Vágólapra másolva!
25 éve jutott be a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az 1994/1995-ös szezonban megszerzett 25. bajnoki címet követően egy párharcot kellett megvívnia a csoportkörbe jutásért a Fradinak. Az Anderlecht elleni idegenbeli 1-0-s győzelem után az Üllői úton elért 1-1-es döntetlennel pedig első magyar csapatként jutott a BL csoportkörébe, ami akkor mindössze 16 csapatból állt.

A Ferencváros ellenfele a csoportkörben a Grasshoppers, a Real Madrid és a címvédő Ajax volt. A nyitányon a Grasshoppers elleni feledhetetlen idegenbeli győzelmet követően egészen az utolsó csoportmérkőzésig még a továbbjutásra is volt esély.

A Ferencváros szeptember 13-án a Groupama Arénában a főszereplők részvételével BLFRADI25 néven rendez ingyenes eseményt.

A BLFRADI25 a tervek szerint éppen arra a napra eshet majd, amikor a BL-hősök Zürichben három gólt szereztek. Az BLFRADI25 főtámogatója a Teqball. A Fradi Múzeum exkluzív, csak erre az alkalomra összeállított BLFRADI25-kiállítással készül, a szurkolóknak pedig természetesen lehetőségük lesz találkozni a főszereplőkkel. Lesz közös Teqball Kupa, dedikálás, nosztalgiavetítés, átélhető lesz minden, ami 25 éve történt. A rendezvény ingyenes, bizonyos programokra majd regisztrálni szükséges a létszámkorlát miatt, erről időben ad tájékoztatást a klub.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!