Amikor Németország (akkor még úgy mondtuk: Nyugat-Németország) először rendezett világeseményt labdarúgásban, akkor a hazai szurkolók nagyon csalódottak lettek volna, ha nem szerez aranyérmet a német fociválogatott. Nem kellett csalódniuk, mert az 1974-es világbajnokság döntője után Franz Beckenbauer vehette át a Rimet-kupa utódját, az először átadott Világkupát. Tizennégy évvel később, amikor először adott otthont Európa-bajnokságnak az NSZK a válogatottja az elődöntőben vereséget szenvedett Hollandiától. Mivel az azt megelőző vb-n ezüstérmes lett, és már "készen volt" a két évvel későbbi világbajnok csapat, az kudarccal ért fel.
Akkor persze még nem sejthették a szurkolók, hogy annak ellenére, hogy az 1988-as kontinenstorna után nem sokkal csatlakozott az NSZK-hoz az ország addig NDK-nak hívott része (és ezzel sok kiváló focista is) azért nem lett utolérhetetlen az egyesített ország nemzeti csapata. A következő hazai rendezésű Eb előtt pl. már alig emlegette valaki a végső győzelemre esélyesek között. Ez a bizonyos németországi Európa-bajnokság idén nyáron volt, és még élénken élhet mindenkiben, hogy a negyeddöntőben Spanyolország állította meg a National11-et. Erre különösebben fel sem kapta senki a fejét, még Németországban sem.
A tornát megelőző évben a jelenleg kora alapján a "középgenerációhoz" tartozó Joshua Kimmich bizony már mondott olyat nyilvánosan, hogy sajnos ő ahhoz a korosztályhoz tartozik, mely
komolyabb sikert nem fog elérni a National11-el.
Ezt persze a kivülállók többsége is így gondolta, de egy "bennfenntestől" hallani azért mellbevágó volt. Sokat foglalkoztunk mi is itt, az Origón a német válogatott behatárolt képességeivel, és lehetőségeivel. Persze azt sem elfelejtve, hogy még mindig legalább
eggyel "magasabb polcon van", mint a mi válogatottunk,
melynek pontot kellett volna szereznie nála Stuttgartban, hogy a kontinens legjobb 16 csapata közé kerüljön.
Azon a találkozón kiütközött a várt különbség a két csapat között. Most Düsseldorfban nem biztos, hogy ez így lesz, mert a németek a hazai Eb után valamilyen szinten kísérletezni fognak, mi meg különösen kedveljük ezt a sorozatot. Persze Julian Nagelsmann kísérletező kedvét megalapozza néhány – számára szomorú – tény.
Ugyanis a kontinenstornán kulcsszerepet kapó játékosai közül háromra nem számíthat a jövőben. A június 19-i , Magyarország elleni meccsen már tudtuk, hogy a pályára lépő 16 német focista közül a fazonszabász, Toni Kroos az Eb után visszavonul, és sejthető volt, hogy a kapusposztot forradalmasító,
Manuel Neuer sem folytatja majd a válogatottban.
Az ő ilyen irányú bejelentése azóta hivatalosan is megtörtént, akárcsak a korábbi csapatkapitányé Ilkay Gündogané. A minden szinten (játéktudás, közösség összekovácsolás, mentalitás és szakmai alázat) pótolhatatlan Thomas Müller is már csak klubjában a Bayern Münchenben kíván a jövőben tevékenykedni. Aki látta a hétvégén utóbbi Freiburg ellen szerzett gólját, és hozzáállását, az nyilván azt mondja: erre az emberre még 50 éves korában is számítania kellene egy edzőnek!
Az elmúlt 15 év világszinten is
négy kimagasló focistájától köszönt el
a német válogatott stábja és a közönség. Ez a világ rendje, csakhogy az elmúlt évek nemzeti csapata a kapusposzton és a középpályán volt a legerősebb. És innen távoznak az említettek. Neuer hosszútávú utódja nem lehet a 32 éves Marc-André ter Stegen, és a néhány éve utódnak kikiáltott, a Bayern által megszerzett, de állandóan kölcsönadott Alexander Nübel is már 27 éves. Utóbbi a jövő emberéből lassan úgy lesz a múlt embere, hogy igazából soha nem volt a jelené.
Az említett négy búcsúzó mellett két olyan játékos is pihenőt kap az első két NL-meccsen, akire hosszútávon számít majd a szövetségi kapitány: Antonio Rüdiger és Leroy Sané. Ez így már jelentős változás a kevesebb, mint negyedéve vívott meccshez képest.
Gyengébb lesz így a német válogatott?
Erre a válasz: valószínűleg igen.
Ám ne felejtsük: a kapuban világklasszis helyére világklasszis lép. Amennyiben a védelem tengelyében (Rüdiger távollétében) arra a Mats Hummelsre, aki élete egyik legjobb szezonján van túl, és az Aranylabda 30-as listájára is felkerült továbbra sem számít a kapitány, akkor ő nem fél a magyarok rohamaitól. Illetve úgy gondolja, Jonathan Tah mellé tud olyan társat találni, aki megfékezi a mi próbálkozásainkat. Nyilván nem lesz sok helyzetünk, de akár Nico Schlotterbeck, akár Waldemar Anton kerül a védelem közepére ott azért lehet keresnivalónk.
Ahogy szélen is sebezhető a német védekezés.
Amennyiben az új csapatkapitányt, Joshua Kimmechet jobbhátvéd posztra rendeli a szövetségi kapitány (ebből volt vita kettejük között, amikor Nagelsmann még Bayern-edzőként ténykedett), akkor a védekező középpályásokat is zavarba lehet majd hozni. Mert ezen a poszton is hiányzik egy kiváló focista, Leon Goretzka, akit ugyanúgy „üldöz” Nagelsmann, mint Hummelst. Amennyiben váratlan megoldással szeretne előrukkolni Nagelsmann, akkor
ide beteszi a Bayern fiatalját, Aleksandar Pavlovicot.
Ő egyébként az utolsó pillanatig tagja volt az Eb-keretnek is, ha nem betegszik meg, akkor kaphatott volna szerepet akár ellenünk is. Most ráadásul kisebb a kockázat, mint lett volna a kontinenstornán.
Egyébként a magyarok ellen készülő 23-as keretben csak három olyan focista van, aki nem szerepelt az Európa-bajnokságra nevetett 26 között: Pavlovic, Nübel és stuttgarti Angelo Stiller. Ez azt bizonyítja, hogy nem nagyon szaladgálnak német útlevéllel a zsebükben olyanok, akikkel meglepetést lehet okozni a világnak.
Persze azért vannak játékosok, akik neve hallattán kicsit idegesebbek lesznek a velük szemben focizók.
Ilyen a támadó szekció két fiatalja, Jamal Musiala és Florian Wirtz.
Ők a világ minden védelmének gondot okozhatnak, ám ez csak két ember a négy posztra. A mellettük-előttük focizók semlegesítése nem okozhat ekkora problémát. Mit nem adtak volna az elmúlt évtizedekben a világ legjobb védői, ha Niclas Füllkrug, Deniz Undav, vagy Kai Havertz-szintű focisták jöttek volna szembe velük a német válogatott mezében!
Ezzel együtt a National11 ki tud állítani olyan csapatot, mely bármilyen összetételű magyar válogatottnál jobb. Ám ezért még nem adnak automatikusan három pontot a Nemzetek Ligájában. Erre éppen a közelmúlt a bizonyíték. A júniusi, stuttgarti találkozó előtt Marco Rossi kiválasztottjai Eb-csoportmérkőzésen döntetlent játszottak Németországgal, míg az egyik NL-találkozónk szintén pontosztozkodást hozott, míg a másikat megnyertük Lipcsében.