Vágólapra másolva!
Továbbra is óriási bajban van a MOL Fehérvár, amelyik 2-1-re kikapott a Paks vendégeként, így továbbra sem tudott eltávolodni a kieső zónától. Az első félidő végén Schön Szabolcs gyönyörű góljával még sikerült egyenlíteniük, a második hazai gólra azonban már nem volt válaszuk.

A MOL Fehérvár öt nyeretlen mérkőzés után a legutóbbi fordulóban a Vasas legyőzésével megszakította a rossz sorozatát, ugyanakkor Pakson 2019 óta nem tudott nyerni a Vidi. A tolnaiak Bognár György visszatérés után ugyan kezdésként 2-0-ra kikapott a Mezőkövesdtől, az utóbbi két meccsén viszont ismét a régi-új edző alatt megszokott gólerős arcát mutatta: a Puskás Akadémiának idegenben 4, míg ZTE-nek hazai pályán 3 gólt rúgott.

Az említett két siker alkalmával két gólt és egy gólpasszt jegyző Böde Dániel csak a paksi kispadon várta a kezdést, míg a fehérvári csapatban a válogtott Fiola Attila is csak a kispadon kapott helyet, utóbbi egy enyhébb lefolyású betegség miatt, viszont ott ült a sérülésből visszatérő Dárdai Pál is.

20Sárga lapGábor Vas
29GólBarnabás Varga
46GólSzabolcs Schön
55Sárga lapAlef
65Sárga lapJános Hahn
76Sárga lapAttila Fiola
78Sárga lapBarnabás Varga
81Sárga lapPeter Pokorny
86Sárga lapJános Szabó
Összeállítások
Paksi FC3-5-2
Fehérvár FC4-2-3-1
Football Pálya
13
Dániel
Böde
17
Alen
Skribek
8
Balázs
Balogh
7
Máté
Sajbán
22
József
Windecker
21
Kristóf
Papp
14
Tamás
Kádár
12
Gábor
Vas
11
Attila
Osváth
9
Lukács
Bőle
6
János
Hahn
29
Zsolt
Kojnok
23
Palkó
Dárdai
95
96
Lyes
Houri
42
Emil
Rockov
57
Martin
Dala
5
Attila
Fiola
6
Peter
Pokorny
10
Lirim
Kastrati
20
Tobias
Christensen
22

Paksi FC

Kezdők
13Dániel Böde
17Alen Skribek
8Balázs Balogh
7Máté Sajbán
22József Windecker
21Kristóf Papp
83
14Tamás Kádár
16
12Gábor Vas
20
11Attila Osváth
9Lukács Bőle
83
6János Hahn
72
65
30János Szabó
86
2Ákos Kinyik
25Barnabás Simon
1Gergely Nagy
42Norbert Szélpál
23Barnabás Varga
78
56
29
18Gergő Gyurkits
20Nikolasz Kovács
26Patrik Nyári
77Attila Haris
3Zsolt Gévay
Cserék

Fehérvár FC

Kezdők
29Zsolt Kojnok
23Palkó Dárdai
95Alef
75
55
96Lyes Houri
62
42Emil Rockov
57Martin Dala
5Attila Fiola
76
6Peter Pokorny
81
10Lirim Kastrati
20Tobias Christensen
22Stopira
3Kasper Larsen
33Barnabás Bese
82Zsombor Menyhárt
88Milán Pető
77Mátyás Katona
72
1Dániel Kovács
7Szabolcs Schön
46
11Loic Nego
75
12Deybi Flores
14Áron Csongvai
19Kenan Kodro
55Marcel Heister
Cserék

Windecker József már a 2. percben nem sokkal fejelt egy beadás után a fehévári kapu mellé, míg a túloldalon Simon kapusnak előbb Heister indítását, majd egy Kodro felé küldött labdát kellett összednie.

A játékosok dolgát nem könnyítette meg, a február 4-i Kecskemét elleni meccshez hasonlóan helyenként viharos erősségű szél.

A 14. percben a góllövőlistát vezető Varga Barnabás fejelhetett ígéretes helyzetben, de nem találta el a kaput. A 22. percben egy paksi szöglet után a hazaiak kezezést reklamáltak, de a vidobíró nem így látta, Berke Balázs játékvezetőnek meg sem kellett néznie az esetet. Három perccel később ismét dolga akadt Kulcsár Katalinnak a VAR-buszban: Nego beadása után Kodró talált a paksi kapuba, de az asszisztens lest jelzett, és valóban, Nego már lesen kapta a labdát Houritól, amit a videobíró is megerősített.

A 30. percben aztán már VAR-ra sem volt szükség: Varga Barna két jó csel után jobbra passzolt Windeckernek, beindult középre, így az érkező beadást már ő fejelhette a Vidi kapujába (1-0). Ez volt a csatár 16. gólja a bajnoki idényben!

A gól ide kattintva nézhető meg!

Hiába játszott veszélyesebben a Paks, mégsem mehetett előnnyel szünetre, a szünet előtti pillanatokban ugyanis Houri indította Schön Szabolcsot, aki 15 méterről gyönyörűen pörgette el a labdát a kapujából teljesen fölöslegesen kifutó Simon fölött (1-1).

A mester találat ide kattintva nézhető meg.

Az 53. percben ismét a videobírónak volt dolga: Alef rúgta bokán Hahn Jánost a Vidi tizenhatosán belül, Berke Balázs pedig miután a megnézte az estet meg is ítélte a jogos büntetőt. Amit Varga Barnabás magabiztosan lőtt a jobb alsó sarokba (2-1).

Varga Barnabás (23) lett a meccs hőse, és a gólkirályi címhez is közelebb került Forrás: Paksifc.hu

Az újabb hazai gól után nem sokkal beállt Dárdai Pál is, míg a hazai oldalon a 71. percben Böde Dániel váltotta Hahn Jánost. A 76. percben Csongvai könyökén akadt el Böde labdája, de a VAR nem látott büntetőt.

A 87. percben a szintén csereként beállt Kastratival folytatott összjáték után Dárdai lőtt 14 méterről, de a bal alsóba tartó labdát nem kis bravúrral fogta Simon Barnabás. A Vidi hiába támadta végig az utolsó perceket, nem tudott egyenlíteni, ami azt jelenti, ha az esti mérkőzésen a Honvéd legyőzi a ZTE-t, akkor a fehérváriak a 11., kieső helyről várhatják a következő fordulót.

Eredmény, NB I, 23. forduló:
Paksi FC - MOL Fehérvár FC 2-1 (1-1)
Paks, v.: Berke Balázs
gól: Varga B. 30., 55. (11-esbő), ill. Schön 45+1.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!