Hosszú Katinka döntött az Eb-szerepléséről
![Budapest 2017 FINA World Championship Hosszú Katinka](https://cdn.origo.hu/2023/12/jKyRh_tUkYPm-gHMpoC1culWNCylT6C3R3pc9xbP0do/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkNTIxNjMxNjgwZDRlZmJiODYwOGNkMzE4YjcxOTg4.webp)
A háromszoros olimpiai bajnok többek között erről is beszélt abban az interjúban, amelyet egyik szponzorának, a Huaweinek adott.
Úgy érzem, hogy fizikálisan és mentálisan is szükségem volt erre a szünetre. Bár nem egy előre tervezett, nagyon vidám szünetről volt szó, de attól függetlenül jókor jött
- fogalmazott a 29 éves klasszis.
Hosszú a tavaly decemberi rövidpályás Eb-n versenyzett legutóbb, azt követően magánéleti problémák miatt hónapokat hagyott ki. Mint elmondta, idén először a Mare Nostrum sorozatban júniusban ugrik majd medencébe.
"Szeretném a korábbi stratégiát folytatni, bár azt valószínűleg átgondolom, hogy hány versenyre és hova megyek el, mert néha sok volt, hogy öt héten át folyamatosan versenyeztem. Az azonban biztos, hogy ez a módszer, a versenyszituációban begyakorolt dolgok működnek, ráadásul élvezem is, ez tehát mindenképpen marad" - mondta a hétszeres Európa-bajnok, majd hozzátette, a
"számok mennyisége lehet, hogy eltérő lesz az eddigiektől".
Hosszú kiemelte, ha minden a tervek szerint alakul, akkor jöhet a glasgow-i Európa-bajnokság, a budapesti világkupa, jövőre a világbajnokság, azt követően pedig a tokiói olimpia.