Írógéppel verte szét Albert pályafutását a nagyhatalmú újságíró
Egy cikk, amely alapjaiban rengette meg a magyar labdarúgást, amely földbe döngölte a sportág egyetlen magyar Aranylabdását, Albert Flóriánt, és amely azért született meg, mert egy becsvágyó újságíró, Borbély Pál így akarta elfogadtatni magát azzal a közeggel, amelynek főszereplői mindig is kívülről jöttként tekintettek rá. Egy 49 évvel ezelőtti történet, kor és kórkép a szocialista magyar sportról, a nem létező sporterkölcsről és egy zseniről, akit nehezen tudott kezelni a rendszer.
„A mi időnk lejárt" – mondta az elkeseredett Mészöly Kálmán 1969. december 3-án Marseille-ben, ahol a csehszlovák labdarúgó-válogatott megismételt világbajnoki selejtezőn 4-1-re verte Magyarországot.
Ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat nem jutott ki az 1970-es mexikói világbajnokságra.
Sokan innentől számítják a magyar foci hanyatlását, a Marseille-ben elszenvedett pofon olyan hatású volt, amelyet képtelen volt kiheverni a sportág.
A csehszlovákok ellen vergődő magyar csapatban nem volt ott az az Albert Flórián, akit két évvel korábban Aranylabdásként egész Európa ünnepelt. 1969-re azonban egyre többször emlegették Albertet olyan kontextusban, amelyet a Fradi játékosa egészen biztosan nem érdemelt meg.
Ebben az évben született meg az az újságcikk, amely – ezt ma már tudjuk – jelentősen befolyásolta Albert és a magyar válogatott sorsát.
Nem állítjuk, hogy kizárólag Borbély Pálnak, a Népsport labdarúgó-szakírójának a véleménye miatt jutottunk el Marseille-be és búcsúztunk el az 1970-es világbajnokságtól. De azt sem mondhatjuk, hogy ez az írás nyom nélkül tűnt el a magyar sportsajtóban. Egy cikk, amely, ha nem is mindent, de sok mindent megváltoztatott.
Hol a fater? Hazament. De akkor ki fog védeni?
2017 decemberében írtunk arról, hogy 1968 kora nyarán mennyire méltatlan körülmények közepette kellett átvennie az Aranylabdát a Ferencváros futballistájának, Albert Flóriánnak. Az akkori viszonyok között megszokott, ma már inkább a hihetetlen kategóriába sorolható események azt mutatták, hogy
a magyar politikai vezetés nem tudott mit kezdeni Albert Aranylabdájával.
Az 1967-ben még lelkesen ünneplő magyar sportsajtó 1969-re már másképp közelített Albert Flóriánhoz. Tette mindezt egy selejtezősorozat közepén, amikor az volt a tét, hogy a magyar válogatott kijut-e a következő évi, mexikói világbajnokságra.
Mielőtt felidéznénk az ominózus cikket, bemutatjuk, hogy milyen körülmények között zajlott a szakmai munka a világ egyik legjobb válogatottjánál, a magyarnál. Hogy megértsük a történetet, kanyarodjunk vissza 1967-be, amikor a következő évi Európa-bajnokságra zajló selejtezők utolsó csoportmérkőzésén, 1967. október 29-én Magyarország 1-0-ra kikapott az NDK válogatottjától. A meccsnek semmilyen tétje nem volt, mert a magyar csapat úgy utazott el Lipcsébe, hogy egy esetleges vereség sem veszélyezteti a továbbjutását. Hogy az 1-0-s zakó mégis sorsdöntőnek bizonyult, arról a Magyar Testnevelési Sportszövetség (MTS) „gondoskodott."
A megfellebbezhetetlen tekintélyű grémium és az MLSZ akkori elnöke, Hegyi Gyula ugyanis a lipcsei vereség után piszkálni kezdte Illovszky Rudolf szövetségi kapitányt.
Addig tette ezt, míg Illovszky Rudolf közölte, hogy az év végén lejáró szerződését nem akarja meghosszabbítani, neki bőven elég, ha a Vasasra koncentrál.
Ha nem, hát nem – így Hegyi, aki 1968. január 3-án bejelentette, hogy az MTS és az MLSZ úgy döntött, hogy
Sós Károly lesz a szövetségi kapitány.
Az a Sós Károly, aki addig az NDK válogatottját vezette, és aki ezen a '67-es lipcsei meccsen az ellenfél, vagyis a keletnémetek kispadján ült. Már 7 éve ott dolgozott, azaz úgy rendelték haza, hogy tudták, Sósnak fogalma sincs arról, mi zajlik és zajlott akkor a magyar labdarúgásban.
Hogy ez mennyire így volt, arra bizonyság a következő történet. A nemzeti csapat 1968 áprilisának végén a tatai edzőtáborban készült a szovjetek elleni Eb-negyeddöntőre. A válogatott keret tagja volt Fatér Károly kapus és Fazekas László, az Újpesti Dózsa fiatal csillaga. Fazekast az édesapja vitte le Tatára, majd az öreg Fazekas hazafelé vette az irányt. Fia épp az edzőtábor kertjében sétált, amikor szembejött vele Sós Károly szövetségi kapitány.
A mester meg is kérdezte Fazekast, hogy hol a fater? Hazament, hol lenne? – felelt erre Fazekas. Sós ekkor elsápadt és csak annyit tudott kinyögni, hogy te jó isten, akkor most ki fog védeni?
A kapitány persze Fatér Károly után érdeklődött, aki természetesen ott volt az edzőtáborban.
Vinkovics, aki Sós Károly szerint Sinkovits
Sós Károly, aki Vinkovics Lajost, a csapat gyúróját rendszeresen Sinkovitsnak szólította (talán rémlett neki, hogy az NDK-ba szerződése előtt a József Attila Színházban már láthatott egy hasonló nevű művészt, Sinkovits Imrét), teljesen fogalmatlan emberként üldögélt a magyar válogatott kispadján. Tevékenysége idején előbb a szovjetek ütötték el a magyar nemzeti tizenegyet az 1968-as Európa-bajnokság négyes döntőjétől (a budapesti 2-0-s győzelem után Moszkvában sikerült 3-0-ra kikapni), majd következett az 1970-es mexikói világbajnokság selejtezője. A sorsolás egy csoportba rendelte a csehszlovák, a dán, az ír és a magyar labdarúgó-válogatottat.
Amelynek akkori legnagyobb csillaga az Aranylabdás Albert Flórián volt.
Számunkra 1969. május 25-én, Budapesten a csehszlovákok elleni mérkőzéssel indult a selejtezősorozat. Ezen a mérkőzésen a magyar csapat 2-0-ra nyert, Bene Ferenc, illetve Albert Flórián góljával. A következő két meccset idegenben vívta meg a magyar válogatott. 1969. június 8-án Dublinban az írek, egy héttel később Koppenhágában a dánok vendége volt a csapat. A dublini mérkőzést – ha nehezen is –, de megnyertük. A 80. percben még 1-1 volt az állás, de Bene ekkor is jól érkezett, az ő góljával győzött Magyarország. Két meccs, négy pont, ennél jobban nem lehetett volna kezdeni a selejtezősorozatot.
Éppen ezért ért mindenkit váratlanul, hogy az írek ellen megnyert meccs másnapján a Népsportban Borbély Pál „mai szemmel nézve" felfoghatatlanul kemény kritikát fogalmazott meg Albert Flóriánnal kapcsolatban.
Már a Népsport 1968. június 10-i számának címlapján ott állt a köztes cím – Albert-probléma.
Innentől idézzük fel a cikket, amely nagyon sok mindent megváltoztatott.
Két győztes tétmeccs után Borbély befűzte a papírt
A „Mit tudnak az írek, s miért győztünk nehezen" című írásban Borbély előbb Matt Busbyt, a Manchester United legendás szakvezetőjét kérdezte, aki azt mondta, hogy
nincs a magyar csapatban vezéregyéniség. Albert árnyéka régi önmagának, Göröcs érzésem szerint inkább biztatást igényelne, minthogy ő lelkesítsen másokat."
Innentől pedig Borbély Pál következett. „Nem véletlen, hogy a Manchester United világhírű szakvezetője éppen a középpályásokat sorolta fel, amikor a játék irányításának szükségességéről beszélt. A régiek szerint a WM-rendszerben a két fedezet és a két összekötő adott pofát a csapat játékának. A jelenlegi felállásban a feladatok koncentrálódnak, a középpályás játékosok védekeznek, mint régen a fedezetek tették, s ellenakciókat készítenek elő, gólokat lőnek, mint a régi összekötők. A magyar játékosok képtelenek 90 percen át ennek az összetett feladatnak az ellátására. Sőt, rövid szakaszokra is nehezükre esik. Göröcstől nem is kívánhatjuk ezt, mert neki a Dózsában nem kell embert fognia, megelégednek nagyszerű irányító képességével. Albert kivételes tudású befejező csatár, de mozgáskészségét, fizikai és pszichológiai adottságait figyelembe véve úgy tűnik, alkalmatlan erre a posztra. Egyébként is
úgy érzem, hogy az a különleges helyzet, amit ő a magyar labdarúgásban élvez – már-már veszélyes számára. Senki nem mondja meg neki, hogy amit hétről hétre nyújt, az kevés. Mi, újságírók is szinte belekapaszkodunk a csehszlovákok elleni az utolsó percekben fejelt góljába, mondván: ezzel elfeledtette kihagyásait. Pedig mindenki tudja, hogy nem veszi komolyan a válogatott edzőmérkőzéseit, fölényeskedik a kapu előtt, s ez megbosszulja magát akkor, amikor komolyra fordul a dolog.
A rangsorolásnál becsúszhatnak apró hibák, de ott kell lenni ahhoz, hogy valakit Európa legjobb labdarúgójának válasszanak. Rendben van, elfogadjuk egykori ifjúsági válogatott szövetségi kapitányának, Hoffer Józsefnek a véleményét: az idő múlik, elképzelhető, hogy ma már túl magasak számára azok a követelmények, amelyeket eléje állítunk. Akkor azonban át kell értékelni a vele való foglalkozás módját is. Például fel kell mérni, hogy valójában hol képes bizonyítani?"
Rögzítsük még egyszer. Borbély Pál dörgedelme egy idegenben 2-1-re megnyert vb-selejtező után jelent meg a Népsportban.
Új dimenzióba lép az Albert-ellenesség
A cikk egészen elképesztő hatást váltott ki. A megszólított, azaz Albert Flórián, aki egy évvel korábban Budapesten a Gundel étteremben „fű alatt" vehette át az Aranylabdát, azt olvashatta magáról a szaksajtóban, hogy alkalmatlan a válogatott szintű játékra.
Borbély Pál cikkének megjelenése Magyarországon olaj volt a tűzre, a szocialista sportsajtó által folyamatosan szinten tartott Albert-ellenesség ezzel új dimenzióba lépett.
Az események felgyorsultak. A válogatott 1969. június 9-én hazatért Dublinból, majd másnap az Újpesti Dózsa Budapesten a Vásárvárosok Kupája döntőjében az angol Newcastle United csapatával játszott Budapesten. A találkozón a Dózsa hamar 2-0-s vezetésre tett szert, úgy tűnt, hogy megvan a kupagyőzelem. A második félidőben a magyar együttes játéka szétesett, az angolok fordítottak és 3-2-re nyertek. A harmadik Newcastle-gól után a dühös közönség Albertet kezdte kórusban szidni.
A zúgolódásból azt lehetett kivenni, hogy a Dózsa két sztárja, Bene Ferenc és Dunai II. Antal azért fáradt el a második félidőre, mert az írek ellen megnyert vb-selejtezőn ők dolgoztak Albert helyett, ezért a Fradi csatára tehetett a Dózsa vereségéről.
A Ferencváros futballistája annyira szívére vette a dolgot – amúgy teljesen jogosan cselekedett így -, hogy első dühében lemondta az egy héttel későbbi, dánok elleni vb-selejtezőt.
Csakhogy itt lépett a képbe az MLSZ elnöke, Hegyi Gyula és az MTS elnökhelyettese. Ő addig duruzsolt Albert fülébe, míg a játékos vállalta a koppenhágai fellépést. Tehát annak a hatalomnak az egyik sportvezetője, amely hatalom mindig is ferde szemmel nézett az ország legnépszerűbb és maga mögött legnagyobb tömegbázissal rendelkező klubjára, a Ferencvárosra, most azért könyörgött Albertnek, hogy a játékos mindenképpen utazzon el a koppenhágai vb-selejtezőre.
Jön Engedal, Albert térde tropára megy
Mintha Albert megérezte volna, hogy nem szabad elutaznia Dániába. Hogy mégis megtette ezt, az is bizonyítja kivételes sportemberi nagyságát.
A koppenhágai mérkőzés 32. percében azonban olyan szerencsétlenül ütközött a dánok kapusával, Engedallal, hogy a földön maradt, és nem tudta folytatni a játékot.
A kivételes képességű Albert térdében minden összetört, elszakadt, megsérült. Bár később még visszatért a pályára, akkor már tényleg csak árnyéka volt önmagának. Olyan, akiről Borbély Pál a dublini mérkőzés után vitriolba mártott tollal írt.
Mondanunk sem kell, hogy 1969-ben teljesen mások voltak a hazai médiaviszonyok, mint korábban. 49 évvel később az ember csak a meglévő mozaikdarabkákból próbálja összerakni a történteket.
Az azonban biztos, hogy a magyar sport akkori irányítói és befolyásos emberei nem szerették a zseniket. Inkább legyen mindenki középszerű, álljon be a sorba, idomuljon. A zsenikkel csak baj van.
Mennyit tudna erről mesélni a három zseniális sakkozót nevelő Polgár László. De térjünk vissza Borbély Pál írásához. A közel fél évszázaddal később folytatott beszélgetések után azt leírhatjuk, hogy az Albert Flóriánt kipécéző cikk nem felsőbb utasításra, nem párthatározat alapján született.
Borbély Pál ezt magától írta meg – ami, ha lehet még rosszabb annál, mintha a pártszékházból utasították volna.
Mert ha valaki magától vet papírra ilyeneket, az semmi mást nem akar, mint megfelelni valakinek, vagy valaminek. A helyzet megértéshez azt mindenképpen tudni kell, hogy a magyar labdarúgó-társadalom Borbélyt mindig is kívülről jövő idegennek tekintette. Nem csoda, mert Borbély Pál a palánkok alól érkezett, hiszen válogatott kosárlabdázó volt. A nagy becsvággyal rendelkező újságíró nehezen viselte, hogy őt mindig is előkelő idegenként fogadta a magyar labdarúgás. Kollégája, Németh Gyula nála sokkal jobban elfogadott szakíró volt, vagy ha úgy tetszik, ő volt az igazi szakíró. Borbély nemcsak szakíróként akart érdemeket szerezni, de ezzel a cikkel megfelelt az akkori sportvezetés óhajának: üssünk minél többet és nagyobbat a Ferencvároson és Alberten.
A hatalom Albert (és Fradi) utálata már évekkel korábban, az Aranylabda átadása körül zajló cirkusz alkalmával nyilvánvaló volt.
Borbély Pál joggal gondolhatta azt, hogyha önszorgalomból belerúg Albertbe, ha ezt a véleményét olyan csomagolással tálalja, amelyben saját taktikai meglátásai is szerepelnek, azzal rögtön a legnagyobb és legismertebb szakírók közé emelkedhet.
Ezért kellett saját véleményének alátámasztására Matt Busby, hiszen az mégiscsak más, ha a Manchester United legendás szakvezetője egy követ fúj Borbély Pállal. Mégis, szembeszállni a Császárral – ehhez hihetetlen merészség kellett.
Borbély Pál nem volt párttag. Ugyanakkor azt nem tagadta, hogy jóban volt a kommunista rendszer politikusaival. Hát hogyne, hiszen különben aligha utazhatott volna, járhatta volna be a világot. Erről a 75. születésnapján, 2003-ban a Nemzeti Sportnak adott interjújában így beszélt.
Valóban jó kapcsolatban voltam a politikai vezetőkkel. Tiszteltek és elismertek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy talán egyedüli párton kívüliként kaptam meg a Rózsa Ferenc-díjat."
Egy egészen elképesztő Albert-interjú
Borbélyban azért sem merülhetett fel semmi kétség tettét illetően, mert a Képes Sport főszerkesztője, a minden ízében és vérében kommunista sportújságíró (és később sportvezető) Kutas István is az ő véleményét szajkózta. Olyannyira, hogy egy hónappal Albert koppenhágai sérülése után saját maga készített vele interjút. Nem is akármilyet.
Márpedig Kutas a lehető legritkább esetben ereszkedett le a sportolókhoz, interjút szinte sosem írt. Idézzünk most fel ebből a beszélgetésből egy részletet, amely tökéletesen megvilágítja azt a közeget, amely akkor a magyar labdarúgást és a magyar sportsajtót jellemezte. Az interjú a Képes Sport 1969. július 15-i számban jelent meg, ennek egy részletét közöljük most.
Kutas István: Sokak szerint azért volt ilyen vakmerő (Dániában), mert mindenáron ki akart tenni magáért.
Albert Flórián: Én mindig ki akarok tenni magamért, akkor is, ha ez nem sikerül. Egy-egyre állt a mérkőzés, világbajnoki selejtező mérkőzés volt, felismertem a gólhelyzetet. Minden lelkiismeretes csatár így tett volna a helyemben.
Meg akartam szerezni a vezető gólt. Ilyenkor az ellenfél nem gondol arra, hogy az ellenfél végső megoldásként leteríti.
Kutas István: A múltban elég gyakran állt a viták középpontjában. Mi az oka annak, hogy időnként felmerül az „Albert-kérdés"? Nincs ennek valami alapja?
Albert Flórián: Alapja biztosan van, de ennek az okát én nem tudnám megmondani.
Lehetséges, hogy bennem van a hiba, túlságosan érzékeny vagyok, túlságosan az előtérbe kerültem.
Volt olyan idő, amikor az újságárusnál két-három képeslapról is a saját képem bámult rám. Ha jól ment a játék, túlzottan dicsértek, ha rosszul ment, túlzottan szidtak. Nem vagyok öreg filozófus ahhoz, hogy a hírnevet mindig helyesen és bölcsen tudjam elviselni. Egyet elhihet nekem mindenki: én minden mérkőzésre lelkiismeretesen készülök, a legjobbat akarom nyújtani. De hát az ember nem gép, néha sajnos nagyon is gyarló, ideges lény.
Kutas István: A hírek szerint ön le akarta mondani a dánok elleni mérkőzést. Méghozzá egy újságcikk miatt. Nem gondolja, hogy a játékosnak játszania kell, akármit is írnak róla? Nem inkább a pályán kellene bizonyítania, mint duzzogással?
Albert Flórián: Őszintén beszélek.
Tényleg le akartam mondani a dánok elleni világbajnoki selejtezőt. Úgy éreztem, engem tesznek felelőssé olyasmiért, ami nemcsak az én hibám.
Nem én készítettem fel a csapatot, és nem csak én játszottam gyengén az írek ellen. Ennek ellenére győztünk a világbajnoki selejtezőn. Az ilyen mérkőzések ritkán adnak alkalmat a szép játékra, különösen olyan legelőn, mint amilyen a dublini pálya volt. Én úgy éreztem, hogy a két fontos mérkőzés között az a cikk bántó és ártalmas volt.
Kutas István:Kedves Flóri, ez a játékos kifogás régebbi, mint a dublini legelő. Különben is, ne játszunk rejtvényesdit, azt a bizonyos cikket Borbély Pál, a Népsport labdarúgó rovatvezetője írta. Hogyan tételezheti fel, hogy a cikkíró nem az ügy érdekében mondta el véleményét? Ifjú, tizenéves játékosok, akiknek egy kicsit fejükbe szállt a siker, könnyen beszélnek lenézően az újságírókról. Nem egy, a labdarúgás érdekében sokat tett sportújságírót intéztek el egy kézlegyintéssel az ifjú titánok, hogy az nem ért a futballhoz. De ön már 28 éves, és mellékesen újságíró. (Albertet Hoffer József, az MTI sportrovatvezetője, az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya vette maga mellé a távirati iroda sportrovatában – a szerk.) Miért újságíró-ellenes? Hogyan engedhet meg magának ilyen gyerekességet?
Albert Flórián: Nem vagyok újságíró-ellenes, hiszen a jövőmet is ezen a pályán képzelem el. De nagyon odavoltam. Józanul átgondolva magam is tudom, hogy a játékosnak játszania kell, és a játékával kell bizonyítania. Ez az egyetlen járható út a játékosok számára. Ha ez ember elfogadja a dicséretet, akkor el kell fogadnia a bírálatot is.
Csak nagyon váratlanul ért, és őszintén mondom: nem találtam igazságosnak. Miért mindig én vagyok a bűnbak?
49 év távlatából is döbbenetes visszaolvasni ezt az interjúrészletet. Két okból is. Egyrészt sokszor olvasva a szöveget az embernek az az érzése, hogy itt nemcsak a kérdéseket, de a válaszokat is megírták. Előre.
Aki ismerte Albertet, tudta, hogy a Kutas-féle „interjú" szóhasználatában ő sosem beszélt.
A módszer tipikus: benne van a vád, a „kivégzés", a „temetés", majd a felbukkanó önbírálat. Másrészt a kommunista és párttag Kutas István (aki 1974-ben az MLSZ elnöke is lett), egyértelműen kiállt az Albertet földbe döngölő Borbély Pál mellett, miközben a világ egyik legjobb labdarúgóját – aki lágyékig gipszben fogadta Kutast a család gödi nyaralójában – tette felelőssé. Arról aztán nem is szólva, hogy a beszélgetés további részében az Újpesti Dózsa szurkolóira hivatkozva kéri számon Alberten, a magyar labdarúgás egyik akkori zsenijén, hogy miért nem fut eleget.
Természetesen nem állítjuk, hogy a súlyos sérülés a Borbély-féle cikknek volt köszönhető. De akik ismerték Albertet, tudták, hogy a pályán kerülte az olyan helyzeteket, amelybe Koppenhágában gondolkodás nélkül belement.
Zalka András is szépen ad az Aranylabdásnak
Hiszen Kutasnak éppen ő mondta el: dolgozott benne a bizonyítási vágy, meg akarta mutatni, hogy többet ér ő annál, mint amit a cikkben, cikkekben leírtak róla. Vagy talán eszébe jutott Zalka András, aki a Testnevelési Főiskola tanáraként a Labdarúgás (főszerkesztő az a Hoffer József, aki Albertet az MTI-ben maga mellé vette) 1966. decemberi számában ezt vetette papírra Albertről: „1966 tavaszán a Ferencváros zuhogó esőben Tatabányán játszott bajnoki mérkőzést.
A második félidő hajrájában 2-1-re vezettek a tatabányaiak. Szűcs Lajos, a fiatal fedezet még 1-1-es állásnál haza akarta adni a labdát. Persze a víztócsáktól tarkított talajon a labda 10 méterre Géczi István kapujától zátonyra futott. Már csak egy szemfüles tatabányai csatár kellett a vezetés megszerzéséhez. Volt. 1-1 helyett 2-1.
Ez aztán olyannyira kedvét szegte Albertnek, hogy hosszú perceken át meg sem mozdult. A felezővonal tájékán sajátos, utánozhatatlan pózba vágta magát – csípőre tett kéz, az összeesésig lezser testtartás – csak nézte a többiek kínlódását."
Jó vagy, de mégsem vagy elég jó
Nos, így írtak arról a játékosról, aki már 1959-ben, 18 évesen az NSZK ellen olyan szédítő gólt lőtt a Népstadionban, amelyről azóta is felsőfokokban beszélnek. Csodálkozunk azon, hogy Koppenhágában ez az ember belement abba a szituációba, amibe „normális" helyzetben aligha megy bele?
De Albert számára a dublini cikk óta nem volt normális a helyzet.
A magyar futball egyetlen Aranylabdása volt és néhány magyar sportújságíró céltáblája. Borbély Pál például olyan újságírónak számított, akivel senki nem mert vitába szállni – ez akkoriban amúgy sem volt szokás.
1966. szeptember 28-án a magyar válogatott barátságos mérkőzésen, Budapesten Farkas János négy (!) góljával 4-2-re verte a franciákat. A meccs után megjelenő France Football sporthetilap címoldalának egészét Farkas János fényképe foglalta el és a képaláírás: „Monsieur Gól". Ehhez képest a másnapi Népsportban Borbély Pál a következő értékelést fűzte a Vasas játékosának négy góljához:
Farkas ezúttal nem nagyon vette ki a részét a mezőnymunkából."
(Négy gólt vág a franciáknak és a mezőnymunkát kérik rajta számon. Tipikus szocialista-kommunista vélemény: jó vagy, de azért mégsem vagy elég jó.) Majd Borbély így folytatta:
Annál határozottabb, célratörőbb volt a kapu előtt. Nagyszerű ütemben érkezett a beadásokra, négy gólja önmagáért beszélt."
A vélemények a mai napig megoszlanak
E cikk megírása előtt több olyan emberrel, idősebb kollégával beszéltem, akik akkor szemtanúként élték át az eseményeket.
Volt olyan pályatársam, aki szerint Borbély Pál cikke és az elbukott vb-kvalifikáció, valamint Albert Flórián térdsérülése között nem volt közvetlen összefüggés. De akadt olyan kolléga is, aki azt mondta, hogy a hatalmas felhördülést okozó dublini kritika alapvetően érintette a magyar válogatott elbukott selejtezőjét, és ha nem is közvetlenül, de közvetve eredményezte a marseille-i 1-4-et a csehszlovákok ellen.
Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a Népsportban megjelent kritika miatt nem jutottunk el Mexikóba – ebben az ügyben sokkal nagyobb a teljesen alkalmatlan Sós Károly szövetségi kapitány szerepe, aki a prágai 3-3-ra végződött vb-selejtezőn 3-1-es magyar vezetésnél lecserélte a szinte hibátlanul játszó Mészöly Kálmánt. A játékosok könyörögtek a mesternek, hogy ne tegye, aki aztán a zuhany alól rángatta vissza a játékost. Az eredmény ismert, 3-1-es magyar vezetés után Csehszlovákia kiegyenlített. A Népsportot a helyszínről tudósító Borbély Pál és Németh Gyula kettősnek Mészöly Kálmán csak annyit mondott: „Nem nyilatkozom."
A csoportban azonos pontszámmal végzett az élen a magyar és a csehszlovák csapat, ám hiába volt jobb a magyar válogatott gólkülönbsége, és hiába volt jobb az egymás elleni mutató is, megismételt vb-selejtezőt rendeztek Marseille-ben.
Amelyet – csakúgy, mint a csehszlovákok elleni 3-3-at a térdsérüléséből lábadozó Albert Flórián Budapesten nézett televízión.
Ott látta a marseille-i 1-4-et, ekkor hallhatta Szepesi Györgytől a rádióban, hogy „jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok", majd 1970 nyarán – ha nem volt jobb dolga – Borbély Pál helyszíni jelentését is olvashatta az akkori sportújságban a mexikói labdarúgó-világbajnokságról.
Borbély Pál 2012-ben sem érezte magát hibásnak
Borbély Pál 2012-ben a FourFourtwo magazinban így beszélt az 1969-ben megírt cikkéről:
Én élsportolóként és hetvenszeres válogatott kosárlabdázóként érkeztem meg a futball világába. Albertet kimagasló képességű labdarúgónak tartottam, és nem őt bíráltam abban a cikkben, hanem a szövetségi kapitányt, Sós Károlyt, amiért egy centert középpályásként játszat.
(Nevetséges ez az érvelés, olvassuk már el a kritikát még egyszer – a szerk.) Akkoriban az én nagy problémám az volt, hogy a magyar sportolók edzésmunkában nem adták azt, ami elvárható lett volna. Albertéket is fenyegette itthon az ellustulás, én ez ellen harcoltam.
Köztudott volt Flóriról és több nagy sztárról, hogy lazsálnak az edzésen, nem szeretnek futni, arról nem is beszélve, hogy soha senki nem látta Albertet becsúszva szerelni, fejpárbajt nyerni, de még párharcba indulni sem. Én csak azt szerettem volna elérni, hogy többet hozzon ki magából.
Egy Albertben, egy Farkas Jancsiban minden megvolt, hogy olyan életet éljenek, mint ma Messi, vagy Ronaldo, de koldusok maradtak. A tehetség eltékozolása pedig Isten elleni vétek. Nevetséges rám fogni a koppenhágai sérülését. Régen baj, ha egy válogatott játékos egy újságcikk hatására megy bele egy olyan szituációba, ahol megsérülhet, miközben esélye van megszerezni a labdát és gólt lőni. A koppenhágai meccs után mindenki moziba ment, egyedül én maradtam vele, én vittem ki ölben pisilni, akkor azt mondta nekem, hogy a cikknek semmi köze nem volt a sérüléséhez. Ezt csak utána adták a szájába."
Bocsák Miklós sportújságíró 1984-ben először írhatott könyvet Albert Flóriánról. A Császár és utána a sötétség című könyv szerzője így vélekedett Borbély Pál cikkéről.
Azt nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a cikknek köze volt-e a sérüléshez. Azt Borbély Pál később belátta, hogy hülyeség volt két győztes világbajnoki selejtező után megjelentetni az írást. Borbély valószínűleg már régen készült arra, hogy lecsaphasson Albertre, Dublin után úgy érezte, hogy eljött az idő.
Én mindig mondtam neki, hogy a futball és a kosárlabda két teljesen külön világ, más lelkületű sportágak. A fociban nemcsak a futás és az erőnlét számít. Hiszen Messi sem futja magát halálra minden meccsen. Azt a cikket Borbélynak nagy hiba volt megírnia."
Mi történt velük?
Albert Flórián súlyos sérülése után 1971-ben Hoffer József kapitánysága alatt még visszatért a válogatottba, ahol összesen hat meccset játszott, tagja volt az 1972-es Európa-bajnokságon negyedik helyezett magyar válogatottnak. 1974. május 29-én a jugoszlávok elleni székesfehérvári barátságos meccsen búcsúzott el a nemzeti tizenegytől. Sós Károly megbízatása Marseille után azonnal véget ért, többet nem dolgozott edzőként. Az MTS és Hegyi Gyula által kipiszkált Illovszky Rudolf szövetségi kapitányként visszatért és csapatával bejutott az 1972-es Európa-bajnokság négyes döntőjébe. Hoffer József 1984-ig az MTI sportrovatvezetőjeként dolgozott. Kutas István 1974-ben, azaz Albert Flórián válogatottól való visszavonulásának évében az MLSZ elnöke lett, és az is maradt 1978 végéig. Borbély Pál a Népsport labdarúgó rovatvezetőjeként tovább dolgozott, a rendszerváltás után a lap főszerkesztője, majd lapigazgatója volt.
(A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg. Forrásként használtuk fel a FourFourTwo futballmagazin 2012. januári számát.)
origo.hu
Vastagbélrák szűrése: kiderült, mennyire hatékony a vérteszt
origo.hu
Kerek fenék, csodamellek: felfedezésre vár a bombázó röpis
metropol.hu
Mi a horoszkópod? Ennek a 4 csillagjegynek sosem látott szerencsét hoz a Nyilas hava
mandiner.hu
Brüsszelben és Bécsben is felkapták a fejüket: fontos versenyt nyert meg Budapest
ripost.hu
Mélyütés a magyar válogatottnak, betett Szoboszlaiéknak az UEFA
magyarnemzet.hu
Nagy Feró komoly gyanúba keveredett + videó
origo.hu
Andrei Mangra botránya folytatódik: egy boltban is balhézott a táncos
origo.hu
Miss Universe: nem kímélik a győztes nőt
origo.hu
Megszólalt a válogatott focista, akit elfelejtett Marco Rossi
origo.hu
Las Vegas-i Nagydíj: Büntetés, Verstappen-gondok a nyitányon
origo.hu
