Mindkettejük számára otthonosnak tekinthető közegben, a Hajós Alfréd Uszodában találkozunk. Messziről érezhető az összhang közöttük, ami a fotózás és a beszélgetés alatt csak még erősebben látható: egy-egy tekintetből, fél mondatból tudják, mire gondol a másik. Egyiküket a képernyőről, másikukat a medencéből ismerhetjük, de most az Origónak őszintén beszéltek kapcsolatuk nehézségeiről, és elárulták azt is, mitől függ a családalapításuk időpontja.
Hogy kezdődött a kapcsolatuk?
Gangl Edina: Ezt inkább mesélje el a Matyi.
Molnár Mátyás: Amikor az M4 Sporthoz kerültem, az egyik első feladatom volt a vizes világbajnokságról hazaérkező sportolók - köztük a vízilabdázók - meginterjúvolása. A női válogatottnak nem sikerült jól, kilencedikek lettek, Edina ráadásul kevés lehetőséget kapott, nem is nagyon volt olyan meccs, amit végigjátszott. A szerkesztők mondták, hogy az akkori szövetségi kapitánnyal együtt Gangl Edina lesz a vendég a stúdióban.
Nem értettem, miért ezt a lányt hívják, aki nem is védett sokat, nem is tud majd mit mondani.
Aztán közben a neten megnéztem, ki is ő, a képeit látva felcsillant a szemem, akkor már nem ellenkeztem annyira, reméltem, hogy jól el tudunk majd beszélgetni.
Volt összenézés?
MM: Igen, a stúdióban az adás előtt volt egy pillanat, amikor
éreztem, hogy lesz itt még több beszélgetés is, habár akkor azt még nem tudtam, milyen formában.
Adás után nem sokkal üzentem neki, elkezdtünk beszélgetni, majd amikor mindkettőnk sorsa rendeződött, találkoztunk. A 2016-os Eb-re olyan stabil kapcsolat lett belőle, hogy már együtt is éltünk. Nagyon zűrös életforma ez, azóta is Európa-bajnokságokban, világbajnokságokban, olimpiai ciklusokban gondolkodunk.
Nem tűnik könnyűnek összehangolni kettejük életritmusát.
GE: Nem egyszerű összeegyeztetni a karrierünket, de igyekszünk megtalálni azokat a pillanatokat, időszakokat, amikor tartalmas, izgalmas időt tudunk együtt tölteni.
Odafigyelünk rá, hogy ne menjen el mellettünk az élet.
Ha sokáig dolgozik, megvárom, nagyon fontos nekem, hogy este el tudjunk köszönni egymástól, mielőtt elalszunk.
MM: Igen, ez úgy néz ki, hogy ő esténként vár, én meg folyamatosan. Tíz napos edzőtáborok, két hetes Európa-bajnokságok röpködnek, tényleg nem egyszerű ez a része.
GE: És talán neki egy picit nehezebb is, mert én vagyok, aki hosszabb ideig távol van, és miközben nekem ott pörögnek az események, neki itthon talán lassabban megy az idő.
MM: Edinának viszont nem könnyű a két világ között váltani. Egy edzőtáborban, egy világeseményen ugye minden történik vele. Megvan, mikor ébred, mikor és hol reggelizik, megvan, mikor, mit csinál, de az, hogy ő maga alakítson ki valamit, csak a medencében, és itthon, a privát életben van.
Nehéz emiatt spontánnak lennie a magánéletben?
GE: Halogatós ember vagyok, megszoktam, hogy a sportban minden alánk van téve, nem kell foglalkoznunk semmivel, örülök is, hogy ilyen körülmények között dolgozhatunk. Emiatt ha otthon vagyok,
hajlamos vagyok kicsit elodázni a dolgokat, mondjuk a bevásárlást, de például egy nyaralás megszervezése számomra igazi öröm.
Élvezem, hogy nekem kell repülőjegyet, szállást foglalni, kitalálni, hogy mikor mit nézzünk meg.
Melyikük a főnök a kapcsolatukban?
GE: A legtöbb területen a Matyi, de a konyhában például én.
MM: Van közöttünk 12 év korkülönbség, ami teljesen természetesen tapasztalati különbséget is jelent. Tehetnék úgy, mintha ez nem lenne, de felesleges, mert van. Egyszerűen az ember 12 évvel többet élt, annyival többet látott és tapasztalt is.
Abból a szempontból nehéz, hogy mindketten erős karakterek vagyunk.
Viszont sok mindenben neki van komolyabb tapasztalata, ezek a dolgok kiegyenlítik egymást. Például amikor a vízilabdáról beszélgetünk, öt perc után rájövök, hogy olyan sportágról van szó, amiben nem is mozgok annyira otthonosan.
Tényleg akaratos?
GE: Már kislány koromban is az voltam, igen. Szerettem, ha az történik, amit én akarok, de leginkább azt viseltem nehezen, ha kihagytak a játékból. Édesanyám nevelőszülő, nagy családban nőttem fel, összesen tizenegy örökbe fogadott testvérem van.
Megtanultam, milyen osztozkodni és alkalmazkodni, ez a vízilabdában is rengeteget segít,
mert ennek köszönhetően tudok igazán jól csapatban gondolkodni. Elmondhatatlanul hálás vagyok a szüleimnek, amiért ezzel is hozzásegítettek a karrieremhez.
A nagy család révén megszokta a zsongást, vagy vágyik azért a nyugalomra?
GE: Hamar elkerültem otthonról, kollégista lettem Győrben, majd 15 évesen már a fővárosban voltam, úgyhogy nem sokáig élveztem a családi nyüzsgést. A házimunkát viszont korán megtanultam, ami akkor nagy tehernek tűnt, azért most visszatekintve nagyon hálás vagyok.
Házias?
GE: Amikor van időm, minden elmaradt házimunkát bepótolok. Kialakítottunk egy rendszert, például minden héten egyszer ő főz.
MM: (kikerekedett szemmel) Mikor főztem legutóbb?!
GE: Az Eb után csináltál rakott krumplit.
MM: Ahhoz aztán hatalmas főzéstudás kell.
GE: Most szerénykedik, de tényleg szokott főzni, férfi létére ügyes.
MM: Az igazság az, hogy inkább a rendszerszintű irányítást szeretem. Ha mondjuk elúszunk a takarítással, akkor szeretem előre tudni, hogy ki mit csinál, hiszen egyikünk időbeosztása sem egyszerű, szervezés nélkül nem nagyon működik. A konyhában sem jövök zavarba, van egy nagyon jó kávégépünk, amit tudok használni, valamint különböző futárokat is kiválóan tudok hívni. (nevet)
Nagyokat vitáznak?
MM: Abszolút vitapárti vagyok.
GE: Én meg nagyon nem.
MM: Akkor most miért nem adsz igazat? (nevet) Komolyra fordítva a szót, szeretem az értelmes vitákat, előrevivőnek tartom, ha valaki érvekkel meg tudja közelíteni a témát.
GE: Én inkább bólogatnék, de attól úgy tűnhet, hogy nem is érdekel, pedig igen, csak nem szeretem a konfliktusokat.
Miyennek látja magát?
GE: Néha kicsit hebrencsnek, de alapvetően vidámnak. Tudom, hogy mikor kell komolynak lenni, ebben szerintem sokat változtam, amióta együtt vagyunk. És
erősnek is, mert ez az a poszt és ez az a sportág, amit csak úgy lehet magas szinten űzni, ha az ember erős.
Úgy érzem, ebben jó vagyok.
A medencében mindig koncentráltnak, kizökkenthetetlennek tűnik. Milyen, ha elgyengül?
GE: Képes vagyok magamat örvényszerűen lehúzni, egyre rosszabb döntéseket hozni a vízben. Megtanultam ezeket kezelni, most már eljutottam arra a szintre, hogy ha éppen nem megy a játék, akkor tudom hinni, hogy a következő majd jó lesz.
Próbálom minden meccsben a negatív mellett a pozitívat is meglátni.
Hogyan viseli, hogy szakmai kvalitásai mellett a külseje miatt is egyre többet szerepel?
GE: Elsősorban sportoló vagyok, sosem mennék el olyan irányba, hogy az túl sok legyen.
Nem gondolom, hogy a modellkedés lenne az az élet, amit választanom kellene.
Matyi segít ebben is megtalálni az egyensúlyt.
Mit tanulnak egymástól?
GE: A rendszerességet. Pont amiatt, amit korábban mondtam, hogy hajlamos vagyok néha elúszni a teendőkkel. A bevásárlás se úgy történik nálam, hogy előre megtervezem, hanem ott próbálom kitalálni, mi kell. Ebben szerintem fejlődtem, de talán kérdezzük meg Matyit.
MM: Hát...folyamatban van (nevet). Ami nagyon érdekes, hogy '96-tól foglalkozom televíziózással és sportújságírással, azt hittem, hogy ezt a világot ismerem, hogy tudom, hogy néznek ki egy sportoló mindennapjai. De amióta együtt vagyunk, már tudom, hogy teljesen más, mint ahogy gondoltam.
Csak így, belülről látható egy sportoló életében a mindennapok fáradtsága, a hihetetlen lemondás,
hogy valaki félévente látja az édesanyját, mert nincs rá lehetőség. Ezt tanultam meg olyan értelemben, hogy egész másképp áll hozzá az ember egy sportolóhoz. Emellett keménységet és kitartást, valamint türelmet is tanulok Edinától.
Szakmailag segít abban például, hogy elmondja, mit kellett vagy nem kellett volna, mondjuk, megkérdezni egy sportolótól?
MM: Ilyenből többet igényelnék tőle. Mindig megdicsér, kiemel egy-egy dolgot, de igazán érdekelne, hogy sportolóként hogyan látja például, jó irányba mentem-e a kérdéseimmel.
GE: El szokta mondani, milyennek látta kívülről a játékomat, el is ismerem, ha hibáztam, sőt van, hogy én hívom fel rá a figyelmét, ha egy gólban benne voltam.
Ilyen feszített életritmus mellett tudnak a családalapításon gondolkodni?
MM: Hatalmas meglepetésre ezt is sporteseményhez kötjük. (nevet)
GE: A tokiói olimpia után visszatérhetünk a kérdésre.
Nem szeretnék olyan anya lenni, aki megszüli a gyereket, aztán odaadja a nagymamának, hogy nevelje.
Nem szeretnénk elkapkodni.
Sztárpárnak vagy álompárnak tartják magukat?
MM: Egyiknek sem, de szerintem nincsenek is Magyarországon a klasszikus értelemben vett sztárok - csakis objektív okokból. Alig tízmillióan vagyunk, egy adott nyelvvel.
Az életritmusunk miatt nem hétköznapi az életünk, miközben ugyanolyan mindennapi dolgokat csinálunk, mint bárki más.
Most elmegyünk ebédelni, aztán felkészülök az esti meccsre, Edina meg cipőt vásárol. Egyikünk se az a típus, aki az ismertségből szeretne megélni.