekünk is megtanulni élvezni valamit, és nem befeszülni attól, hogy mi lesz az eredmény.