Nagyszerűen harcolt a magyar válogatott, értékes döntetlen a szerbek ellen

KALMÁR Zsolt
Budapest, 2020. november 15. A gólszerző Kalmár Zsoltot köszöntik csapattársai a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország - Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. november 15-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó válogatott a Puskás Arénában zárt kapuk mögött rendezett mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott Szerbiával a Nemzetek Ligája B osztályának ötödik fordulójában. Az eltiltások és sérülések miatt alaposan felforgatott magyar csapat különösen az első félidőben játszott jól, amikor a szerbek vezető gólja után több helyzetet is kidolgozott, mielőtt Kalmár Zsolt egyenlített volna. A második 45 percben inkább a szerbek voltak fölényben, de ebben a játékrészben is megvoltak a helyzetei a remekül helytálló magyar válogatottnak. Marco Rossi válogatottja ezzel biztosította bennmaradását a B osztályban, és pontszámban utolérte a listavezető oroszokat.

Mindkét csapat vegyes előjelekkel várta a mérkőzést. Magyar részről nyilvánvalóan feldobta a csapatot az Izland elleni csütörtöki emlékezetes győzelem, amivel sorozatban második alkalommal sikerült kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt.

Itt az újabb magyar focicsoda: kint vagyunk a 2021-es Eb-n!

A magyar labdarúgó-válogatott szívét-lelkét kitéve a pályára óriási harcolt, és Gulácsi Péter balszerencsés mozdulatát követően ugyan hátrányba került, de az utolsó percekben Nego Loic és Szoboszlai Dominik révén két gólt szerezve 2-1-re megfordította az Izland elleni mérkőzést, és kijutott a részben hazai rendezésű jövő nyári Európa-bajnokságra.

Ugyanakkor nem könnyítette meg a mérkőzésre való felkészülést, hogy több alapembernek is el kellett hagynia a csapatot. Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szalai Ádám egyaránt kisebb sérülés miatt utazott vissza német klubcsapatához, míg Sallai Roland a német karanténszabályok miatt tért vissza Freiburgba. De a csapat nem számíthatott a két eltiltott védőre, Fiola Attilára és Szalai Attilára sem, majd percekkel a kezdés előtt jött a hír, hogy Lovrencsics Gergő sem bevethető.

De, ha ez még nem lett volna elég, vasárnap érkezett a hír, hogy Marco Rossi segítője, a kapitányt Izland ellen már harmadik alkalommal remekül helyettesítő Cosimo Inguscio koronavírustesztje is pozitív lett, így ő sem ülhetett le a kispadra.

A csapatot így Gera Zoltán, a korábbi válogatott klasszis, jelenleg az U21-es válogatott szövetségi edzője irányította.

Alaposan beszűkültek tehát Marco Rossi lehetőségei, és a kapitány végül az alábbi kezdőnek szavazott bizalmat:

Ismét egymás mellett kapott helyet a két kiváló irányító, Kalmár Zsolt, és a mieinket az Eb-re "kilövő" Szoboszlai Dominik, akiknek Nikolics Nemanját kellett megtalálniuk jó labdákkal, de ugyanez volt a feladata a két szélsőnek, Holender Filipnek és Bese Barnabásnak, míg Nagy Ádámra és Sigér Dávidra várt, hogy a középpályán minél több szerb akciót megállítson.

A szerbek a skótoktól elszenvedett csütörtöki vereség 120 percével a lábukban, és az elbukott Eb gondolatával a fejükben érkeztek Budapestre. Ljubisa Tumbakovics vezetőedző – aki eltiltása miatt szintén nem ülhetett le a kispadra – nem is titkolta, hogy csalódottak, és nem könnyű motiválni az egyébként sztárok sorát felvonultató csapatot. A kezdőbe végül bekerült az Ajax irányítója, Dusan Tadics és a Real Madrid csatára, Luka Jovics is.

Első félidő

Egyik csapat sem indította nagy rohamokkal mérkőzést. A magyar válogatott a csütörtöki meccsel szemben ezúttal nem hagyta, hogy riválisa birtokolja a labdát, inkább mi támadtunk le már a szerb térfél közepén, ha pedig mégis átjöttek a mi térfelünkre, igyekeztünk rövid, pontos passzokkal kihozni a labdát.

A 7. percben mégis a szerbek előtt adódott az első helyzet: Tadics lépett meg a jobb oldalon, jól is adott középre, Luka Jovics azonban csak belepiszkálni tudott a labdába egyik védőnk szorítása mellett, majd Dibusz Dénes szedte össze a labdát.

A 10. percben tudtunk válaszolni: Szoboszlai és Nikolics kényszerítőzött a szerb tizenhatos jobb oldalán, utóbbi középre adásába azonban belelépett egy szerb védő.

Mi kezdtük jobban a mérkőzést, itt éppen Bese Barnabás elől kell tisztáznia egy szerb védőnek Fotó: Polyák Attila - Origo

A 13. percben Szoboszlai indult meg a labdával a szerb térfél közepéről, a helyzet kísértetiesen hasonlított a csütörtöki győztes gól előtti szituációhoz, de a fiatal támadó most eggyel többet tolt a labdán, így a lövését már blokkolni tudták. A szöglet után előbb Nikolics, majd Sigér lőtt kapura, de előbbi kísérletébe beleléptek a védők, míg utóbbié elkerülte a kaput.

Azonban hiába voltunk mezőnyfölényben és játszottunk jobban, a 17. percben mégis a szerbek szereztek vezetést. Az egész egy labdavesztéssel indult húsz méterre a vendégek alapvonalától, a labda azonban a bal szélső Nemanja Radonjicshoz került, aki előbb lefutotta Kecskést, majd egy csellel becsapta Botkát, aztán elfektette Dibuszt, végül pedig a jobb alsó sarokba gurított (0-1).

A gól szerencsére nem törte meg a magyar csapatot, támadásban maradtunk, és előbb Lang maradt le nem sokkal Szoboszlai beadásáról,

majd a Salzburg klasszisának 25 méteres szabadrúgását védte Dimitrovics kapus, hogy aztán három védő blokkolja Nikolics lövését,

aki a Holendertől kapott labdával tudott betörni a szerbek tizenhatosára.

A 30. percben komoly lehetőséghez jutottunk: Makszimovics vetődött bele Kalmár lövésébe, de a szerb védő kézzel blokkolt, így mi jöhettünk szabadrúgással nagyjából 25 méterre a szerb kaputól. Szoboszlai vállalta el, jó kísérlet volt, Dimitrovics azonban szögletre tudta ütni a jobb alsó sarokba tartó labdát. A fiatal támadónak azonban ez nem szegte kedvét, két perccel később újra ő próbálkozott, ezúttal a bal alsó sarkot vette célba futtából, de nagyjából egy métert tévedett.

Radonjics lövéséből született a szerbek gólja Fotó: Polyák Attila - Origo

Rugdostuk a szögleteket, voltak helyzeteink, de igazán közel nem tudtunk kerülni a vendégek kapujához. A 36. percben aztán ez is sikerült, mintaszerű akció végén Nagy Ádám adott remekül középre, az érkező Szoboszlai azonban pont Dimitrovics kezébe fejelte a labdát. Ez már igazi zicceer volt!

A következőt pedig már nem hibáztuk el! A 39. percben Nikolics ugratta ki nagyszerű ütemben a két védő között beinduló Kalmár Zsoltot, a DAC középpályása pedig tizenegy méterről higgadtan gurított a bal alsó sarokba (1-1). Nagyon szép gól volt.

Második félidő

Most a szerbek kezdtek aktívabban, az első kaput célzó lövés azonban Sigér Dávid nevéhez fűződött, de Ferencváros középpályásának 25 méterről leadott próbálkozását blokkolták a szerb védők.

A szerbek nyilvánvalóan tudták, ha nem nyernek Budapesten, akkor a következő kiírásban már csak a C osztályban kezdhetik meg a Nemzetek Ligáját. Ennek megfelelően jobban is csipkedték magukat, az 52. percben például Kecskésnek kellett blokkolnia Radonjics tíz méterről kapura fejelt labdáját.

Lendületesen kezdték a pirosban játszó szerbek a második félidőt Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindkét kispadon érezték, hogy eljött a cserék ideje, a magyar stáb Nikolics és Sigér helyére Könyves Norbertet és Nego Loicot küldte be az 57. percben. Egy perccel a cserék után Holender ment el remekül a védője mellett, az alapvonalról középre adott labdája, azonban elakadt a jól záró szerb kapusban.

A 66. percben remekül indultunk meg három a három ellen, azonban Kalmár passza után a kissé kisodródó Könyves nem lőtt kapura, inkább visszavette a labdát, ezzel pedig oda lett a létszámfölény és a helyzet is.

A magyar lehetőség után fentebb jöttek a szerbek, és a következő percekben jobbára a mi térfelünkön folyt a játék. A 71. percben Radonjics tudott kapura lőni, de húsz méterről a bal felső sarok fölé-mellé tüzelt. Ettől függetlenül nem kerültünk alárendelt szerepbe, sőt Szoboszlai beadása után Kecskés fejese után már a szerb védőknek kellett menteniük. Nem sokkal később a Salzburg klasszisát lecserélte a magyar szakvezetés, a helyére Schäfer András állt be.

Szoboszlai Dominik (fehérben) ismét remekül játszott Fotó: Polyák Attila - Origo

Az utolsó tíz perc két helyzettel kezdődött, előbb Kecskés lövését védte Dimitrovics, majd Jovics lőtt nem sokkal jobb kapufa mellé. A szerbeknél ekkor már a pályán volt a csapat talán legnagyobb sztárja, a Lazio klasszisa, Szergej Milinkovics-Szavics is. A vendégek mintha csak az utolsó öt percben akarták volna megnyerni a meccset, a 85. perctől egyre jobban beszorították a mieinket, és a 87. percben csak Dibusz hatalmas bravúrja mentette meg a góltól a magyar válogatottat: a Ferencváros kapusa Jovics félfordulatból leadott közeli lövését tudta kiütni.

Az utolsó percekben már sorra jöttek a szerb szögletek, de a magyar védelem állta a sarat, sőt a ráadás perceiben még egy hatalmas helyzetünk is volt, de miután kimaradt 1-1-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.

A magyar együttes ezzel biztosította bennmaradását a második osztályban, és pontszámban utolérte a listavezető oroszokat. A magyar csapat szerdai záró fordulóban Törökországot fogadja a Puskás Arénában, és még a feljutást jelentő első helyet is megszerezheti.

Eredmény,
Nemzetek Ligája, B osztály, 3. csoport, 5. forduló:
Magyarország–Szerbia 1-1 (1-1)
Magyarország: Dibusz - Botka, Lang, Kecskés - Bese (Gyurcsó 78.), Sigér (Nego 57.), Nagy Á., Holender (Hangya 68.) - Szoboszlai (Schäfer 78.), Kalmár - Nikolics (Könyves 57.); megbízott szakvezető: Gera Zoltán
Szerbia: Dimitrovics - Gudelj, Szpajics, Milenkovics - Risztics (F. Mladenovics 62.), Makszimovics (Grujics 62.), Lukics, D. Lazovics (Gacsinovics 57.), Radonjics (Vlahovics 79.) - Tadics (Milinkovics-Szavics 79.), Jovics; megbízott szakvezető: Alekszandar Jankovics
gólszerzők: Kalmár 39., ill. Radonjics 17.

A csoport másik mérkőzésén:
Törökország–Oroszország 3-2 (2-1)
gólszerzők: Karaman 26., C. Ünder 32., Cenk Tosun 52. (11-esből), ill. Cserisev 11., Kuzjajev 57.
piros lap: Szemenov (orosz) 24.

A csoport állása: 1. Oroszország 8 pont (9-7), 2. Magyarország 8 pont (4-3), 3. Törökország 6 pont, 4. Szerbia 3 pont

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!