Vágólapra másolva!
Elisa Balsamo nyerte a sprintbefutót a női Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszán, amelynek hajrájában Vas Kata Blanka bukott. A hírek szerint kórházba kellett szállítani. 

Kedden a Carpi és Reggio Emilia közötti 126,1 kilométeres etapon összetettben nem veszélyes ötfős szökést engedett el öt perc feletti különbséggel a mezőny, ám a sprinterek csapatai érdekeltek voltak az utolérésben. Az utolsóként elöl maradt szökevényt négy kilométerrel a cél előtt "csapták hátba".

Vas Kata Blanka hatalmasat esett Forrás: Eurosport

Az egy kilométeres kapunál Vas összeakadt a Movistar egyik versenyzőjével és a kordonra zuhant, többen buktak.

Az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai, országúti mezőnyversenyben világbajnoki negyedik, terepkerékpárban Európa-bajnoki ezüstérmes magyar bringása

jó pár perces lemaradással a bal vállát fogva gurult a célba,

mivel az utolsó három kilométeren belül történt az esés, így a győztessel azonos időt kapott.

Az Eurosport beszámolója szerint

Vas Kata Blankát a szakasz után kórházba vitték kivizsgálásra, először attól féltek, hogy a kulcscsontja törhetett el, de aztán a válla tűnt csúnyábbnak, bíznak benne, hogy nem tört el.

Az utolsó kanyarba 130 méterrel a cél előtt a világbajnok Elisa Balsamo fordult először, aki meg is nyerte az etapot, a második szakasz után másodszor nyert ezen a Girón.

Az összetett élén nem történt változás, Annemiek van Vleuten őrzi a rózsaszín trikót.

Szerdán a Sarnico és Bergamo közötti 114,7 kilométeres táv vár a mezőnyre a vasárnapig tartó viadalon.

Eredmények:
5. szakasz, Carpi-Reggio Emilia, 126,1 km:
1. Elisa Balsamo (olasz, Trek-Segafredo) 3:05:02 óra
2. Charlotte Kool (holland, DSM) azonos idővel
3. Marianne Vos (holland, Jumbo-Visma) a. i.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!