Négy magyar csapat hozza lázba az országot az olimpián

Egyetlen olimpián, a 65 ország által bojkottált 1980-ason fordult csak elő, hogy hazánk több klasszikus csapatsportban legyen jelen, mint idén. Moszkvában (férfi) vízilabdázóink bronzérmet szereztek, míg férfi és női kézilabdázóink, továbbá női kosarasaink és női röplabdásaink a negyedik helyen végeztek. Ezt a teljesítményt a mostani négy csapat felülmúlhatja, pedig azóta (minden téren) sokat változott a világ, jócskán megnőtt a komolyan vehető vetélytársak száma.

Az olimpia mezőnye kézilabdában és vízilabdában (is) úgy áll össze, hogy minden kontinens képviselője megmutathatja magát a nagy seregszemlén. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy korántsem a világ legjobb 12 (női vízilabdában: 10) csapata szerepel az ötkarikás játékokon, de ez a középmezőnyt képviselő válogatottaknak inkább jó, mintsem rossz hír. Mert így biztosabb a továbblépés a csoportból, és kényelmesebb dolog egy „vérre menő” nyolcaddöntőértékű meccs helyett kellemes edzőmérkőzést játszani.

ÖTNAPI CSÚCSFORMA

A minket érintő négy sorozat mindegyikében ugyanaz a lebonyolítás: két csoportba sorolták az olimpia résztvevőit, és körmérkőzések után a csoportok legjobb négy helyezettjei jutnak az egyenes kieséses szakaszba. Vagyis a negyeddöntőbe, és 

a többség számára ott kezdődik az olimpia.

A mezőny másik részének viszont ott véget is ér. A torna összetételéhez hasonlóan lehet azon is vitatkozni, hogy ez a kiírás jó, vagy rossz, de ehhez kell alkalmazkodni.

A csoportmeccsek a nyolc továbbjutó közül 5-6-nak elvileg arra jók, hogy összecsiszolódjanak, de egy olimpia nem jégkorong vb, hogy a később nyolc közé jutó csapatok tagjai az első meccs előtt az öltözőben ismerkedjenek meg egymással.

Akkor mire jók a csoportmérkőzések?

A helyezkedésre, vagyis a minél jobb pozíció elérésére (ezt remek játékkal, sok győzelemmel lehet elérni), ugyanis a két csoport továbbjutói „keresztbe játszanak”, vagyis a csoportelső a másik társulat negyedikjével, a csoportmásodik a harmadikjával találkozik. Ezért zajlanak a küzdelmek az utolsó öt nap előtt. 

Megy a számolgatás, mert nem mindig jó elsőnek lenni sem,

lehet három vereséggel is egy adott válogatottnak kedvezőbb ellenfelet kapni. A tökéletes megoldást úgyis utólag tudja meg mindenki, egy csapat lesz csak, amely biztosan elégedett lesz mindennel: a végső győztes. 

Az aranyérmes ugyanúgy lehet egy bukdácsoló csoportnegyedik, mint egy sziporkázó, mindenkit lenyűgöző, 100%-os teljesítménnyel csoportot nyerő gárda.

VB-DÖNTŐ UTÁN OLIMPIAI FINÁLÉ?

Elvileg a magyar válogatottak közül a hölgy vízilabdázók útja a legegyszerűbb a legjobb nyolc közé, mert nekik csak egy vetélytársat kell megelőzniük ötcsapatos csoportjukban. Hollandia, Ausztrália, Kína, Kanada csapatával játszanak a lányok, az első kettő a mi válogatottunkhoz hasonlóan a női szakág feltalálása óta a világ élvonalában van, Kínát pedig azért nem illik lenézni, mert a tókiói olimpián kikaptunk tőle a csoportkörben (miután világszenzációt okozva legyőztük a verhetetlennek tartott Egyesült Államokat). 

Ilyen az olimpiának ez a fázisa!

Ám olyan nincs, hogy Kanada gondot okozzon Magyarországnak. Természetesen vízilabdáról van szó, és nem a korábban említett jégkorongról. Illetve – ha már szóba került – lehet úgy is fogalmazni: amennyire egyértelmű egy magyar-kanada hokimeccs végeredménye, olyan egyértelmű egy magyar-kanada pólóé is, csak ellenkező előjellel. Egyébként az észak-amerikai csapat júniusban náluk (is) készült, ekkor rendeztek egy hivatalos meccset, ezt 14-7-re nyerte a Mihók Attila-Cseh Sándor duó által irányított magyar válogatott.

 Ezzel a szakmai stábbal a lányok a dohai vb-n döntőt játszottak

úgy, hogy az egyenes kieséses szakaszban két meccset ötöspárbajban nyertek. Ezt nézhetjük úgy is, hogy mentálisan nagyon erősek, de úgy is, hogy hajszálon múlt már a legjobb négy közé jutás is. Rögzítsük tehát, hogy a csoportunk elsője, és harmadikja a papírforma szerint csak a döntőben találkozik az Egyesült Államokkal, a második már az elődöntőben megmérkőzhet vele. Persze egy vb-ezüstérmesnek nem kell félni senkitől!

MOST JÖN A TIZEDIK?

Egy világbajnoknak meg főleg nem! Ne feledjük: nem is volt az olyan régen –már a mostani kapitány Varga Zsolt irányított – amikor Fukuokában a világ tetejére ért a férfi vízilabda-válogatottunk. Nincs más feladat, csak megismételni ezt!

Ez az, amit olyan könnyű mondani – főleg a partról, sőt, még könnyebb távol az uszodától.

Azzal nem lehet gond, hogy Franciaország, Spanyolország, Japán, Ausztrália és Szerbia közül kettőt megelőzzön a csapat. Ám jó lenne (legalább) négyet megelőzni, mert csoportunk harmadikja és negyedikje vélhetően Horvátországgal és Olaszországgal találkozik. Az első két helyen végző meg a Görögország, Montenegró, Egyesült Államok, Románia négyesből kap majd ellenfelet. Persze emlékszünk még a tokiói görögök elleni elődöntőre, de maradjunk annyiban: jobban emlékszünk a horvátok közelmúltbéli vitézkedésére, meg az olaszok margitszigeti ténykedésére. A budapesti tornán éppenséggel a franciák ellen sem villogott válogatottunk, és ők vicceltek meg minket csúnyán a dohai negyeddöntőben, de maradjunk annyiban: 

ha a döntőben újra találkozunk velük, nem adunk nekik esélyt. 

Ám ez a döntő nagyon messze van, és szakemberek véleménye szerint ennyi aranyesélyes talán még soha nem volt férfi pólóban. Jó hír, hogy ezek egyike a magyar válogatott, és azért mifelénk az 1932-es olimpia óta ismerik a győzelem receptjét.

AZ ELSŐ ÉREMRE VÁRVA

A férfi vízilabdázóink kilencszer nyertek olimpiai bajnoki címet, kézilabdában viszont mind a hölgyek, mind az urak még csak a nyolcadik szereplésükre készülnek. Persze ez a sportág nagy hátrányban van, hiszen a kispályás, teremkézilabda először az 1972-es müncheni olimpián szerepelt, akkor még csak a férficsapatokkal, a hölgyek négy évvel később, Montrealban mutatkozhattak be. Utóbbiak ezt rögtön bronzéremmel tették, majd hasonló medáliát kaptak utódaik 20 év múlva, Atlantában. Sydney-ben, 

2000-ben döntőt vívtak a lányok-asszonyok,

 aki akkor már szurkolói tudatánál volt emlékezhet rá, hogy egy sokszor megnyert mérkőzés után kellett megelégedniük az ezüstéremmel. A férfiak még nem szereztek olimpiai érmet, pedig négyszer (1980-ban, 1988-ban, 2004-ben és 2012-ben) is bronzmérkőzést vívhattak.

A legérdekesebb a férfiak esetében, hogy talán 

ugyanannyi esély van az első olimpiai éremre, mint arra, hogy már a csoportkör után hazautazzanak. 

A hattagú csoport nagyon erős, itt van a házigazda, itt van két skandináv, továbbá a két Európán kívüli közül az egyiket, Egyiptomot mostanában illik komolyan venne. Ráadásul vele kezd a válogatott, egy esetleges vereség minden szempontból gödörbe lökhetné a csapatot. Ezt persze pontosan tudja a szövetségi kapitány, Chema Rodriguez is, és ő a fontos meccseken mindig kitalál valami nyerőt. Amennyiben győzelemmel rajtolunk még akkor sem lehet hátradőlni, mert szinte biztos, hogy nem 10-8-6-4-2-0 lesz a pontok elosztása a csoportban. Az biztos, hogy 

a negyeddöntő nem lesz nehezebb a csoportból továbbjutásnál, 

mert nincs egyértelműen kiemelkedő válogatott, tízen szinte egy szinten vannak (csak a mi csoportunkban Argentína, a másikban Japán „lóg ki” lefelé), valószínűleg minden idők legizgalmasabb férfi kézi-olimpiáját izgulhatjuk végig Párizsban. 

Reméljük magyar sikerekkel. 

A NŐI SZESZÉLY NEMCSAK SÜTEMÉNYBEN LEHET JÓ

A négy csapatsport közül a női kézilabda szereplése tűnik a legkiszámíthatóbbnak, bár remélem, hogy az esélylatolgató mondat második felében tévedek. Az erőviszonyok alapján ugyanis az a realitás, hogy válogatottunk gond nélkül továbbjut csoportjából, de a negyeddöntőben érkező válogatott megállítja. A hatosunkban ugyanis 

van két olyan válogatott, melyet álmukból felkeltve is verniük kell a lányoknak,

és ez Brazília esetében a szó minden értelmében igaz kellene, hogy legyen. Csakhogy ezek a brazilok az első fordulóban 11 góllal verték meg a spanyolokat. Na most a két csapat, a magyar és a brazil összecsapása vasárnap „hajnali” kilenckor kezdődik. A másik „kötelezően legyőzendő” válogatottal, Angolával legalább délután négykor találkozik a csapat. Nyilván sokan emlékeznek arra, hogy alig több, mint tíz éve Brazília világbajnok lett, de 

azóta sok víz lefolyt az Amazonason. 

A két Európán kívüli csapat legyőzése már negyeddöntőt érhet, a további győzelmek ahhoz kellenek, hogy kedvezőbb ellenfél legyen az egyenes kieséses szakasz első körében. Ám a másik csoportból szinte biztos, hogy három skandináv érkezik a nyolc közé, közülük Norvégia és Dánia már nagyon régen megoldhatatlan feladatot jelent számunkra, és annak ellenére, hogy Svédországot legyőztük a debreceni olimpiai selejtezőn, ha összejön egy újabb magyar-svéd mindenkit óvnék attól, hogy teljes vagyonát feltegye lányaink sikerére. Bár éppen a szövetségi kapitány, 

Golovin Vlagyimír bizonyította még a korosztályos válogatottakat vezetve, hogy a skandinávok is verhetőek.

Csak az a baj, hogy a nemrég tinédzserként legyőzött reménységek felnőttként világsztárok „védőszárnyai alá” kerültek válogatottjukban, nálunk pedig szinte az egész ifjú generációtól egyszerre várjuk a csodát, mert az előtte lévő korosztály „kicsit lyukas”.

Ahhoz, hogy a norvégokat és a dánokat elkerüljük le kell győzni Spanyolországot (erre van esély, mert ő a rövid csúcstámadás után visszasüllyedt oda, ahová való), és valószínűleg azt a Hollandiát, melynek 2019-ben vb-t nyerő csapatából még ma is többen aktívak, és az azóta „felcseperedők” közül sokan méltóak hozzájuk. Ha másodikok lennénk a csoportban (vagy elsők) akkor van esély a svéd-német(- szlovén?) valamelyikét kapni, ott legalább 50-50 % az esély a továbbjutásra. Bár a németeket annak ellenére nem illik lenézni, hogy az utóbbi világeseményeken rendre megállnak a negyeddöntőben. 

Nagyon optimistán tekintve a csapatsportokra lehet egy döntősünk, és további két elődöntősünk. 

Realistán?

Azzal most ne foglalkozzunk!