Mára az is kiderült, hogy egy olasz fiatalemberről van szó. Mario Ferri elmondása szerint csak szerette volna felhívni a figyelmet a már fent említett problémákra.
A rendbontót a pályán a biztonságiak leteperték, majd a rendőrség őrizetbe vette, de hajnalban már ki is engedték.
„A FIFA elnöke személyesen sietett a segítségemre" – nyilatkozta Ferri az elengedése után, és azt is elmondta, hogy jól bántak vele, nem történt semmi különleges, nem vették támadásnak az akcióját.
Ferri azt is elmondta, hogy a portugál kispadnál mászott át nézőtéren, onnan ugrott be a pályára. Ferri korábban a francia-dán és a spanyol-német meccsen is megpróbált berohanni a pályára, de akkor a biztonságiak ebben meg tudták akadályozni.