Vágólapra másolva!
Mutina Ágnes amilyen hirtelen tűnt fel a magyar úszás tehetségeinek sorában a 2000-es évek elején, olyan váratlanul vonult vissza mindössze 25 évesen, 2013-ban. Pedig az ember azt gondolná, hogy Európa-bajnokként és háromszoros olimpikonként a pályafutása csúcsán járt. Az ózdi kezdetekről, az egyedül töltött budapesti kamaszkorról, a tévés munkájáról és a frissen alakult gödöllői úszóegyesületben betöltött szakosztályvezetői szerepéről is kérdeztük a frissen átadott, szép Gödöllő Városi és Térségi Uszodában.

Nem hittem volna, de az interjúra készülve meglepően kevés cikket találtam önről.
Valóban? Érdekes, mert én meg azt hiszem, hogy egy nyitott könyv az életem. Legalábbis így élem meg. Nem mondom, hogy annyira reflektorfényben vagyok, de néha mintha többet tudnának rólam annál, amit biztonságosnak érzek.

Ez az elmúlt pár évre jellemző, mióta rendszeresen láthatjuk önt a tévében?
Amikor még aktív sportoló voltam, talán nem volt ennyire reflektorban az úszás, a többi sport lehet, hogy igen, de az úszás biztosan nem. Nem volt közösségi média, nem volt ennyire elterjedt internet, és sokkal kevésbé voltak elérhetőek a sportolók az emberek számára. Éppen ezért én sem voltam ismert, nem fordult elő, hogy bárki felismert volna az utcán. Ezzel szemben, miután abbahagytam, rá pár évre elkezdtem a tévézést, és azóta valóban sokkal többen felismernek.

De ez nyilván nem ezért van, hanem egyszerűen ennyit változott a világ pár év alatt.

Mióta visszavonult, sokkal többen ismerik fel az utcán Fotó: Koncz Márton - Origo

Jót tesz ez egyébként a sportnak, sportolóknak? Érdemes használni a sport által szerezhető ismertséget? Vannak jó néhányan, akik nagyon ügyesen tudnak tőként kovácsolni abból, hogy kíváncsiak rájuk az emberek.
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Mert, amikor siker van és szeretet kapsz a szurkolóktól, és amennyire érdekli az embereket, hogy mi történik veled a hétköznapokban, ugyanúgy, aztán, ha sikertelenség van, jön egy olyan eredmény, amit nem vártak tőled, akkor azért tud fájó lenni, amikor a kommentek révén ugyanolyan közel vannak hozzád a szurkolók.

Volt része ilyen negatív „megtalálás"-ban?
Nem emlékszem, hogy engem valaha is bántottak volna vagy kaptam volna sértő kritikát. Pedig azért volt rá példa, hogy nem úsztam úgy, ahogy szerettem volna. De ez mindenkivel előfordul. Mondjuk, kommentelések voltak már Nemzeti Sportos cikkek alatt, de, mondom, bántó dolgot én nem éreztem soha.

A kevés információból annyit azért megtaláltam, hogy Miskolcon született, de Ózdon nőtt fel. Hol kezdett el úszni?
Miskolchoz annyi közöm van, hogy ott születtem, miután ott volt a nagyobb kórház, és anyukám veszélyeztetett terhesként oda került. De ebben és az alkalmi kirándulásokban ki is merül a kapcsolatom a várossal. Ózdon nőttem fel, a szüleim még mindig ott élnek, és én is nagyon-nagyon szerettem ott élni. Gyerekként egyáltalán nem tűnt fel, hogy az a vidék szegényebb lenne vagy bármiben más lenne, mint az ország nyugati vége. Egy gyerek nem foglalkozik ilyenekkel. Úszni pedig a Gyári Uszodában (az egykori, nagy múltú Ózdi Kohászati Üzemek területén - a szerk.) kezdtem el, ami Közép-Európa legrégebbi uszodája.

Fel sem tűnt, hogy ez valami különleges dolog lenne, de így utólag azért már érdekes.

Azt a régi vágású betonmedencét kell elképzelni, aminek az oldala ledörzsöli a bőrt az ember talpáról, ha nekitámaszkodik?
Abszolút ilyen volt. Meszelt falakkal, kis kocka rajtkövekkel. Amikor még anyu úszott ott, akkor még nem, de, amikor én jártam oda, akkor már csempézve volt az alja. Családias hangulatú kis uszoda volt, de azért nagyon más, mint ez.

Az édesanyja is úszott, ő is aktív sportoló volt?
Igen, nagyon jó úszó volt, de nála valamiért nem jött ez az áttörés, hogy elkerült volna Ózdról. Pedig nagyon tehetséges volt. De a mai napig sokat úszik, szereti az úszást, de, amikor egyetemre kellett menni, ő azt választotta.

Ötvenes medence volt a gyárban?
Nem, egy négypályás, 25 méteres medence volt.

Télen sátor alatt?

Kinek tűnt fel, hogy tehetségesebb, mint a kortársai?
Sok mindenkinek feltűnhetett, illetve én is éreztem, hogy ez egy olyan dolog, ami igazán jól megy nekem, amiben van potenciál. Hozzá kell tennem, hogy van egy nővérem, aki iszonyúan okos, még az okosnál is okosabb, plusz anyukám is matematikus. Én meg rendkívül versengő típus voltam, és megéreztem, hogy ez az a dolog, amiben én lehetek a legjobb a családban és gyakorlatilag mindenhol.

Aztán anyáék egyszer megkérdezték, hogy szeretném-e ezt komolyabban csinálni. Nekik és nekem sem volt persze fogalmam arról, hogy ez mivel jár, de én rögtön mondtam, hogy persze, hogy akarom, olimpiai bajnok akarok lenni.

Az uszodában még mindig otthon érzi magát Fotó: Koncz Márton - Origo

Ez viszont Ózdon már nem volt lehetséges, a körülmények nem volt olyanok, és az edzőm is nyugdíjba vonult. Így kerültem át Egerbe Krajnyák Györgyhöz, aki amúgy szintén ózdi, így ismertük egymást. Ez viszont azt jelentette, hogy én 12 évesen elköltöztem otthonról. Ezt úgy oldottuk meg, hogy anyukám tanár és szerdánként nem tanított. Kedden este jött Egerbe, szerdán együtt voltunk, tanultunk és csütörtök hajnalban még elvitt edzésre, péntek este pedig vagy ő, vagy apa jött értem, és vittek haza. Ez az egész családnak nagyon kemény és melós időszak volt.

Nem sokkal később már Pesten élt és úszott. Gyorsan kellett felnőnie.
Igen, 2006-ban az érettségi után jöttem fel Pestre, amikor az edzőm is itt kapott munkát. Ami pedig a felnövést illeti, az is érdekes. Talán emiatt lehet, hogy vannak dolgok, amikben iszonyúan önálló vagyok, de miután a veszekedős kamaszkor kimaradt anyáékkal, talán jobban is kötődök hozzájuk, a mai napig nem akarok tőlük eltávolodni, mindig tudni akarom, hogy mi van velük. Viszont hamar tanultam meg főzni, takarítani, ellátni magam.

2006-tól a Jövő SC-ben úszott és nagyon gyorsan jöttek az eredmények a válogatottban is.
Igazából már 2004-ben is ott voltam a válogatottban, hiszen az athéni olimpián már indulhattam 200 gyorson, illetve ifi-Eb-t is nyertem abban az évben. De valóban gyorsan jöttek az események, amúgy is az volt a családdal a megállapodás, hogy hagyunk az úszásnak egy évet, addig nincs semmi, és megnézzük, hogy mi sül ki belőle. Az egy évből végül hat lett, mire egyetemre mentem, szóval kicsit elhúzódott a dolog.

Három olimpián járt, Pekingben hatodik lett a 4x200-as gyorsváltóval, egyéniben viszont egyszer sem sikerült döntőbe jutni. Pedig 2008-ban az előfutamban úszott idejével bőven döntős lehetett volna. Bántja ez egy picit?
Igen, azzal az idővel (1:57:25 perc) 4. vagy 5. lettem volna, és azt az időt minden évben simán hoztam. Elizgultam a középdöntőt, az az igazság.

Egy mini pánikrohamom volt a last call roomban (ahonnan az úszókat a medencéhez szólítják a verseny előtt – a szerk.), és ez rá is nyomta a bélyegét. Nem mondom, hogy nem örültem volna egy olimpiai döntőnek, de azt sem érzem, hogy attól sokkal másabb lenne ma az életem. Én mindenkinek azt mondom, hogy olimpiai hatodik vagyok, senki nem kérdezi meg, hogy váltóban vagy egyéniben úsztam.

2004-ben az ifjúsági Eb-n egy meglehetősen jó váltó tagjaként lett aranyérmes. A Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsa névsor igen jól cseng.
Az egy nagyon jó csapat volt! Elmondom, hogy mi úsztunk először 4x200 méteres gyorsváltót. Annyira szerettük azt a számot, hogy

Azóta pedig tradíció lett belőle, hiszen majdnem minden Eb-n nyertek vagy érmesek voltak a lányok, és mai napig ez a legstabilabb váltónk, még, ha a fiúk a 4x100-as gyorsváltóval népszerűbbek is, nekem pedig a mai napig a szívem csücske a női 4x200-as gyorsváltó.

Mutina Ágnes, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn és Jakabos Zsuzsanna a 2012-es debreceni Eb 4x200-as gyorsváltójának ezüstérmével Forrás: AFP/Ferenc Isza

Hogy nézi most az egykori társakat, akik önnel egyidősek és még mindig versenyeznek? Akár ön is úszhatna még velük.
Akár még úszhatnék is, de nekem van egy gyönyörű kisfiam, és a karrieremben is megtaláltam a számításomat. Azt gondolom, hogy jókor hagytam abba az úszást, ennyi éppen elég volt a testemnek, ami azért hat éven keresztül nagyon-nagyon ki volt facsarva.

A 2012-es olimpiára is úgy kerültem ki, hogy keresztszalag-szakadásom volt, és még Londonban is szteroidos injekciót kaptam, hogy egyáltalán tudjak versenyezni. Az egy nagy törés volt az életemben, és utána már nem tudtam ugyanúgy szeretni a versenyzést, mint előtte. Lehet, ha egy kicsit kitartóbb vagyok, akkor még most is úszhatnék, de nem szoktam ezen filózgatni. Az van, ami van, így döntöttem, és ez egy jó döntés kell, hogy legyen.

Akkor tulajdonképpen a motiváció hiányzott a folytatáshoz, amikor 2013-ban visszavonult?Tulajdonképpen igen. Azt éreztem, hogy évek óta ugyanazt az időt tudom, ami igazából mindig elég volt egy vb-döntőre, egy Eb-éremre, sőt még ma is elég lenne, de nem tudtam onnan továbblépni, azt a picit, hogy vb-n és olimpián is érmes legyek, már nem tudom hozzáadni, az én tehetségem eddig tart. Az meg nem motivált, hogy ugyanazt elérjem, mint addig.

Felhívtam az edzőmet (Fehérvári Balázst – a szerk.), hogy beteg vagyok, nem tudok edzésre menni. Ő persze tudta, hogy nem vagyok az, de mondta, hogy persze, persze, ha jól leszel, gyere. Amikor lementem, már nem öltöztem át, és közöltem, hogy nekem ez ennyi volt. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy nem tudok az úszás mellett tanulni, mi lesz velem utána, hogyan találom meg a boldogságomat az életben. Az én családom egy nagyon intellektuális, értelmiségi család, ahol állandó beszédtéma volt, hogy „jó, hogy így úszkálsz, de azért a nővéred már hol tart...". Szóval, volt ebben egy ilyen is, de egyébként az utolsó pillanatig mindenben támogattak. És nincs semmilyen nagy titok a történtek mögött, nem vesztem össze senkivel, egyszerűen ennyi volt benne.

Visszavonulása utána gyorsan megtalálta a televízió, évek óta az M4 Sport úszás közvetítéseinek állandó és nagyon népszerű szakértője.
Már 2016-ban tévéztem, akkor még Sós Csabával. Róla már pedzegették, hogy szövetségi kapitány lesz, így keresni kellett mellé egy új embert, és ez lettem én. Nagyon jó volt, hogy nem rögtön egyedül kezdtem, mert tőle aztán rengeteget lehet tanulni. Iszonyatosan jó mondókája van, olyan sztorikat tud, hogy ha harminc évig ülnék mellette, sem tudnék úgy beszélni, mint ő. Nagy szerencsém volt, hogy megkerestek.

Mindig felmerül, hogy én legyek a kommentátor, legutóbb pont akkor, amikor teherbe estem. Most viszont ez már abszolút nem férne bele az életembe. Szakkommentátorként azonban továbbra is fel fogok tűnni.

Ha már egy szakértővel beszélhet az ember, akkor kíváncsi lennék a véleményére? Csak úgy látszik vagy tényleg úgy van, hogy az elmúlt néhány évben, mintha évről-évre jönne egyre több rendkívül tehetséges fiatal úszó? Ez a sikerek által generált felfutás vagy az utánpótlásképzés változott, fejlődött ennyit?
Valóban nagyon sok fiatal tehetség van most az úszásban, és ez annak köszönhető, hogy nagyon sokat változott, fejlődött a hazai utánpótlásképzés. Maga a szövetségi is nagyon sokat fejlődött abból a szempontból, hogy nagyon jól vannak menedzselve a fiatalok, nagyon sok olyan program van, amivel tudják őket motiválni, így nem hagyják abba az úszást.

Egy olimpiai 6. hely elég meggyőző az úszással barátkozni kezdő gyerekeknek Fotó: Koncz Márton - Origo

A 15-17 éves kor közötti időszak mindenkinek nagyon nehéz, a sportolóknak pedig különösen. A lányok picit meghíznak, megváltozik a testük, egyszer csak gyerekből nők lesznek, amivel nem tudnak mit kezdeni. Rengeteg jó program van, Mindenki tanuljon meg úszni, vagy itt van a Jövő bajnokai program, aminek köszönhetően óriási a merítési lehetőség. Itt a mi uszodánkban is látom, hogy óriási az érdeklődés, ami egy nagyon-nagyon jó dolog. Innen már a szakemberek dolga, hogy ott tudják tartani a fiatalokat az uszodában. Ami nem egy könnyű feladat.

A lemorzsolódás szempontjából melyik a legveszélyesebb időszak?
Az egyik az, amikor gimnáziumba kerülnek, mert nagyjából ott jönnek be a reggeli edzések, vagy kicsit korábban, ami az egész családnak megváltoztatja az életét. Engem vidéken még nem kellett edzésre vinni, mert biciklire ültem és mentem, de Pesten én sem engedném egyedül edzésre a gyerekemet hajnalban. Mindenki kel reggel 5-kor, apa vagy anya ül a lelátón, amíg tart az edzés, aztán mennek az iskolába.

A másik nagy szakadék, amikor ifikorból felnőttkorba lépnek a versenyzők, amit nem mindenki tud elsőre megugrani. Nagyon jó példa erre Burján Kata, aki éveken kvázi eredménytelen volt, nem találta saját magát, és kellett neki pár év, mire beért. Azt pedig nagyon kevesen várják meg, amíg a nulláért melózol nap mint nap kőkeményen. Én is ilyen voltam, amúgy: 2004-ben már jól úsztam, de az első felnőtt eredmények csak 2008-ban jöttek. Persze vannak olyanok is, akiknél rögtön jönnek a felnőtt eredmények, mint Késely Ajna vagy Kós Hubert.

Nem csak a sportolónak, az edzőnek sem lehet ezt könnyű kivárnia, ha nem elég türelmes.
És minden edző türelmetlen. De én is türelmetlen típus vagyok. Aki sportoló, az hajtja az eredményt, és nagyon nehéz motiváltnak maradni, ha nem jönnek.

Edzői pályára nem gondolt?
Nem, dehogyis! Bőven elég egy edző a családba! Peti most ugyanúgy el fog menni három hetekre edzőtáborba, mintha úszna, hétvégén ugyanúgy versenyre megy. Ha én is ezt csinálnám, akkor ki nevelné fel a gyerekünket?

Egy úszócsaládban elkerülhető, hogy a gyerek is úszó legyen?

Peti szerint nekem már megszépítették az évek, hogy milyen nehéz ez a dolog, de ő még pontosan emlékszik rá, és meg akarja ettől kímélni Milánt. De, ha a mi habitusunkat örökli, akkor biztos, hogy sportoló lesz, mert a mai napig mindketten imádunk versenyezni. Elkezdünk focizni és a következő percben már büntetőpárbajt vívunk, elpakoljuk Milán játékait és célbadobó-verseny lesz belőle. Ha ő is ilyen lesz, akkor biztosan valamilyen sportot fog választani, aztán majd kiderül, hogy miben lesz tehetséges.

Edző nem lett, ehelyett szakosztályvezető a gödöllői uszodában. Hogy került ide, és mi a feladata?
Hogy kerültem ide, az érdekes. Mi nem messze innen, Fóton lakunk, és tudtuk, hogy épül ide egy uszoda, és fájt rá a fogunk, hogy jó lenne, ha mi csinálhatnánk itt az úszást, mert klasszul fel tudnánk építeni. Én egyébként mióta abbahagytam a versenyzést, kicsikkel foglalkozom, és már segítettem egy úszóiskola beindításában. Jól ismerem minden részletét, és tanultam is, hogyan lehet ezt hatékonyan csinálni. Aztán beszélgettünk Kis Gergellyel (háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó – a szerk.), aki a pólót viszi, és ő mondta, hogy adjam be az önéletrajzomat, majd egyszer csak hívtak, hogy jöjjek be egy beszélgetésre. Én lepődtem meg a legjobban, kicsit meg is ijedtem, hogy mi lesz így Milánnal, de végül arra jutottunk, hogy ilyen lehetőség nem mindennap adódik, ki kell használni. A feladataimat pedig egy szóval lehet összefoglalni: minden. Így az elején érthetően nagyon sok és nagyon kemény: szervezem a csoportokat, szerződtetem az edzőket, munkaszerződést és pályabeosztást írok, intézem a szülőkkel való kommunikációt, amiben nagyon sokat segít egy adminisztrátor kollégám. Őrülten nagy az érdeklődés, kéthetes regisztráció és szintfelmérés után minimum háromszáz gyereknél tartunk, a kezdő csoportjaink például már teljesen megteltek. Innen már csak a mi feladatunk, hogy ezt jól csináljuk és szeressék a gyerekek. Azt gondolom, hogy remek edzői gárdát találtam, a gyerkőcök csillogó szemmel jönnek ki a medencetérből, ami elég bizonyíték.

Névjegy

Mutina Ágnes (1988.04.19., Miskolc)
klubjai: Egri Városi Úszó Klub, Jövő SC
Legjobb eredményei: ifjúsági Európa-bajnok 2004 (4x200 m gyorsváltó), ifjúsági Eb-ezüstérmes 2004 (4x100 m gyorsváltó), rövidpályás Európa-bajnok 2010 (400 m gyors), rövidpályás Eb-bronzérmes 2007 (400 m gyors), Európa-bajnok 2010 (4x200 m gyorsváltó), Eb-ezüstérmes 2012 (4x200 m gyorsváltó), 2x Eb-bronzérmes 2008 és 2010 (mindkétszer 200 m gyors)
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!