Nagy bejelentést tett a Lidl, ennek most sokan örülni fognak

Vágólapra másolva!
A Lidl tovább bővíti labdarúgó partnerségi portfólióját, és a 2026/27-es szezon végéig két UEFA klubverseny, az UEFA Európa-liga és az UEFA Konferencia Liga hivatalos támogató partnere lesz. A vállalatnál úgy látják, hogy ez lehetőséget teremt az egészséges életmód, valamint a zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságának hangsúlyozására.
Vágólapra másolva!

Az együttműködés keretében a vállalat Európa-szerte, köztük Magyarországon is folytatja "Lidl Kids Team" programját, ezzel több mint 12 ezer gyermek számára biztosítva, hogy a mérkőzéseken játékoskísérőként vehessenek részt. 

Európa egyik vezető élelmiszer-kiskereskedelmi lánca bejelentette, hogy három évig az UEFA Európa-liga és az UEFA Konferencia Liga hivatalos támogató partnere lesz.

A most bejelentett partnerség az UEFA EURO 2024 sikeres együttműködésének hozománya – derül ki a cég közleményéből.

lidl, foci
Kiterjesztette UEFA-partnerségét a Lidl (illusztráció)
Fotó: Lidl Magyarország

A vállalat számára kiemelten fontos a fogyasztók egészségének és kiegyensúlyozott táplálkozásának érdekében az egészséges élelmiszerek biztosítása. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy az egészséges életmód alapja a mindennapi mozgás és a sport. Mivel az UEFA nagy labdarúgóversenyei a világ legnépszerűbb sporteseményei közé tartoznak, a Lidl az új labdarúgó partnerség révén minél több fogyasztót szeretne a mozgásra ösztönözni. 

A vállalat célja újabb sporttámogatói partnerségével továbbra is az, hogy a „We’re on your team” szlogen zászlaja alatt – hivatalos friss zöldség- és gyümölcsbeszállító partnerként – mozgásra és az egészséges életmódra inspirálja a szurkolókat.  

A bejelentett együttműködés révén 30 európai országban, köztük Magyarországban is folytatódik a vállalat nagy sikerű Lidl Kids Team programja.

Az exkluzív kezdeményezés keretében a 2026/27-es szezonig 12.364, 6-10 éves kor közötti gyermek részesülhet abban az életre szóló élményben, hogy hivatalos játékoskísérővé váljon valamelyik nemzetközi futballmérkőzésen.

Ezzel párhuzamosan a Lidl a továbbiakban is lehetőséget biztosít alkalmazottai és a vásárlói számára is, hogy jegyeket nyerjenek a mérkőzésekre.

A YouGov felmérése alapján a Lidl volt a legfelismerhetőbb márkapartner a nyári labdarúgó bajnokság során.

„Büszkék vagyunk arra, hogy az UEFA Európa Liga és az UEFA Konferencia Liga is csatlakozik a széles körű sportszponzori portfóliónkhoz. Vállalatunk szorosan kötődik Európához: a Lidl 51 évvel ezelőtt Európa szívében született, és ma már több, mint 30 országban van jelen. A Lidl alapértékei szorosan összefüggnek nemzetközi CSR stratégiánkkal, amelynek részeként az ilyen nagyszabású, a kontinensen átívelő együttműködések alapvető fontosságúak” – nyilatkozta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!