Vágólapra másolva!
Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azt a 23 játékost, akik elutazhatnak a Portugália elleni vb-selejtezőre, amelyet március 25-én rendeznek Lisszabonban – adta hírül az MLSZ honlapja.

A magyar válogatott szűk keretében az elmúlt napokban Telkiben készülő három újonc először kaphat lehetőséget: Eppel Márton (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Debreceni VSC) és Vinícius Paulo (Videoton) is meggyőzte teljesítményével a szövetségi kapitányt.

Bernd Storck bízik az újoncokban Fotó: Polyák Attila - Origo

"A három új kerettag kitűnő benyomást tett rám, így velünk utaznak Portugáliába. Viszont azoknak is köszönöm az egész heti kemény munkát, akik ezúttal végül nem kerültek be a Portugáliába utazó keretbe. Úgy vélem, a tapasztaltabb és a fiatal játékosok kitűnő egyveleget alkotnak a csapatban. Utóbbiak sorát vasárnaptól Sallai Roland és Kalmár Zsolt is gyarapítja majd – fogalmazott a kerettel kapcsolatban Bernd Storck a pénteki bejelentés után.

A válogatott egy negyedik újoncot is avathat, hiszen a vírusos betegség miatt kieső Németh Krisztián helyét a Serie B-ben szereplő Novara magyar támadója, Adorján Krisztián foglalja el, aki szintén először csatlakozik a válogatott keretéhez.

A magyar válogatott Portugália elleni 23 fős kerete

Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők:
Bese Barnabás (Le Havre)
Fiola Attila (Videoton FC)
Hangya Szilveszter (Vasas FC)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)
Lang Ádám (Dijon)
Pintér Ádám (Greuther Fürth)
Vinícius Paulo (Videoton FC)

Középpályások:
Gera Zoltán (Ferencváros)
Holman Dávid (DVSC)
Kalmár Zsolt (Bröndby IF)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Nagy Ádám (Bologna)

Támadók:
Adorján Krisztián (Novara Calcio)
Dzsudzsák Balázs (al-Vahda)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Priskin Tamás (Slovan Bratislava)
Sallai Roland (Palermo)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!