A Márton Anna, Záhonyi Petra, Pusztai Liza, László Luca összeállítású, alig 18 év átlagéletkorú együttes a negyeddöntőben az olimpiai bajnok oroszokat, a bronzéremért pedig a házigazda franciákat győzte le.
A magyarok a nyolcaddöntőben fölényesen, 45-31-re verték a lengyeleket, majd a legjobb nyolc között 45-41-re a kissé szintén megfiatalított orosz válogatottat,
amelyben ugyanakkor ott volt a Rióban kétszeres aranyérmes Jana Jegorjan.
Az elődöntőben - amely szinte pihenő nélkül következett - az olaszok nyertek 45-27-re, de a bronzmérkőzés ismét magyar sikert hozott, 45-43-as végeredménnyel a franciák ellen.
Ebben a szakágban több mint három éve volt előzőleg dobogós a magyar válogatott Világkupán.
A szombaton véget ért egyéni versenyben a magyarok közül a 18 éves Záhonyi Petra és a mindössze 15 éves Pusztai Liza szerepelt a legjobban: mindketten a nyolcaddöntőig jutottak, és előbbi 15., utóbbi 16. lett.
Harmadik lett a férfi párbajtőr-válogatott
A harmadik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a Buenos Aires-i Világkupa-versenyen.
A Somfai Péter, Bányai Zsombor, Siklósi Gergely, Berta Dániel összeállítású csapat a nyolcaddöntőben 22-21-re verte a lengyeleket, majd a legjobb nyolc között 45-34-re a dél-koreaiakat, az elődöntőben viszont 43-36-ra kikapott a franciáktól - a hazai szövetség beszámolója szerint - úgy, hogy az utolsó párharcig a magyaroknál volt az előny.
A bronzéremért a csehekkel kellett mérkőzni, akiket szoros csatában 27-26-ra vert a magyar válogatott.